Isten önközlése dialógussá vált

Az evolúció misztériuma címmel jelent meg Sipos Imre szerzetes, biológus és evolúciókutató új kötete a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Szerzetes Közösség kiadásában. Terjesztését a Püski Kiadó vállalta. A közelmúltban megjelent könyvben a szerző többek között arra az örök kérdésre keresi a választ: összeegyeztethető-e az evolúció a teremtéstörténettel?

– a mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának jogelődjét – Budapesten. Az élővilág szeretete mellett azonban ott volt a másik, kisgyermek korig visszanyúló keresés. A keresztény családból kinövő, a döntésig elvezető hit, keresni a minket körülvevő, csodálatos világ igazi alapját, végső értelmét és célját.

Sipos Imre atyának ebben sokat segített az is, hogy a gimnáziumi éveinek végén találkozott egy olyan emberrel, aki a hitét nagyon komolyan élte meg. Egy múzeumi gyűjtő sátorozásukon ismerte meg a bakonynánai fiatal plébánost, Galbavy Jenő atyát, akivel sokat beszélgetett arról, hogy a korunkban tapasztalható egyre nagyobb hitetlenség oka éppen a tudatlanság. Isten pedig nem akarhatja, hogy tudathasadásos állapotban legyünk, ezért a keresztény hitünket össze kell tudni egyeztetni a természettudomány igazolt eredményeivel.

De lehet-e integrálni ezt a hitet az evolúció folyamatával? Régi, nagy kérdés ez, és Sipos Imre atya úgy érzi, megsejtette a választ. Erről szól nemrég megjelent legújabb könyve, Az evolúció misztériuma. Az értelem és a remény felragyogása.

Mint mondja, a természet titkainak, a jelenségek magyarázatának kutatása során a számtalan „Hogyan?” kérdés után el kell, hogy jussunk a „Miért?” kérdéséhez is. Miért ilyen csodálatos a világ, honnan van ez a hihetetlen mértékű és minőségű összehangolódás, miért ilyenek a természeti törvények, mi végre van a felfelé törekvés, a túlszárnyalás, miért van iránya az evolúciónak? Iránya, ami előre megjósolhatatlannak tűnik, de visszanézve csodálatos trendek összefonódását ismerhetjük fel.

Ahhoz tehát, hogy az evolúciót össze tudjuk egyeztetni a teremtéstörténettel, kiindulópontként a teremtést folyamatként kell elképzelni.

A darwini elmélet csodálatosan megmagyarázza, hogyan alakul ki az egyik fajból a másik, mi a szerepe a természetes szelekciónak, de arra nem tud válaszolni, miért lesznek a fajok ennek következtében fejlettebbek. A teológus arra kérdez rá, vajon mi ennek a belső fejlődésnek az oka, a motorja és a végső célja. Mitől szövődik renddé a véletlenek kavalkádja, honnan kapja azt a transzcendentális (a dolgokon túlmutató) többletet a világmindenség, amely elvezeti az ember kialakulásához, aki már képes feltenni a végső okra és a célra irányuló kérdéseket is. Sőt, lehetősége van szóba állni azzal a személyes, végtelen intelligenciával, akitől saját léte is függ.

Sipos Imre szerint olyan csodálatos változások következtek be az evolúció során, amelyek helyhez és időhöz kötöttek.Az élet megjelenése a Földön, az univerzális genetikai kód kialakulása, az eukarióták eredete, s sorolhatnánk még jó néhány eseményt egészen a Homo sapiens sapiens egészen szűk területre és időpontra behatárolható megjelenéséig. A fejlődés csodája a hominizációban, az emberré válásban csúcsosodik ki.

Napjainkban nem keletkezik újra élet a Földön, és egyetlen főemlős sem kezd emberré válni.

A hihetetlennek tűnő változássorozatokba alapvetően beleszóltak a földtörténet nagy katasztrófái is. Becslések szerint a világon élt összes faj 99 százaléka mára kipusztult. Paradox módon egy-egy katasztrófa volt az oka annak, hogy meglóduljon a fejlődés egy új irányba. Az őshüllők Kréta kor végi kihalása lett például feltétele annak, hogy az emlősök később rohamos fejlődésnek indulhassanak, majd idővel az emberré válás is megindulhasson. Ha ezek a jelenségek nem akkor történtek volna, mint amikor ténylegesen lezajlottak, vagy nem ilyen sorrendben mentek volna végbe, akkor ma nem tudnánk beszélgetni, mert nem is lenne emberiség. Rengeteg véletlennek tűnő dolog történik, mégis, ha visszatekintünk rájuk, látjuk az irányt – fejti ki Sipos Imre atya.

A teremtés tehát egy időbeli folyamat. Isten most is teremt, mindannyiunkból ki akar hozni valami szépet.

Az ember ugyanakkor óriási többletet kapott, szabad döntést, amellyel irányítja az életét, felismerheti még a halál határfalát áttörő végső célt is, de félelmetesen ellent is mondhat neki. Gondolhatja azt is, mint egy elkényeztetett gyermek, hogy neki minden jár.

De hová vezethet ez a „lázadás”, el is pusztíthatja-e az ember a világot? – tesszük fel a kérdést a kutatónak. A válaszában természetesen benne van a hit, a remény és a szeretet. A tudósok szerint jelenünkben az emberrel úgynevezett antropocén korszakba érkeztünk, vagyis egy új földtörténeti korszakba, amelynek kezdetét az emberi tevékenység a Föld ökoszisztémáira gyakorolt jelentős és globális hatása határozza meg. A szerzetes ezt úgy magyarázza, hogy

az emberiség már nemcsak sodródik, hanem komolyan behatárolhatja a jövőt, és felettébb felelős is érte, hogy mit tesz.

Sík Sándor ennek komolyságáról úgy ír az Imádság a hegyen című versében „Jaj, el ne rontsam a harmóniát!” Amint ráeszmél a papköltő a világ csodájára, rögtön a félelem is megfogalmazódik benne. A mai kor már egy másfajta fejlődést kíván, Ferenc pápa is sokszor mondja, hogy nekünk a szeretet civilizációját kell építeni. Ha ez sikerül, ha együtt tudunk működni Isten tervével, akkor megmenekülünk, ha nem, nagyon könnyen elrontjuk azt a harmóniát, amely évmilliárdok során kialakult.

Amikor az evolúció misztériumáról beszélünk, az azt jelenti tehát, hogy ebben a folyamatban sokkal több van, mint amit látunk. Szent János apostol csodálatosan kezdi az evangéliumát, ezt hallottuk karácsony napján a katolikus templomainkban: Kezdetben volt az Ige. Az eredeti, görög szövegben Logosz szerepel, ennek a kifejezésnek a fordítással korunkra elhalványult a szó, beszéd, kommunikáció jelentésárnyalata. A Szentírás szerint Isten a szavával teremt, vagyis az egész teremtés Isten önközlése. Évmilliárdok telnek el, mire ezt az önközlést – mondhatjuk Isten monológját, kiáradó szeretetét – végre valaki felfogja és megérti, így Isten önközlése dialógussá válhat.

Rá kell döbbennünk, hogy a szeretet teljességére nekünk személyes választ is kell adnunk.

Felismerni a ható okot, az irányt, hogy valaki nagyon szeret, a Gondviselés átölel. És hogy értelmesen éljünk, meg kell próbálnunk egyre mélyebb kapcsolatot teremteni vele – vallja a szerzetes.