Túlérett adóparadicsomok

Az internetes világcégek átlagosan 9,5 százalékos adókulccsal működnek kontinensünkön – törvényesen –, szemben a hagyományos iparágakkal, ahol ez a mérték 23,2 százalékos. A felháborodás óriási, a lobbi viszont még erősebb a Google, a Facebook és az Amazon mellett. Az Európai Tanácsot többen bírálják, hogy jelentéktelen országokkal demonstrál erőt, míg például Ciprust, Máltát, Luxemburgot semmiféle szankcióval nem sújtja, pedig pont ezek a tagállamok az igazi szereplői az adóelkerülésnek.

Szerényi Gábor rajza

Csak a kicsik láthatók?

A cseppet sem jóindulatú bírálatok persze most sem maradnak el: az Európai Tanácsot többen bírálják, hogy jelentéktelen országokkal demonstrál erőt, hiszen a legnagyobbakat, például Ciprust, Máltát, Luxemburgot, semmiféle szankcióval nem sújtják, pedig pont ezek a tagállamok a melegágyai az adóelkerülésnek. Hollandia is kényes hely, hiszen az ország évtizedek óta csak kedvezményesen adóztatja a külföldről odacsábított szakembereket, sok esetben a vállalatokat is. De Franciaország sem tisztességes amiatt, hogy ötvenszázalékos adókedvezményt ad a külföldieknek az országon kívülről származó jövedelmük után. Sőt arról sincs hír, hogy mi lesz Hongkong, Jersey, a Man-sziget és Panama sorsa, amelyeket szintén a legkedveltebb adóparadicsomok között jegyeznek.

Ezek után csupán találgatni lehet, hogy a háttérben milyen lobbi mozgatja a Google, Facebook, Amazon, Apple gigavállalatok felháborodást kiváltó adóelkerülését támogató uniós döntést. Pár hete az EU soros elnökségét ellátó Románia pénzügyminisztere még arról számolt be, hogy Brüsszelben egyelőre nem tárgyalnak tovább a digitális adóztatás kérdéséről, miután több tagállam ellenállása miatt hónapokon keresztül nem sikerült megállapodni. Pedig az Európai Bizottság javaslata értelmében a digitális cégeknek ott is adózniuk kellene, ahol a nyereségük keletkezik, nem csak ott, ahol a központjuk van.

Ennek az az előzménye, hogy az Európai Bizottság adatai szerint az internetes cégek átlagosan mindössze 9,5 százalékos effektív adókulccsal működnek kontinensünkön, szemben a hagyományos iparágakkal, ahol az állami sarc kulcsa 23,2 százalékos. Az adóterhek kiegyenlítéséről hosszú ideje folyik a vita Brüsszelben, így a komoly profitot termelő digitális nagyvállalatok – amelyek gyakran teljesen hazaviszik a megtermelt nyereséget – sem lógnának ki a sorból. A szankció már így is sokat enyhült az eredeti javaslathoz képest, amely szerint a nagy digitális vállalatok minden olyan bevételére adót vetettek volna ki, amelyhez az ügyfelek adatainak felhasználásával jutnak. Több uniós ország ellenállása miatt azonban az elmúlt hetekben már egy lényegesen kisebb hatású tervezetről egyeztettek. Ez utóbbiban már csak az ügyféladatok felhasználásával szerzett reklámbevételekre vonatkozott volna az adó, de úgy tűnik, erről sem tudtak határozott döntést hozni a tagországok.

Szerényi Gábor rajza

Szankciók igénye

Az adót egyébként azoktól a vállalatoktól szedték volna be, amelyek évente globálisan legalább 750 millió, az EU-ban pedig legalább 50 millió euró bevételt érnek el. A szankciók célkeresztjében álló cégeknél a valóságban viszont ennek az összegnek a sokszorosáról beszélhetünk. Így az Európai Bizottság azzal számolt, hogy évente 800 millió és 1,1 milliárd euró közötti bevételt hozhatna uniós szinten a bevételekre kivetett háromszázalékos adó. Ausztria, Franciaország és Olaszország már bevezette ezt nemzeti szinten, a csehek is megegyeztek, hogy hétszázalékos digitális adót vetnek ki a gigaméretű internetes cégekre, így ők is több százmilliárd forintnyi bevételre tehetnek szert. Az ötletet a magyar kormány is támogatja, kérdés, hogy mikor lesz az elképzelésekből valóság. Ugyanakkor Dániának, Finnországnak, Írországnak és Svédországnak még vannak aggályai, noha az előírások szerint globálisan kell megegyezni 2020-ra, így a lobbizás már nem húzódhat sokáig.

A szankciókra szükség lenne a leggátlástalanabb vállalatoknál is. Erre utal a Bloomberg hírügynökség beszámolója, amely szerint a Google egy holland fedőcégén keresztül 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját. A gigacég anyavállalatának, az Alphabetnek ezzel a módszerrel az utóbbi több mint egy évtizedben sikerült egy számjegyűre csökkentenie az Egyesült Államokon kívüli bevételei után fizetendő adója mértékét.

A mamutvállalat az ügy kirobbanásakor azt közölte, hogy „minden adót befizetünk a helyi jogszabályoknak megfelelően. A Google más multinacionális vállalatokhoz hasonlóan a székhelyének számító országban fizeti meg társasági jövedelemadója legnagyobb részét. Az elmúlt tíz évben a tényleges globális adókulcsunk 26 százalék volt.”

Magyarországnak is kijutott már a brüsszeli bírálatból, miután a társasági adókulcs nálunk csupán kilenc százalék. Korábban viszont épp a magas állami elvonás okozott problémát.

