Tabudöntő kulturális vitákra és kritikára van szükség

– Az M5-nek figyelembe kell vennie a magyar kultúra sokszínűségét, és bátran terepet kell biztosítania a kulturális diskurzusoknak, abban a reményben, hogy nemcsak a berögzült álláspontok ismétlődnek unásig, de van esély a nézőpontok közelítésére is – mondta Bán János író, újságíró, médiaszakember, aki július elsejétől igazgatóként vezeti a közmédia M5 kulturális csatornáját. A várható változásokról, történelmünk láttatásáról és a tabuk nélküli kulturális viták szükségességéről beszélgettünk.

„Számomra meghatározó kérdés, hogy a fiatalabb korosztályoknak milyen eszközökkel és választékkal tudunk releváns tartalmakat készíteni” Fotó: Bach Máté

„Számomra meghatározó kérdés, hogy a fiatalabb korosztályoknak milyen eszközökkel és választékkal tudunk releváns tartalmakat készíteni”
Fotó: Bach Máté

– Idén januártól vette át Orbán János Dénestől az M5 kulturális csatorna irodalmi műsorát, melyet Fülszövegre kereszteltek át. A műsor átalakult, több népszerű szerzőt hívtak meg. Tekinthetjük ezt iránytűnek?

– Olyan értelemben mindenképpen, hogy szívesen hívom meg beszélgetőpartnernek azokat a szerzőket is, akik valamilyen oknál fogva nem tartoznak egyik szekértáborhoz sem, nem tagjai sem az úgynevezett kánonnak, sem szakmai műhelyeknek, viszont az olvasók szeretik és nyomon követik munkájukat. Számomra a közönség – legyen az olvasó, filmnéző, színházi közönség – érdeklődése, igényei kiemelten fontos tényezőnek számítanak, mert akárhogy is nézzük, a művek nekik készülnek. Már persze jobb esetben…

– Milyen tervekkel érkezik a csatorna élére? Gyökeresen átalakítaná a műsorkínálatot, vagy van olyan eleme, amit megtartana?

– Most készülnek a tervek a jövőbeli műsorokkal kapcsolatban. De az bizonyos, hogy az M5-ön az elődeimnek komoly értékeket sikerült ­létrehozniuk, nagyon jó alapokra lehet tehát tovább építkezni. Természetesen lesznek újabb műsorok, és lesznek olyanok, melyeket érdemes újragondolni, felfrissíteni. Számomra meghatározó kérdés, hogy a fia­talabb korosztályoknak milyen eszközökkel és választékkal tudunk releváns tartalmakat készíteni.

– Milyen szemléletbeli változásokra számíthatunk? Eddig leginkább kulturális ajánlócsatornaként láthattuk az M5-öt, miközben voltak nagyobb visszhangot keltett műsorai is, mint például az Ez itt a kérdés. Az utóbbi irány lenne a kívánatos?

– Az Ez itt a kérdés véleményem szerint izgalmas műsor, amikor csak tehettem, eddig is néztem. De úgy gondolom, több olyan műsorra lenne szükség, ahol vélemények ütközhetnek, vagy ahol ne adj’ isten, kritika is elhangzik új könyvekről, színdarabokról, filmekről. Ahol lehet irányzatokról, a kulturális életben tapasztalható visszás jelenségekről beszélgetni. Nagyon hiányolom a kulturális palettáról a szakmailag megalapozott kritikát; az M5 erőteljesebben vállalhat feladatot a közönség érdeklődésének koordinálásában. Ne feledkezzünk meg az M5 oktatási és ismeretterjesztési feladatairól sem – a vírus idején azonnal át is állt a csatorna ezen feladatainak bővebb műsoridőben való ellátására.

– Említette a fiatalabb korosztályokat. Őket meg lehetne fogni például történelmi műsorokkal? Sokan szkeptikusan legyintenek erre.

