A manipuláció csábos mesterei

Mindig a pénzhiány jelenti a gondot, okoskodik az egyszeri felhasználó, így ha adok tíz dollárt, az megmenti a koalákat vagy legalábbis néhányat közülük.

Kaylen Ward. A név néhány hete szinte senkinek nem mondott semmit, ma az egyik legnépszerűbb influenszer a világhálón. Egy szőke lány, aki eddigi rövidke életének utolsó hónapjait azzal töltötte, hogy meztelen testéről képeket csináltak, és azokat eladta, emellett mindenféle módon igyekezett külsejét kamatoztatni az erre szakosodott internetes alkalmazások segítségével. Ebből a fajta influenszerből van nagyjából hatmillió vagy hatszázmillió. Egymással behelyettesíthető szép lányok, akik jól néznek ki a fotós optikája előtt, és hajlandóak mindenüket lefotóztatni. A kaliforniai lány azonban szintet ugrott. Ő olyan modell, akinek van szíve, hiszen felajánlotta követőinek, hogy aki tíz dollárt vagy annál nagyobb összeget adományoz az ausztráliai bozóttüzek elleni küzdelemre, kap tőle egy meztelen fotót. Így aztán a meztelen nőket szívesen nézegető, tíz dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező emberek tömege kezdett fizetni, hogy megkapja a fotót. Kaylen Ward pedig felkerült az összes nemzetközi híroldalra mint jótékony aktmodell. Írt hozzá egy háttértörténetet is a lány, miszerint a családja elfordult tőle, meg a szerelme nem beszél hozzá azóta, de semmi se számít, mentsük meg a koalákat.

Ez a lány zseni. Megtalálta a piaci rést, befurakodott oda, és egy csapásra elérte azt, amit akart: sztárrá vált – kiemelkedve a szép szőke lányok tengeréből. Ausztrália természeti katasztrófája valóban borzasztó, egyben pontosan ugyanolyan nehezen lehet képet alkotni a valóságos helyzetről, mint korábban az amazóniai esőerdő égésekor. Messze van, és az egyszeri felhasználónak fogalma sincs, pontosan hol van Sydney, Melbourne, Perth vagy Brisbane egymáshoz viszonyítva. Merrefelé ég a bozót, merre van egyáltalán növényzet, van-e arra sivatag, és főleg: hogyan küzd ez ellen a szakosított szervezet, az ehhez jól értő ausztrál tűzoltóság? Ward ötletét követve egyszerű a megoldás: pénzt kell adni, akkor megoldódik a probléma. Mindig a pénzhiány jelenti a gondot, okoskodik az egyszeri felhasználó, így ha adok tíz dollárt, az megmenti a koalákat vagy legalábbis néhányat közülük. Kaylen Ward pedig pont elég szép lány ahhoz, hogy a rendkívül egyszerű, logikailag mégis bukdácsoló érvelését elfogadja a gép előtt ülő érdeklődő. Bármikor felmehet bármilyen pornóoldalra, ahol hasonló lányok képeit vagy akár videóit megnézheti, nem kell érte fizetni se.

Csakhogy az amolyan egyszerű és titkos dolog, kicsit szégyellnivaló, mint a zugivás. Itt viszont a koalákról van szó, mondhatja mindenki, nem a lány fotója érdekel, csak azok a maciszerű állatkák, ezért adakozom. Ha ezért kapok egy fotót egy meztelen lányról, az örömteli, de a valóságban egyáltalán nem ez motivál. A hírek szerint a tegnap senkije nagyjából hétszázezer dollárt kalapozott össze az ötletével különböző adományokból, így kattoghat a fényképezőgép, ha állni akarja a szavát a modell, s feltehetően állni akarja, hiszen ő épp ezért lett valaki. A show-nak folytatódnia kell, bár nem úgy tűnik, hogy ezt innen el lehetne rontani. Kaylen Ward ugyanis nem a bulvársajtó, hanem a mainstream média szemében is nagy dolgot tett, és ezzel szentesítették a tevékenységét. Az ő sztorijának beszámolói mindenütt arról szólnak, hogy ő milyen önzetlen jótevő, s más hírességek is adakoztak a bozóttüzek oltására, mint Pink vagy Elton John, no meg olyan sztárok, akiket én nem ismerek.

