Árulónk, az okosradiátor

A „Nagy Testvér”, azaz a Facebook, a Google mindent tud rólunk, csakúgy, mint a legnagyobb árurendelő oldalak.

Százból kilencvenen nem foglalkoznak azzal, hogy biztonságban van-e az adatuk, mondván, semmi titkolnivalójuk nincs. Nem gondolnak arra, hogy minden információ megszerezhető, miközben a közösségi médiában házi kedvencükről vagy gyermekükről, utazásukról teszik nyilvánossá a századik fotót. A „Nagy Testvér”, azaz a Facebook, a Google mindent tud rólunk, csakúgy, mint a legnagyobb árurendelő oldalak: az AliExpress, az Amazon vagy a YouTube, illetve a csevegő- és fotóprogramok.

Az elmúlt évtizedben nem az információáramlás mennyisége és nem is az információtároló kapacitásunk, hanem a másodpercenként elvégzett számítási műveletek növekedtek a leggyorsabban. Így van miből kinyerni az adatunkat, amelyet sokszor a tudtunk nélkül bocsátunk közszemlére. A felelőtlenséget bizonyítja az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a felmérése: az uniós polgárok harmada soha és semmilyen módon nem tiltotta, de még csak nem is korlátozta az okostelefonjára telepített programoknak az általuk kért adatokhoz való teljes hozzáférést. A magyar felhasználók valamivel az átlag alatt vannak, harminc százalékuk nem élt ezzel a lehetőséggel. Bár vannak kivételek, összességében látszik: az egykori szocialista országokban lényegesen kisebb a polgárok adatvédelmi tudatossága. Az, hogy a csehek 67 százaléka egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel, megdöbbentő.

Az adatkereskedelemre szakosodott cégeknél dolgoznak az adatbrókerek: régi mondás, hogy a titkosszolgálatok számára nincs olyan, hogy érdektelen adat, csak olyan, amelynek még nem találták meg a helyét, és ezzel így vannak a kereskedők is. Az e-mail-címek ma is kelendőek, de a krónikus betegségek is jól hoznak a konyhára, ha el kell adni a reklámokat.

Adódik a kérdés, miként lehetséges, hogy a Facebook, illetve a Google a köztudatban ingyenes, a legnagyobb közösségi oldal e cikk írásának az idején mégis 550 milliárd dollárt ér. A válasz egyszerű: valójában nem szociális élet, hanem gigászi kereskedelem folyik ebben a zsibvásárban. A birodalom az adatainkat adja el a hirdetőcégeknek, amelyek minden pénzt megadnak, hogy személyre szabottan bombázzanak ajánlataikkal, köszönhetően adatelemző munkatársaiknak. Egy-egy emberről – azaz a felhasználóról – szóló információ a brókereknél akár 60–240 dollárt is megérhet.

Ami az itthoni adatpiacot illeti, a legálisan beszerzett információ ára kétszáz forint körül alakul darabonként. Ezek összforgalma tavaly hazánkban elérhette a félmilliárdos összeget. Ennyit értünk meg a hirdetőknek, ennyit ér a digitális életünk. Megbecsülni sem lehet, hogy a több milliárd felhasználóval rendelkező Facebooknál, Google-nél, AliExpressnél hány dollárt fizetnek az adatainkért cserébe évente.

A XXI. században jobban ki vagyunk szolgáltatva a vállalatoknak, mint valaha, hiszen ezeknek az óriásoknak a mesterséges intelligencián alapuló algoritmusai megfigyelnek a nap minden pillanatában. Döbbenetes számokat közölt a Concorde elemzőcég: a megfigyelés, adataink szűrésének minősége olyan magas, amiről a hétköznapi embernek fogalma sincs. „Sokkoló látni azt a kutatást, mely szerint a Facebook tíz lájkjából (tetszikből) annyira ismeri meg egy átlagos felhasználóját, mint annak egy »igazi« kollégája. A közeli barát szintjét hetven, a szülőét százötven, míg a házastársét háromszáz lájk elemzésével lehet elérni. A saját adataik értékével, megfigyelhetőségével és modellezhetőségével semmilyen szinten tisztában nem lévő tömegek örültek, hogy ingyen csinálhattak valóságshow-t az életükből, használhattak üzenetküldő, levelezőrendszereket és térképeket. Milliárdos tömeget vonzottak magukhoz, akikről a személyes életterükről szóló apró adatokat olcsón összegyűjthették” – olvasható a tanulmányban. Ezt a bekebelezett adattömeget gigászi haszonnal értékesítették a hirdetőknek. A Cambridge Analytica egy álcaként használt kutatással illegálisan halászta le 87 millió ember közösségi térben elraktározott profilját.