– Óriási lemaradásban vagyunk a történelmünk vonzó, fiatalokat is megszólítani tudó feldolgozásával, megismertetésével, úgy a filmek, mint a dokumentumfilmek terén. Ezenfelül korrekt vitákra lenne szükség, hiszen őstörténetünktől kezdve az elmúlt százötven év halmozódó, kibeszéletlen trau­máin át sok helyretennivalónk van. Hozzáteszem, nemcsak magunknak kellene ezeket a tartalmakat elkészíteni, hanem érdemi mondanivalónk kell hogy legyen a külföld, a nemzetközi közönség felé is a történelmünkről. A hazánknál kisebb Horvátország például tudatosan készíti saját históriáját feldolgozó dokumentum-, dokumentum-játékfilm sorozatait, és ezeket a nemzetközi ismeretterjesztő csatornák műsorra is tűzik. A horvát királyok történetét, a Dubrovnik történetét feldolgozó szériákat a Viasat History nálunk is adta. A törökök kimondottan angolszász piacra forgattak a Netflixnek egy sorozatot arról, hogy Hunyadi nagy ellenfele, II. Mohamed szultán hogyan foglalta el Konstantinápolyt. Mi ­miért nem készítünk ilyen sorozatokat a saját történelmünkről? Állandóan azt tapasztaljuk, hogy külföldön nem értenek meg minket, nem ismerik küzdelmes történetünket. Ahogy mondani szoktuk, néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. Hát még a mostohaanyja…

– Az angolszászok helyett talán Közép-Európával kellene kezdeni, hisz alig ismerjük a saját szomszédainkat.

– Azt pedig tegyük még hozzá, hogy a közép-európai népek históriája ezer szállal összefonódott, remek lehetőségek kínálkoznának például koprodukciókra a lengyelekkel, horvátokkal, de akár a szlovákokkal, osztrákokkal és a többiekkel is. Csak egy apróság: a Dubrovnik történetét feldolgozó sorozat első jeleneteit horvát kollégáink a visegrádi várban vették fel, színészek, statiszták közreműködésével – a régi Raguza „születési anyakönyvi kivonatát” ugyanis Nagy Lajos magyar és így horvát királytól itt kapták, Dubrovnik gyakorlatilag ma is az Árpád-sávokat szerepelteti címerében. A magyar történelemről is készíthetünk végre hasonló produkciókat. Ez a tematika szívügyem, hiszen évtizedek óta szűkösen kaphatott a közönség nemzeti szellemben készült produkciókat történelmünk elmúlt évszázadairól.

– A kulturális szférában csakugyan kibeszéletlenül hevernek az érdekesebbnél érdekesebb témák. Legutóbb talán a Hunyadi-film körüli vita borzolta a kedélyeket. Ezek szerint lenne helye ezeknek a vitáknak a kulturális köztelevízióban is?

– Hát hol lenne helye, ha nem ott? Első személyes élményem az M5-tel kapcsolatban, amikor Siklósi Bea­trix meghívására részt vehettem a Nap kérdése aktuális adásában a tervezett Hunyadi-filmmel kapcsolatos vitában. Kemény indulatokat kiváltó vita volt, és érezhetően megfogalmazódott egy igen erőteljes társadalmi vélemény, elégedetlenség a tervezett produkció­val kapcsolatban, mely filmterv végül lekerült a napirendről. Persze azzal is szembe kell nézni, hogy a vitákkal óhatatlanul sérülnek bizonyos körök vélemény-monopóliumai. Ez látható ingerültséget kelt, de szerintem több mint tízévnyi nemzeti-jobboldali kormányzás után talán nem csoda, hogy mind artikuláltabban fogalmazza meg magát és véleményét a sokáig perifériára szorított alkotók, gondolkodók egy része. Miért ne tenné?

– Sokszor úgy veszem észre, hogy kulturális életünk szereplői leginkább ódzkodnak a vitáktól. Lehet-e értelmesen vitatkozni kulturális kérdésekről, akár olyanokról is, amelyek sok esetben tabunak számítanak?

– Az ódzkodásnak vannak nyilvánvaló okai. Bármilyen oldalon foglalsz állást egy vitában, óhatatlanul sértesz személyes érzékenységeket, sérted kapcsolati hálók érzékenységét, és szinte automatikusan a bipoláris politikai frontvonal aknamezejére tévedsz. A hazai kulturális élet szereplőinek egy része ideológiai, anyagi okoknál fogva nem megy bele szívesen bizonyos vitákba, mely viták ráadásul kezdettől fogva menthetetlenül átpolitizálódtak. Roppant zavaró a kettős mérce alkalmazása egyes kérdések megítélésében, és ingerültség, feszültség lappang a felszín alatt. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nem érdemes a végletekig elfojtani bizonyos vitákat. Az M5-nek figyelembe kell vennie a magyar kultúra sokszínűségét, és bátran terepet kell biztosítania a kulturális diskurzusoknak, abban a reményben, hogy nemcsak a berögzült álláspontok ismétlődnek unásig, hanem van esély a nézőpontok közelítésére is.