A tárcaíró megfigyelte, hogy a gyermekei, amikor mesét olvas nekik esténként, általában nem szólnak hozzá. Két kivétel van csak. Az egyik, amikor a tárcaíró talál ki történetet, illetve amikor a másfél éve kitalált történetet folytatja újabb kitalált kalandokkal, a másik pedig az, amikor Mátyás királyról szóló mesét olvas. A Mátyás királyról szóló mesékhez ugyanis a gyermekei minden egyes alkalommal hozzászólnak. A tárcaíró ezt egy ideig véletlennek tartotta, de aztán a sokadik mese elolvasása után látta, hogy nem az. Ezek a különös mesék mindig gondolkodásra késztetik a gyermekeit.
A tárcaíró sokat gondolkodott azon, mi lehet ennek az oka. Egyrészt valószínűleg az, hogy igazán különleges az álruhában a magyarok között megjelenő király alakja, aki kíváncsi arra, hogyan él a nép. Másrészt sok Mátyás király-mesében van valamilyen feladvány. Megesik, hogy a király bolondja mondja, de a tárcaíró gyermekei így is Mátyásnak tulajdonítják a kérdéseket. Általában három kérdést kell megválaszolni. A cinkotai kántor című mesében például ezt kérdezte Mátyás király bolondja: Mire gondol most a király? Hány kanál víz van a tengerben? Hol kél fel a nap? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések az esetek döntő többségében racionális gondolkodással megfejthetetlenek. A gyermekeket viszont izgalomba hozzák, ki akarják találni a választ. A tárcaíró megfigyelte azt is, hogy a mesében lévő válaszok sokszor túl vannak a racionális gondolkodáson, a logikán. Mágikus gondolkodásmód szükségeltetik hozzá.
Fotó: Kecskeméti Rajzfilmstúdió
Megesik néha az is, hogy Mátyás királyt ejtik hasonlóképpen gondolkodóba. Ilyen esetről számol be a Hogyan osztotta be életét az öregember? című mese. Ebben az öregember Mátyás kérdésére azt mondja, hogy „beosztottam az életet: hármat a hattal, hatot a kilenccel”. Mikor Mátyás király tíz aranypénzt ad az öregnek, csak fejtse meg a választ, az annyit mond, hogy „háromnapos kenyérnél puhábbat nem ettem soha, hatéves bornál fiatalabbat nem ittam soha, és kilenc hónapban egyszer háltam a feleségemmel”.
De a tárcaíró kedvence a nekeresdi bíró története. Ebben három furfangos kérése van a királynak. „Rögvest állítsatok elibém harminc farkast, negyven okosat és hatvan bolondot!” Ebben a történetben viszont nem a válaszok az igazán izgalmasak, hanem az egyik alapkonfliktus. Mégpedig az, hogy a nekeresdi bíró a fazekast arra utasította, hogy a korsó fülét ne kívülre, hanem a korsón belül helyezze el, mert így nem fog letörni. A kiálló füllel készült korsókat pedig saját portájára szállíttatta. Amikor ez a mese kerül elő, a tárcaíró mindig arra gondol, hogy éppen ilyen folyamatok zajlanak a mai multikulturális világban, a filmek betiltása kapcsán, meg például akkor is, amikor a ma már fejlettnek nem mondható Nyugat azt magyarázza, hogyan kell működnie a családnak. A nagy óvatoskodásban a korsó fülét belülre helyezik. A mese végén viszont rádöbbenhetünk, hogy a nekeresdi bíró nem bolondságból találta ki a kifordított világot, hanem azért, mert igencsak meggazdagodott rajta.
