Ősszel a serfőzőné és a magas szőke férfi is Budapestre érkezik

Mintegy száz filmet láthat a közönség a Magyar Nemzeti Filmalap rendezte Budapesti klasszikusfilm-maratonon szeptember 4. és 11. között. A restaurált klasszikus filmek harmadik alkalommal meghirdetett seregszemléjéhez idén Eger és Győr is csatlakozik. Budapesten a Szent István-bazilika előtt ismét lesznek ingyenes szabadtéri vetítések.

2019. 07. 16. 13:22
null
Sörgyári capriccio – Magda Vásáryová Mariska szerepében Forrás: Örökmozgó
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt ma már könnyen el tudjuk képzelni, hogy valaki véletlenül a mobiltelefonjával rögzít egy gyilkosságot, de igazi filmtörténeti csemegének számított 1982-ben Peter Greenaway filmje, A rajzoló szerződése, amelyben a gyilkosságot véletlenül lerajzolták. A filmbéli rajzsorozat elkészítését végtelen monotonitás jellemezte, amelyhez viszont egy igazán pörgős, az ismétléseket izgalmasan variáló zene társult. Peter ­Greenaway legjelentősebb filmjeinek, így A rajzoló szerződésének is, Michael Nyman volt a zeneszerzője, aki a kortárs minimalista zenéből, az opera, a pop- és az etnikus zene világából építkezett, a merev műfaji határok lebontásán dolgozott egész életében, sőt beépítette munkásságába a romániai népzenegyűjtés során szerzett tapasztalatait is. Ő lesz az egyik díszvendége a Budapesti klasszikus filmmaratonnak ősszel Pierre Richard, Udo Kier, Johanna Ter Steege és Magda Vásáryová mellett.

Pierre Richard a mai napig a magas szőke férfi felemás cipőben az 1972-es francia film rajongói számára, mindezt csak erősítette, amikor a fiatal Emmanuelle Béart-ral leforgatta a Magas szőke + két szőke (1988) című mozit, mára viszont már inkább csak egy humoros vénember, ahogy A magas ősz férfi társat keres (2017) című filmben is. Udo Kiert a magyar filmtörténet Weöres Sándor Psyché című verses regényéből készült Bódy Gábor-film főszereplőjeként tartja számon: Nárciszt alakítja. Johanna Ter Steege pedig leginkább Emmaként, az orosztanárnőként él az emlékezetünkben, aki angoltanárnővé képzi át magát, miközben mellékállásban takarít, mert csak így tud megélni Szabó István Édes Emma, drága Böbe (1991) című filmjében, amely a rendszerváltás pillanatának látlelete egy szeretet és hit nélküli világról.

A filmmaraton díszvendége lesz még a mai negyvenes férfiak egyik nagy plátói szerelme, Magda Vásáryová is, aki Mariskát alakítja a Sörgyári capriccio (1980) című moziban. Ő két okból is legendává lett. Egyrészt mert egy hajtásra itta ki a söröskorsót a filmben, amivel egy nemzedék csodálatát vívta ki a filmbéli falu népe mellett, másrészt mert csúnyán pórul járt, amikor levágta a fenékig érő csodálatos haját, amely a sörgyár második büszkesége volt, mindjárt a főzött sör után.

Sörgyári capriccio – Magda Vásáryová Mariska szerepében
Fotó: Örökmozgó

A Budapesti klasszikusfilm-maraton idei programja a film és a zene közel 125 éves közös történetét és fejlődését is bemutatja. A csodálatos magyar zenés filmek mellett a filmzene-történeti válogatásban helyet kapnak megzenésített némafilmklasszikusok, világhírű musicalek, mint például a My Fair Lady, az Ének az esőben, az Óz, a csodák csodája, legendás film noirok a Máltai sólyomtól A szamurájig, westerneposzok és a filmművészet olyan kiemelkedő zenei témájú kultfilmjei is, mint a Ragtime, a Jazz királya, a Mindhalálig zene, a Hair, az Evita, a Rocky Horror Picture Show.

Először láthatja a közönség a teljes­körűen restaurált Meseautót, amelyhez egy izgalmas kiállítás is kapcsolódik majd. A rendszerváltás 30. évfordulóját külön filmes blokkal ünneplik. A 80-as évek magyar zenés filmjeinek frissen felújított változatai között pedig az Eszkimó asszony fázik, a Kopaszkutya és az István, a király című kultuszfilmeket is megtekinthetik a nézők.

A fesztivál tiszteleg a háromszoros Oscar-díjas magyar filmzeneszerző, Rózsa Miklós és az Oscar-díjas Kertész Mihály (Michael Curtiz) életműve előtt.

Külön blokkban mutatják be a filmművészet meghatározó női alkotóinak, színészeinek filmjeit is, valamint a fesztivál programja vetítéssorozattal emlékezik meg az év elején elhunyt világhírű magyar producerről, Andy Vajnáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.