Jelenleg még a Facebook, a Google uralja a hirdetési piacot, ugyanis az általuk elhelyezett reklámok jövedelmezősége mindent felülmúl a piacot évtizedekig birtokló korábbi formákkal szemben. Az óriásplakátok, tévéreklámok hatékonysága sokszor olyan velük szemben, mintha valaki kőbaltával indulna harcba az atomfegyverek ellen. Ma már nem elég egy-egy joghurtgyártónak „belőni” a 18–45 éves fő fogyasztói korosztályt, sokkal pontosabban kell megtalálnia a megfelelő piaci szegmenst. Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy csak az Egyesült Államokban a digitális hirdetési piac forgalma az idei várakozások szerint elérheti a 152 milliárd dollárt. Ám a mostani két „fővezért” hamarosan maga mögé utasíthatja a fiatalok által kedvelt Snapchat mögött álló Snap, a Pinterest vállalat, illetve az Amazon. Ezek ugyanis gyorsabb növekedést produkáltak, mint a listavezetők, annak ellenére, hogy a Google hirdetési bevétele tavaly több mint negyvenmilliárd dollárt tett ki, míg a Facebooknál ez 18, az Amazonnál pedig 3,6 milliárd dollár volt.

Ez utóbbi birodalom sikeréről és „húzásairól” ezeroldalas tanulmányok születtek, amelyek azt vizsgálták, hogy miként született meg egy garázsvállalkozásként működő könyváruházból a digitális piactér fellegvára, a világ legnagyobb csomagküldő szolgálata, az Amazon.com. Tulajdonosa a Föld (jelenleg) második leggazdagabbja, a 104 milliárd dollárral rendelkező Jeff Bezos, aki a fogyasztók érdekeire hivatkozva több adatot gyűjt rólunk, mint bárki más, „zsebre téve” a Google­ és a Facebook partizánakcióit – legalábbis ez derült ki a BBC-n is bemutatott PBS Frontline című oknyomozó műsorból. Mint elhangzott, Bezos már öt évvel ezelőtt is adatok milliárdjait birtokolta, köszönhetően az internetes, sokszor felelőtlen klikkeléseknek. Sok helyen már a kis és nagy háztartási gépek is okosak, internetes kapcsolattal rendelkeznek. Kényelmünkért nem mással, mint adatainkkal fizetünk, cserébe egy sor hétköznapi helyzetben „kisegít ” bennünket Echo és Alexa, amelyek ezeket a kütyüket kezelik, és pár tízezer forintért beszerezhetők.

Nemrég kiderült, hogy az Amazonnál ezrek foglalkoznak az elhangzottak lejegyzetelésével – a gépek ugyanis hangvezérléssel működnek –, ezzel is fejlesztve az algoritmust. De kapható Echo Loop is, amely egy okosgyűrű, vagyis egy állandóan kéznél levő mikrofon, amellyel szintén utasításokat adhatunk a villanykapcsolónak, az okosradiátorunknak és a mobilunknak, hogy hány órától ússzon fényárban a lakás, mikor induljon el a fűtés és kit hívjunk fel.

Isaac Asimov több mint hét évtizede lefektette a robotika három alaptörvényét, amely a gépek és az etika kapcsolatáról szól. Ennek megfelelően a robotnak nem szabad kárt tennie emberi lényekben vagy tűrnie, hogy őket bármilyen kár érje. A berendezésnek engedelmeskednie kell az ember utasításainak, kivéve, ha azok ellentmondanak az első törvénynek. A robot köteles a saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első két törvénnyel. Mindehhez mi kell? Adat! Azaz a rólunk szóló információ.