Halállistán
Visszatérve a Seres-gyilkossághoz: az alvilág bankáraként is emlegetett, a 90-es évek szervezett bűnözéséhez kapcsolható Lakatos András, ismertebb nevén Kisbandi arról beszélt évekkel ezelőtt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Seres Zoltán rajta volt Portik állítólagos halállistáján. Utóbbin azoknak a neve szerepelt, akikre az olajos vállalkozó valami miatt riválisként tekintett. A listán rajta volt az 1996-ban lelőtt Prisztás József és az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is, de Kisbandi szerint „Seres volt az, akit Portik mindenáron el akart pusztítani” annak ellenére, hogy korábban még közös üzleti tervben gondolkodtak. Lakatos állítása szerint az éjszakai élet két legmeghatározóbb alakjának az volt a terve, hogy mindenkitől, aki az országban bűnözésből él, védelmi pénzt szednek. Először Budapestet, később a Balatont, majd pedig az egész országot uralták volna.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Ebből végül semmi sem lett, mert Seres és Portik összeveszett, ami azért is történhetett, mert Seres beszállt az Energol-vezér és társai egyik olajüzletébe, ám az energolosoknál jóval kevesebbet profitált. Portikék ugyanis a cég ügyvezetőjének a költségeire hivatkozva csökkentették Seres hasznát. A vállalkozó és az Energol vezetői között a konfliktus odáig fajult, hogy a siófoki Pipacs bár megnyitóján Seres kis híján összeverekedett az olajos cég belkereskedelmi igazgatójával, Portik egykori mentorával, Drobilich Gáborral. Seresék távozása után nem sokkal megérkezett orosz katonáival Portik is, aki – miután tudomást szerzett a konfliktusról – Lakatos András füle hallatára őrjöngeni kezdett, és azt mondta: „Mit képzel ez a patkány, hogy a Gabit meg merte támadni?! El kell pusztítani!”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!