
Fotó: Bach Máté
– Idén januártól vette át Orbán János Dénestől az M5 kulturális csatorna irodalmi műsorát, melyet Fülszövegre kereszteltek át. A műsor átalakult, több népszerű szerzőt hívtak meg. Tekinthetjük ezt iránytűnek?
– Olyan értelemben mindenképpen, hogy szívesen hívom meg beszélgetőpartnernek azokat a szerzőket is, akik valamilyen oknál fogva nem tartoznak egyik szekértáborhoz sem, nem tagjai sem az úgynevezett kánonnak, sem szakmai műhelyeknek, viszont az olvasók szeretik és nyomon követik munkájukat. Számomra a közönség – legyen az olvasó, filmnéző, színházi közönség – érdeklődése, igényei kiemelten fontos tényezőnek számítanak, mert akárhogy is nézzük, a művek nekik készülnek. Már persze jobb esetben…
– Milyen tervekkel érkezik a csatorna élére? Gyökeresen átalakítaná a műsorkínálatot, vagy van olyan eleme, amit megtartana?
– Most készülnek a tervek a jövőbeli műsorokkal kapcsolatban. De az bizonyos, hogy az M5-ön az elődeimnek komoly értékeket sikerült létrehozniuk, nagyon jó alapokra lehet tehát tovább építkezni. Természetesen lesznek újabb műsorok, és lesznek olyanok, melyeket érdemes újragondolni, felfrissíteni. Számomra meghatározó kérdés, hogy a fiatalabb korosztályoknak milyen eszközökkel és választékkal tudunk releváns tartalmakat készíteni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!