De szakadjunk most el a gondoktól! Magyarból jeles című, három esztendővel ezelőtt megjelent kiadványuk oktatási segédanyag lett, aminek köszönhetően 25 ezer határon inneni és túli intézményben is fellelhető. Ezáltal úgy lettek népszerűek, hogy nem kellett letenniük alapvető szándékukról, nemzeti értékeink, összetartozásunk fontosságának hangsúlyozásáról, amire más módon, például zenei tehetségkutatókon való szerepléssel nem nyílt volna módjuk. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem veszítették-e el ezzel az ellenzék és a liberális értelmiség által megkövetelt, a polgári kormányzattól (mert a Gyurcsány–Kuncze-kabinettől nem kellett) való függetlenségüket. – Ez az a kormány, amelynek értékrendjével azonosulni tudunk, igyekszünk zenében megfogalmazni az általuk és általunk is vallott értékeket, például az összmagyarsággal kapcsolatos közös felfogásunkat – magyarázta Kiss Kata.
Árnyaljuk annyival a képet, hogy népzenénk, illetve az azon alapuló muzsikák népszerűbbek külföldön, mint idehaza. – 2008–2009 környékén hiába kopogtattam a művelődési házaknál, az efféle, népi gyökerű muzsikára nem mutatkozott igény, már-már azt éreztem, hogy tiltott műfaj – emlékezett vissza az énekesnő.
Kiss Kata úgy véli, hogy 2010 óta egyre több zenekar használja a magyar népzenét és annak motívumait, hisz, mint mesélte, amikor például Koszovóban járt, ott a rádiókból mindenhonnan olyan muzsika szólt, ami felhasználta saját balkáni motívumaikat, de ugyanezt tapasztalta Horvátországban is. Az énekes örömmel látja, hogy a népzene mellett a néptánc szintén komoly állami támogatásban részesül, így egyre szélesebb utat tud törni magának, és ennek köszönhetően a következő generációk is magukba szívhatják a nemzeti összetartozás érzését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!