Márai Sándor-napok a Gyulai Várszínházban

Az elmúlt években a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválprogramja szerves részévé vált egy-egy, a közelmúlt nemzeti klasszikusainak életműveit középpontba állító programsorozat. A nagy sikerű Székely János-napok és Weöres Sándor-napok után idén, augusztus 16–18. között, három napon keresztül, hat előadással a 120 éve született Márai Sándor munkásságára hívják fel a figyelmet.

Magyar Nemzet
2020. 08. 10. 9:14
null
Fotó: Voros Nandor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Márai Sándor-napok nyitányaként augusztus 16-án este fél kilenckor a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemutatójaként láthatja a közönség A kassai polgárokat Szabó K. István rendezésében, Rátóti Zoltánnal, Tóth Augusztával, Blaskó Péterrel, Barta Ágnessel a főbb szerepekben. A bemutató iránt igen nagy az érdeklődés, már hetekkel korábban elfogytak rá a jegyek, ezért a két színház vezetése úgy döntött, hogy a 15-i főpróbát is megnyitja a közönség előtt. Éppen harminc évvel ezelőtt Sík Ferenc rendezte meg a veretes drámát a vár előtt ácsolt színpadon, idén bent a várszínpadon valósul meg az előadás.

Blaskó Péter, Rátóti Zoltán és Tóth Auguszta, A kassai polgárok szereplői

Fotó: Nemzeti Színház

A bemutató előtt 17 órakor a Gyulai Várszínház kamaratermében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata …én fáradt vagyok Európától címmel Márai verseiből, prózáiból ad elő egy válogatást.

Másnap, 17-én Élet, bor, humor, avagy az ismeretlen Márai címmel Hirtling István és Mészáros Tibor Márai-estje következik, majd a kassai Thália Színház előadásában (rendező: Beke Sándor) a Kaland című Márai-darab az Erkel Ferenc Művelődési Központban, Kelemen Csabával, Kiss Szilviával a főszerepben.

A kassai Thália Színház előadásában lesz látható a Kaland című Márai-darab
Fotó: Thália Színház

A harmadik napon, 18-án előbb a Vígszínház produkciójaként a Hallgatni akartam című Márai-mű színpadi adaptációja látható a kamarateremben, Hegedűs D. Géza előadásában, majd a záróelőadás a Spirit Színház produkciója, az Eszter hagyatéka lesz, Czeizel Gábor rendezésében Gubik Ágival, Perjési Hildával, Tóth Sándorral a főbb szerepekben.

Az Eszter hagyatéka a Spirit Színház előadásában
Fotó: Spirit Színház

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.