Kiss Kata: A család egy férfi és egy nő meg a gyerekek

Legutóbb az M2 Akusztik műsorában találkozhattunk a Kiss Kata Zenekarral, a tévés koncertre sztárvendégnek Nagy Ferót kérték fel. A napokban pedig Erdélyi Magyar Örökség Díjat vehettek át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzattól. Az énekesnővel a bezártság utáni időkről, az újranyitásról, no és a hagyományos családról beszélgettünk.

2021. 06. 26. 8:15
null
20210617 Budapest Kiss Kata Zenekar képen: Kiss Kata - ének fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nagyon tisztelem Nagy Ferót, férjem, Bikics Tibor a Beatrice tagja volt, azóta is mély barátság fűzi Feróhoz. Nem merült fel kérdésként, hogy más sztárvendéget hívjunk az Akusztikba. Ráadásul nemcsak igent mondott, de megköszönte, amiért befogadtuk magunk közé néhány dal erejéig. Ezúton is köszönöm neki, hogy egy Kossuth-díjas rocklegendával léphettünk egy színpadra – idézte fel Kiss Kata a koncertet.

Az élmény most is annyira erősen él az énekesnőben, hogy elmesélte Nagy Feró érkezését a próbaterembe.

– Egy igai rocksztár lépett be, saját gyártmányú, csatos fellépőcipőjében, ezüst ékszereivel. Átfutott rajtam: bárcsak 75 évesen ilyen lelkesedéssel, energiával tudnék színpadra állni!

Nem csupán a Beatrice frontemberével közös produkció, de a Petőfi TV megkeresése szintén megtiszteltetésként érte a zenekart.

– Úgy készültünk a felvételre, mint az élő koncertjeinkre. Az utolsók között voltunk áprilisban, akik közönség nélkül léptünk színpadra, mégis úgy játszottunk, mintha ezer ember lett volna a nézőtéren – mondta Kiss Kata, hozzáfűzve, hogy hosszú bezártság után végre találkozhattak a zenekar tagja, s újra próbálhattak, noha a kényszerpihenő elején még örült, hogy kicsit leállnak, s alkotói időszak következhet.

– Persze fájó érzés volt, amikor tavaly október végén félbeszakadt a Trianon századik évfordulójára, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága támogatta, százállomásos, az elszakított területeket bebarangoló turnénk. Hatvanhárom koncertig jutottunk, és jött a karantén, ráadásul az a rövidre tervezett pihenő-alkotó időszak másfél évnyire húzódott.

Nem álltak le teljesen, lévén tartalékaik mellett szükség volt pénzkeresetre, így „ablakos” koncerteket tartottak az énekes szűkebb pátriájában, Borsod megyében.

– Mi lent zenéltünk, a gyerekek pedig az ablakokból néztek, hallgattak – magyarázta, majd megjegyezte, hogy a II. Rákóczi Ferenc Városi és Megyei Könyvtár támogatásával valósulhatott meg a turné, és eljutottak minden olyan településre, ahol zömében roma gyerekek járnak az iskolákba.

Rendhagyó programjukat Magyarból jeles című kiadványuk alapján állították össze, amely oktatási segédanyag a Kárpát-medence általános iskoláiban, s amely nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó dalaink szövegét tartalmazza, a zenei alapokkal, melyekre énekelhetnek a gyerekek. Kiss Kata bízik benne, hogy nyáron folytathatják a koncertkörutat.

– Kiemelt feladatomnak tartom, hogy felébresszük a roma gyerekekben a magyar identitástudatukat – árulta el, s azt is, hogy a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság megkereste a zenekart, mert a Magyar vagyok klipjüket roma gyerekek szereplésével, éneklésével kívánták feldolgozni.

Kiss Kata magyarból mindig jeles
Fotó: Havran Zoltán

– Bikics Tibor zeneszerző autentikus cigány hangszerekre dolgozta át a dalt – mesélte Kiss Kata. – A produkcióból klip készült, amelyben roma fia­talok éneklik, hogy magyarnak lenni jó – mondta Kiss Kata.

A zenekar tervezi a Magyarból jeles folytatását is, ami – lássuk be – szembemegy a világtrenddel, amely az LMBTQ-szellemiség iránt érzékenyíti a védtelen gyerekeket.

– Én a szüleimtől kapott keresztény értékek szerint nevelem a gyermekem, miszerint a család egy férfi és egy nő meg a gyerekek. Ezt az értékrendet hordozzák a dalaink. De nem vagyunk kirekesztők vagy gyűlöletkeltők – hangsúlyozta az énekesnő,

majd elmondta, hogy nehéz volt az újrakezdés, akár maga az elindulás. Ennek ellenére az elmúlt két hónapban új videóklipet forgattak, Ezt nem mondta senki címmel.

– A dal arról szól, ami az elmúlt másfél évben történt. A vírus megtanított, hogy bármelyik percben bármi megtörténhet velünk, nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. A járvány előtt nem hagytunk semmire időt magunknak, még az alváson is spóroltunk a munka rovására. A vírus megtanított, hogy a mának kell élni – foglalta össze Kiss Kata a tapasztalataikat.

Végül is a gyermekük járt a legjobban a karanténnal, hisz végre találkozott a szüleivel. Bár Borsa nevű fiúk háromhetes kora óta jár velük koncertezni.

– 2019-ben indult a százállomásos turné, amely előtt mondtam neki, hogy a határokon túl szintén magyar emberek élnek. Amint átléptük a határt, megkérdezte: ha itt is magyarok élnek, miért másmilyen a zászló és ­miért beszélnek idegen nyelven? Azóta már tudja, mit jelent Trianon – mesélte az énekesnő. A fiuk szeptemberben már iskolába megy, ezért a turnézás lényegében véget ér neki.

– Nem tudom még, hogyan fogjuk megoldani, de nekünk mennünk kell. Ráadásul édesanyámék Sályon élnek, a Bükkben, jó kétszáz kilométerre tőlünk – mondta Kiss Kata.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.