Gyönyörű hanglejtések

Kellemes emlékként marad meg a legutóbbi, 47. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyének országos Kárpát-medencei döntőjéről az a pillanat, amikor a sátoraljaújhelyi színházterem páholyába az esti színházi előadás előtt bejött hat versenyző, és egy számukra „életbevágóan” fontos kérdést tettek fel: Hogy van a fénylik ige ható képzős alakja? Nemcsak ez az őszinte, fiatalos érdeklődés vonz évente erre a megméretésre, hanem az a szellemi hangulat és légkör is, amely a diákok, a kísérő tanárok, a zsűritagok és a házigazdák között kialakul. Ez az anyanyelv ünnepe ősszel, amelyre az ország nem kevesebb mint 95 középiskolájából (15 határon túli) 123 középiskolás érkezett.

A versenyen az írásbeli forduló után igazi kihívásnak tekinthető a szóbeli feladat. Négy téma közül kell kiválasztaniuk a diákoknak azt az egyet, amelyet húszperces felkészülés után három percben szabadon előadnak. Az idén a következő témák szerepeltek: 1. Mi közöm hozzá? Beleszólhatok-e mások életébe? (Fejtegetés egy alkalmi társaságban.) 2. Minek olvassam el, ha megnézhetem filmen? (Vitaindító osztályfőnöki órán.) 3. Mit várok el a tankönyvtől? (Kiselőadás a diákönkormányzat ülésén.) 4. Műveltség? Szakértelem? (Töprengés a teremben ülők előtt.) Természetesen a második témát választották a legtöbben, a harmadikat a legkevesebben, pedig jó lett volna minél több új ötletet, véleményt hallani a fiataloktól arra vonatkozóan, hogy mitől jó egy tankönyv.

Az idei versenyzőkre nem lehet panasz, jól felkészültek, igyekeztek felépíteni a beszéd ívét, személyessé tették az előadásukat, azaz éltek saját példával, esetenként egy-egy odaillő idézettel. Természetesen a bírálóbizottság tagjai gondolkodóba estek akkor, amikor a diákok közül jó néhányan azt hangoztatták, hogy sokkal jobb és fontosabb a kötelező olvasmányokat elolvasni, mintsem filmen megnézni. Vajon csak az elvárásnak akartak megfelelni, vagy valóban így is tesznek? Mert hihető volt az érvelés: az olvasással szárnyal a képzelet és a kreativitás, ráadásul a könyvnek illata van, arról nem is beszélve, hogy a nyugalomzóna megteremtője.

A verseny egyik legélvezetesebb pillanata számomra az, amikor valóban ízes nyelvjárási beszédet hallok, és most már biztosan meg tudom állapítani, hogy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi vagy vajdasági a diák. Gyönyörű diftongusok, palócos á hangzók és összetéveszthetetlen hanglejtések versengenek egymással.

Szívesen feljegyzem a megkapó gondolatokat. Kezdő, képzavargyanús bájos mondatok a következők: „Nagy, vastag fal mögé kell látnunk, amit a butaság képez.” „Ha mindenbe beleütöd az orrod, előbb-utóbb beletörik.” Egy kicsit mosolyogtunk, amikor ez hangzott el: „Iszonyat teher nehezedik a diákságra.” Voltak nagyon találó megállapítások, mint például az, hogy a film úgy viszonyul a könyvhöz, mint a gyorséttermi étel az otthon elkészült ebédhez. Vagy: „Mi vesszük el magunktól a képzelet szabadságát a filmekkel.” „A könyv beszippant, és menedéket nyújt.” „Egy olvasó ezer életet él meg, mielőtt meghalna.” „Ha a madarat szeretjük, ne legyünk kalitkák!”

A nemzeti szeretet kapcsa című kötet (2015) személyes visszaemlékezéseket tartalmaz az Édes anyanyelvünk versenyekről. Hercegi Károly a következőket írja: „A nyelv tiszteletére, megbecsülésére, ápolására való nevelés a szülőföldhöz, a hazához, a néphez, a nemzethez való kötődés érzésének a kialakítását és elmélyítését szolgálja.”

És hogy végül visszakanyarodjam a hat versenyzőnek adott válaszomhoz, elmondtam nekik, hogy a fénylik ige ható képzős alakja a mássalhangzó-torlódás miatt nem lehet a fénylhet, és azt sem használjuk, hogy fényelhet. Ilyenkor célszerű szinonimával felcserélni az igét, és azt mondani: csilloghat, ragyoghat, fényeskedhet, tündökölhet.