– A hazai kilencszázalékos társasági adókulcs Európai viszonyban az egyik legalacsonyabb, de Montenegróban is ugyanennyi. Ám hogy egy adórendszer jó vagy rossz, azt nem pusztán az adó mértéke határozza meg – magyarázta érdeklődésünkre Kökényesiné Pintér Ilona, a Saldo Zrt. Adótanácsadó Igazgatóság vezetője.

– A vonzó adókulcs igen fontos a gazdaság fehérítésében, hiszen az alacsony adókulcs esetén a vállalkozások a magas kockázat elkerülése érdekében maguk mögött hagyják a feketegazdaságot. A külföldi tőke Magyarországra telepítésében is egyik legfontosabb szempont a viszonylag alacsony társasági adó. Úgy gondolom, hogy a szkeptikusokat is meggyőzte, hogy a társasági adókulcs kilenc százalékra csökkenése következtében nemhogy visszaesett volna ezen adónemből a költségvetés bevétele, de még emelkedett is.

Összességében az igazgatónő nem lát problémát az alacsony társasági adókulcsban, sőt úgy ítéli meg, hogy a kilenc százalék megemelése közép-, illetve hosszú távon törést jelentene a gazdaságban. Éppen ezért az adóbevételek növelésének megoldását a gazdaság, a beruházás, a termelékenység, az innováció feljebb srófolásában képzeli el.

Feszítik a húrt

– A multinacionális vállalatokat is meg lehet érteni, hiszen nekik is, mint ahogy mindenki másnak, az a céljuk, hogy minél alacsonyabb adóteher mellett a lehető legnagyobb profitot érjék el. Addig, amíg ez nem sérti egy-egy ország szabályát, addig nincs is probléma. De sok esetben ami jó az egyik államnak, az a másiknak nem kedvez. Addig, amíg az egyes tagországokban nem lesz egységes adókörnyezet, a nemzetközi cégek igyekeznek majd megkeresni azt az országot, ahol a legkedvezőbb környezetben a legmagasabb profitot érhetik el. Ez azonban nagyon hosszú folyamat, és én nem is látom az út végét – fogalmaz a Saldo Zrt. szakembere.

Az adótanácsadók – a multik megbízásából – igyekeznek megkeresni azt a környezetet, módot, ahol minimalizálhatják az adófizetési kötelezettségeiket. Ez nem illegális, hiszen az adótanácsadók – mérlegelve az adókockázatot – a jogszabályba ütköző megoldásoktól óva intik az adózókat – mondta Kökényesiné Pintér Ilona, akit arról is kérdeztünk, ami a többséget a legjobban foglalkoztatja: vajon meddig feszítheti a húrt adózás szempontjából a Facebook, a Google és a többi hasonló, milliárdos bevételre szert tevő vállalkozás?

Az igazgatónő azt mondja, hogy egy külföldi vállalkozás abban az esetben válik társasági adóalannyá, ha belföldön telephellyel végez jövedelemszerzésre irányuló gazdasági tevékenységet. Jellemzően valamennyi OECD-államban ez a szabály. Tekintettel arra, hogy az említett vállalkozások olyan tevékenységet végeznek, amelyek nem igényelnek az egyes államokban jelenlétet, telephelyet, ezért nem is fizetnek adót. Ezek a cégek többségében olyan országba telepítik a székhelyüket, ahol nincs vagy minimális az adófizetési kötelezettségük. Számukra az adóparadicsomok ez esetben jöhetnek szóba.

Mindaddig, amíg – telephely hiányában – valamely államban végzett szolgáltatásból származó jövedelem nem adóztatható, addig az említett vállalkozások elkerülhetik a teljes adófizetési kötelezettségüket. Kérdés, hogy mi és mennyi a szolgáltatás eredménye például a Facebook vagy a Google esetén. Persze az sem vezetne a megoldás irányába, ha kötelezővé tennék például azt, hogy a mamutméretű internetes cégek minden esetben fizessék ki osztalékként az adózott eredményt, hiszen akkor a fejlődésüknek szabnának gátat. Meg kell tehát keresni azt az egyensúlyi pontot, amikor mind a tőkeexport-, mind a tőkeimportországok a multinacionális vállalkozások által megtermelt eredményéből részesülnek adóbevétel formájában – vélekedik a Saldo szakértője.

Hogy ez a bizonyos egyensúly mikor és hogyan következik be, évtizedes probléma, hiszen ki az, aki nem szeretne olcsóban termelni, kedvezőbben adózni… Márpedig mind az OECD, mind a legfejlettebb államokat tömörítő szervezet, a G20, illetve az EU is egyre nagyobb figyelemmel, sőt aggodalommal figyeli, hogy mikor és melyik multi – elsősorban amerikai, német és brit vállalkozás – menekíti adóparadicsomba a bevételét. Ezért akarnak véget vetni az offshore helyszíneknek, ám úgy tűnik, hogy az ezt akadályozó lobbisták még nagy urak.

Teher nélkül

Adóparadicsomnak jellemzően olyan államot tekintünk, ahol a társaságoknak nincs adófizetési kötelezettségük. Előfordul, hogy teljes adómentességet nem adnak az adóparadicsomok, de az adók mértéke meglehetősen alacsony. Gyakorta alkalmazzák azt a megoldást, hogy nem a társaság által megtermelt nyereséget adóztatják, hanem éves fix adót vagy illetéket kell a cégeknek fizetniük. Utóbbi esetben tehát bármennyire nagy eredményt ér is el az adóparadicsomban székhellyel, üzletvezetési hellyel rendelkező vállalat, csak egy előre meghatározott adót kell fizetnie. Az adóparadicsomra vonatkozó másik jellemző, hogy az ott lévő társaságok abban az államban valós gazdasági tevékenységet nem végeznek, csupán ügyvezetésük van ott.