A verseny egyik legélvezetesebb pillanata számomra az, amikor valóban ízes nyelvjárási beszédet hallok, és most már biztosan meg tudom állapítani, hogy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi vagy vajdasági a diák. Gyönyörű diftongusok, palócos á hangzók és összetéveszthetetlen hanglejtések versengenek egymással.
Szívesen feljegyzem a megkapó gondolatokat. Kezdő, képzavargyanús bájos mondatok a következők: „Nagy, vastag fal mögé kell látnunk, amit a butaság képez.” „Ha mindenbe beleütöd az orrod, előbb-utóbb beletörik.” Egy kicsit mosolyogtunk, amikor ez hangzott el: „Iszonyat teher nehezedik a diákságra.” Voltak nagyon találó megállapítások, mint például az, hogy a film úgy viszonyul a könyvhöz, mint a gyorséttermi étel az otthon elkészült ebédhez. Vagy: „Mi vesszük el magunktól a képzelet szabadságát a filmekkel.” „A könyv beszippant, és menedéket nyújt.” „Egy olvasó ezer életet él meg, mielőtt meghalna.” „Ha a madarat szeretjük, ne legyünk kalitkák!”
A nemzeti szeretet kapcsa című kötet (2015) személyes visszaemlékezéseket tartalmaz az Édes anyanyelvünk versenyekről. Hercegi Károly a következőket írja: „A nyelv tiszteletére, megbecsülésére, ápolására való nevelés a szülőföldhöz, a hazához, a néphez, a nemzethez való kötődés érzésének a kialakítását és elmélyítését szolgálja.”
És hogy végül visszakanyarodjam a hat versenyzőnek adott válaszomhoz, elmondtam nekik, hogy a fénylik ige ható képzős alakja a mássalhangzó-torlódás miatt nem lehet a fénylhet, és azt sem használjuk, hogy fényelhet. Ilyenkor célszerű szinonimával felcserélni az igét, és azt mondani: csilloghat, ragyoghat, fényeskedhet, tündökölhet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!