Menekülnek a vörösőrök

Tárgyalások folynak és a területi bizottságban a nagyhatalmak által határozat is lett hozva, hogy a Szerb–Horvát–Szlovén királyság Temesvárért kárpótlás fejében megkapja egész Baranyát és Pécset.

2019. 08. 13. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Dunántúl, 1919. augusztus 5.)

*

A soproni rendőrség augusztus 2-án reggel nyolc órakor Sopronban föltartóztatott egy automobilt; a melynek három gyanús utasa volt. Mikor az utasokat igazolásra szólították, hamis nevet mondtak be, de azután a soffőr elárulta, hogy az utasok Jancsik Ferenc volt budapesti vörösőrparancsnok, továbbá Tóth József politikai megbízott és Vurics László titkár. A társaságnál 81.000 korona készpénzt találtak.

A társaság gyanús útjáról értesítették a belügyminisztériumot, a melynek utasítására mindhármukat letartóztatták és Budapestre szállították. Szerdán délután Jancsik Ferencet a belügyminisztériumban kihallgatták s azután a főkapitányságra való átkisérését rendelték el. El is indultak Jancsikkal, a ki azonban útközben kijátszotta őreit és megszökött. A főkapitányság minden intézkedést megtett kézrekeritésére.

(Budapesti Hírlap, 1919. augusztus 7.)

*

Budapesten szombaton délelőtt terjedt el annak a híre, hogy román csapatok szállják meg a fővárost. A lapok meg is emlékeztek Romanelli ezredesnek, az olasz katonai misszió vezetőjének arról az akciójáról, hogy felkérte a közeledő román csapatok parancsnokát, hogy csak a főváros környékét szállják meg és ne menjenek be a fővárosba. Ez a közbelépés nem vezetett eredményre.

A román csapatok szombaton d. után 4 órakor vonultak be az Andrássy-uton katonazenekaraik hangjai mellett Madarescu tábornok vezetése alatt. A megszálló csapatok 3 hadosztályból állanak, amelyek mindegyikének a szokott gyalogsági, lovassági és tüzérségi létszáma van. A csapatok azonnal megkezdték az egyes laktanyákban való elhelyezkedésüket.

Madarescu tábornok kijelentette, hogy Budapest felett mint a megszálló csapatok parancsnoka átveszi a hatalmat. Közölte azt is, hogy a román hadsereg meg fogja szállani Magyarországnak összes eddig meg nem szállott részeit is.

(Dunántúl, 1919. augusztus 8. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.