Vásáry Tamás kapta az idei Dohnányi Ernő-díjat

Az idei Dohnányi Ernő-díjat Vásáry Tamás, zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának örökös fő-zeneigazgatója, a Nemzet Művésze, Kossuth- és számtalan más díj és cím tulajdonosa kapta. 

Gőz József Miklós
2020. 12. 22. 19:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 88. életévében járó művész, aki csodagyerekként kezdte pályafutását, nyolcéves korában találkozott Dohnányi Ernővel, a fiatal fiú híres első debreceni hangversenye után. Azt javasolta édesapjának, Vásáry József kisgazda országgyűlési képviselőnek, hogy költözzenek Budapestre, mert a gyermek annyira tehetséges, hogy ő fogja tanítani. Mivel ez lehetetlennek bizonyult, Vásáry Tamás járt föl Budapestre. Emlékei szerint Dohnányi jóval lezserebben viszonyult a tanítás kérdéseihez („Ne gyakorolj napi három órát, csak kettőt. A harmadikban inkább focizz!”) mint a későbbi mester, Kodály Zoltán. Ugyanakkor féltette is tanítványát, nehogy idő előtt vállaljon nagy munkát és feladatokat. Felfogása eredményesnek bizonyult, Vásáry Tamás már 1947-ben elsős akadémista korában megnyerte élete első zenei díját.

Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmester és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara egy tavalyi díszünnepségen a Zeneakadémián
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kodály Zoltán is nagy tehetségnek tartotta, s egyengette pályáját, olyannyira, hogy egyszer egy Steinway zongorát ajándékozott neki. Húszéves korában maga mellé vette, szolfézst tanító asszisztensnek. Mint zongoraművész is hatalmas sikereket ért el. 1955–57 között négy nagy nemzetközi versenyen lett díjazott. Közben a családja elszenvedte az akkor osztályidegennek minősítettek minden nélkülözését, Kodály óvta meg a kitelepítéstől. Nem csoda, hogy 1956-ban lelkesen támogatták a forradalmat, amiért apját az ÁVO november 4-e után lefogatta. Tóth Aladár, Kodály Zoltán és a magyar zenei élet több kiválósága segítségével csak annyit tudott elérni, hogy az illetékes fogadta és megígérte: nem fognak embertelen módszereket alkalmazni apja kihallgatásakor… Érthető, hogy ez nem nyugtatta meg az éppen akkor hangversenyre utazó fiút. Kiérkezése után a belga királynőhöz fordult, akit korábbi belgiumi zongoraverseny győzelme révén személyesen is megismert. Ő aztán a szovjet nagykövetet kérte föl, hogy segítsen. Így az apát azonnal szabadon engedték. Majd – szovjet szokás szerint – a kezébe nyomták az ő és felesége útlevelét, s vízumát. Svájcban telepedtek le. (Vásáry Tamás az általa mindig emigrációnak nevezett külföldi tartózkodásából csak 1972-ben tért haza, s folytatta világraszóló karrierjét.)

A fiatal zongoraművész csakhamar a nyugaton is ünnepelt zeneművészek sorába emelkedett. Közel száz zenekarral dolgozott, hanglemezek tucatjain működött közre. Volt időszak, amelyben kilenc hónap alatt 127 hangversenyt adott a világ minden táján, a legkülönbözőbb körülmények között.

Magyarországon új lendületet hozott a zenei életbe, számtalan hangversenyen szerepelt, folytatta a lemezkészítést és különböző posztokon szolgálta a magyar és nemzetközi zenei életet. 1994-ben a rádiózenekar fő zenei igazgatója lett, míg 2004-ben örökös fő-zeneigazgatóvá nevezték ki.

Munkásságát a zenei nevelés és ismeretterjesztés szolgálatába állította, felhasználva a rádió és a televízió nyilvánosságát. Hangversenyein nagyon sok alkalommal elemezte az eljátszandó műveket. Könyveket is írt kedvenc zeneszerzőiről, megírta az életét bemutató köteteket is. Mindig szívesen fordult a fiatalok felé. Ő szervezte meg az európai ifjúsági zenekart is, amely a debreceni ifjúsági nyári zenei akadémián elvégzett próbák után hangversenykörútra indult.

Csodagyerekről írtunk a bevezetőben, amihez hozzátehetjük, hogy csodafelnőttként folytatta és folytatja most is pályafutását, hiszen ma is aktív.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.