– Mennyire fontos önnek az elismerés, a siker?

Öncsonkítás és szexuális perverziók – így forgatták ki a Hamupipőke történetét
Sokan az év egyik legfelkavaróbb élményeként emlegetik a Grimm testvérek klasszikusából készült horrort.
– Mennyire fontos önnek az elismerés, a siker?
– Valójában eddig huszonkét komoly díjat kaptam. Külön értékelem a kis közösségek adományozta elismeréseket, így első helyen tartom számon Pinc falu és Fülek díszpolgárságát. A szakmai díjak között természetesen a Kossuth-díjat „díjazom”.
Jóleső érzés, hogy valakik nyomon követik a pályámat, még ha nem túl zajos is körülöttem a levegő, hiszen menedzserek és önmenedzselés nélkül, visszavonultan, csendben alkotok. Polifón dalüzeneteim nemcsak a szülőföld, a haza és nyelvünk szeretetét, de a közép-európai népek egymásrautaltságát, a különböző vallású emberek közös ökumenikus istenhitét is közvetítik. Magát a siker szót egyébként nagyon nem kedvelem. A vastaps nem tud megszédíteni, számomra siker az, ha én magammal meg vagyok elégedve.
– Milyen érzéssel vette át a Magyar Örökség díjat?
– Különleges öröm és megtiszteltetés Tőzsér Árpád csodálatos, szívből jövő, őszinte laudációja. Szavakban ki sem tudom fejezni, el sem tudom mondani hálás köszönetemet mindazokért a kedves gondolatokért, ami a palócságomat és a szülőföldemet jelenti, ahonnan vétettem. Dalba foglalni, dallal megköszönni már könnyebb volna…
Én egyébként a Magyar Örökség díjat azoknak a névtelen énekeseknek adnám, akik több száz éven át éltették ezt a szellemi kincset, ezt a kiapadhatatlan tiszta forrást, amiben én is megmártózhattam, elmerülhettem, hogy aztán újragondolva továbbadhassam azt, s így én is egy láncszem lehessek ebben a folyamban.
– Hogyan telnek a napjai, milyen meglepetésekkel készül, hol lesz látható és hallható a közeljövőben?
– Elsődleges gondolataim három unokámra fókuszálnak, de hamarosan útnak indulunk Sáros és Zemplén magyar emlékei után. Mindemellett készülök az Ág Tibor-emléklemez megvalósítására, és örülök minden spontán fellépésnek. Különleges öröm volt pár hete szerepelnem a zselízi népművészeti fesztiválon, hiszen jó negyven éve innen indult énekesi pályám a fülekpüspöki Palóc Néptáncegyüttes tagjaként. A „röpülj pávás” győzelmem után, 38 év elteltével szerepelhettem ott ismét. Tán nem véletlen, hogy éppen harmincnyolcadik önálló lemezemből hallhattak részleteket a jelenlévők. A Dalüzenet lemezem egy közép-európai életérzés elénekelve, alcímként a dalvándorlás Közép-Európában címet adtam neki. A Dalüzenet még tovább vándorol, így augusztus 20-án Szentendre Fő terén lesz ünnepi főműsor, majd szeptember elején Brüsszelben erősítem a közép-európaiság gondolatát. Boldog embernek mondhatom magam, hisz azt művelem, amit szeretek, az éneklésnek köszönhetően nagyszerű embereket ismerhettem meg, s tudom, dalaimmal lélekgyógyító munkát is végzek, amire ma igazán nagy a szükség.
Évente négy alkalommal adják
A Magyar Örökség díjat Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre javaslatára a Magyarországért Alapítvány kuratóriuma hozta létre 1995-ben. A díj kitüntetettjeinek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén és gyakorlatán alapszik. Bárkinek módjában áll díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség díj bírálóbizottsága az így beérkezett javaslatokból választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal, kulturális műsor keretében, hét-hét díjat osztanak ki.
Sokan az év egyik legfelkavaróbb élményeként emlegetik a Grimm testvérek klasszikusából készült horrort.
Tíz év után visszatér Magyarországra a Motionless in White.
A kezük miatt szólt be.
A színész-rendező egészen érdekes műfajokban is kipróbálta magát.
Nem aprózta el – igazi vagyont villantott a csuklóján a tiszás képviselő
Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt
Megerősítette a rendőrség: az ő gyereke volt a vízben talált hároméves kisfiú holtteste
Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki
Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után
Ukrajna nem fizet
Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Átlátszó felsőben sokkolt a BL-döntő szuperszexi műsorvezetőnője
A kerékpárbalesete következtében visszalépett a futamtól a Forma–1-es pilóta
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Sokan az év egyik legfelkavaróbb élményeként emlegetik a Grimm testvérek klasszikusából készült horrort.
Tíz év után visszatér Magyarországra a Motionless in White.
A kezük miatt szólt be.
A színész-rendező egészen érdekes műfajokban is kipróbálta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.