Pedig nem emlékszem arra, hogy Ausztrália bárhonnan is pénzt kért volna, mert nem futja helikopterre, tömlőre vagy a tűzoltók fizetésére. Ausztrália a világ egyik leggazdagabb országa jól szervezett tűzoltósággal, amely az évről évre visszatérő bozóttüzek oltásában komoly tapasztalatot szerzett. Rendkívüli a helyzet, akár kritikusnak is mondható, erről leginkább a tűzoltók tudnának beszélni, de ők nem a médiában dolgoznak, hanem kint a tüzeknél. Amikor valaki látni akarja Kaylen Ward fedetlen testét, akkor a pénzt olyan számlára utalja, amelynek tulajdonosa szól: mi ezt a célt szolgáljuk, koalákat mentünk, bozóttüzet oltunk. Az alapítványok egy része egyszerűen csaló, másik része pedig hatalmas üzleti birodalom, amelynek rengeteg egyéb tevékenysége is van, nemcsak koalamentés, hanem mondjuk általánosságban az állatok védelme. Ha a tíz dollár felkerül a Természetvédelmi Világalap számlájára, az a 4,7 millió munkatárssal rendelkező szervezetet segíti, amely évente 654 millió eurós bevétellel rendelkezik. Persze ebből sok megy Ausztráliára, a mostani küzdelemre is. Ahogy Ausztrália saját büdzséje is fel van készülve a nagy kataklizmákra, a megszokottól eltérő csapásokra, mint minden állam.

Ez jelenleg egyáltalán nem pénzkérdés, kizárólag technikai probléma a lángoló terület kiterjedése miatt. Ha Ausztrália hirtelen kapna korlátlan mennyiségű pénzt, pontosan ugyanígy tudna küzdeni a lángokkal. Emlékezetes a kuvaiti háború utáni probléma, mikor az iraki hadsereg felgyújtotta az olajkutakat, amelyek elolthatatlanul lángoltak hónapokon át a sivatagban. Nemzetközi szakértőbrigádot hívtak össze a kuvaitiak, hogyan lehetne eloltani az örökfáklyákat. Minden érintett csoportnak volt ilyen-olyan ötlete, amelyek azonban nem segítettek semmit. A pénz nem számított, hiszen konkrétan a kuvaiti pénz égett ott minden percben. Aztán egy magyar csapat felszerelt egy repülőgép-hajtóművet egy harckocsi tetejére, és azt beindítva gyakorlatilag elfújta a lángot, mint egy gyertyát. Nem kellett hozzá semmi különös berendezés, milliárdos előkészületek, tengernyi ember. Csak egy ötlet. A Kuvaiti Nemzeti Múzeumban külön falat szenteltek azon országoknak, amelyek segítettek a háborúban Kuvaitnak, ott díszeleg a magyar lobogó is.

Az amerikai lány tökéletesen időzített akciója pontosan ez az ötlet, amely csak egy embernek sikerülhet, s ha jól csinálja, akkor nagyon sikeres lesz. Lehet szomorkodni az erkölcsökön meg ugye az időn, és a két szót egy mondatba sűríteni latinul. De talán aggasztóbb az a jelenség, hogy az összes természeti katasztrófa vagy baleset idején Armageddont kiált az egész internetes közönség, olyan területekért aggódva és imádkozva – ha hinni lehet az ez irányú Facebook-bejegyzéseknek –, amelyekről semmit se tudnak. Ezzel együtt lenézik a helyi lakosságot, a szakembereket, a küzdelemben valóban részt vevő tömeget, feltételezve, hogy az ausztrálok nem öntik le vízzel a tüzet, mert erre nem jöttek rá, esetleg nincs elég munkáskéz, vagy a pénzhiány akadályozza a hatékony védekezést. A nyugat-ausztráliai

Perth és a keleti parton fekvő, ötmilliós Sydney között 4000 kilométer a távolság, ezt négy és egynegyed óra alatt teszi meg egy utasszállító repülőgép. Ez a táv nagyjából annyi, mint New York és Los Angeles között, márpedig nem köhögtek sokan a Nagy Almában, amikor Kaliforniában égett a bozót tavaly nyáron. Melbourne és Sydney között 880 kilométer a táv, az előbbi, 4,7 millió fő által lakott nagyvárosban semmit se tapasztalnak a bozóttüzekből. Egyszerűen rá kell nézni a térképre, és valódi adatokat alapul venni, megbízható forrásból tájékozódni. De biztos, hogy senki nem fog ránézni a térképre, hiszen sokkal egyszerűbb megbízni Kaylen Wardban, akinek olyan igéző az alakja, és három doboz cigi áráért ezt meg is mutatja nekünk.

Valójában soha senkit nem érdekeltek a koalák, a kenguruk vagy úgy általában Ausztrália. Csak Kaylen Ward, vagyis egy véletlenszerűen választott szőke lány, aki az ismeretlenségből előugrott, aztán a sikerben megmerítkezve eltűnik az ismeretlenségben. Majd langy esők jönnek, a bozóttüzeket eloltják, a tűzoltók kis időre hátradőlhetnek. Az internet közössége pedig várja az újabb lehetőséget, amelyért lehet aggódni. Hátha valaki ismét levetkőzik a nagy ügy érdekében.