Szerencsére a kislány szülei azonnal tudták, hogy a gyerek érdekei az elsők. Jacob így ma már egészen kiegyensúlyozott ötesztendős kisfiú.
Nem láttam a sorozatot, de meglepett, hogy nagy televíziók foglalkoznak a transznemű óvodások kérdésével. Nemrég arról olvashattunk, hogy egy amerikai férfi, bár még nincs felkészülve az anyaságra, mégis gyermeknek fog életet adni. A híradásból azután kiderül, Wyley Simpson valójában „transznemű”. Nőnek született, férfi élettársával él, ám az volt a vágya, hogy egyneműként tengethessék napjaikat, ezért különféle tesztoszteronkúrának vetette alá magát, dús szakállt és bajuszt növesztett, majd megvált melleitől. A teljes átalakítás azonban elmaradt, és a jelek szerint a furcsa külsőségekben örömét lelő pár mégis egészen hagyományos házaséletet élt. Szegények az előítéletek miatt rengeteg támadást kaptak, hiszen nagyon szokatlan a terhes férfi látványa – írta a legnagyobb hazai baloldali hetilap.
Valószínűleg nem mindenki olvasta Lukács evangélista leírását a Szentlélek eljöveteléről, pünkösdről Az apostolok cselekedeteiben. Szent Péter, eltelve a Lélekkel, beszélt a néphez. Majd amikor kérdezgetni kezdték, mit tegyenek, ezt mondta: Térjetek meg, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát. És amikor tovább faggatták, az egyébként vélhetően sok korábbi korszakhoz képest lényegesen jobban élő néphez így szólt: Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből! Ez van.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!