Iparági szakértők és közvélemény-kutatások szerint az Egyesült Államokban akár három-öt aktív előfizetés is megférhet egymás mellett a háztartásokban, Magyarországon egyelőre viszont a legtöbben csak egy-egy szolgáltatóért hajlandóak fizetni. A mennyiség pedig még így is könnyen a minőség rovására mehet, ugyanis az otthoni filmezés kényelme és relatív olcsósága elszoktatja a nézőket a filmszínházaktól. A mozi és a streamingszolgáltatók harcát persze nem úgy kell elképzelni, mint King Kong összecsapását Godzillával, inkább, mint amikor a Jurassic World sokadik részében genetikailag manipulált dinó kergeti a nagypapát: a mozikat brutálisan kivéreztette az elmúlt egy év. A bevételt hozó premiereket elhalasztották egy, sőt akár két-három évvel is, hogy ne üssék ki egymást a pénztáraknál a sikervárományos filmek, a stúdiók pedig a lehető legjobban járjanak. Forgatások csúsztak és álltak le hónapokra, a mozik pedig az év nagy részében zárva tartották kapuikat a járványügyi intézkedések nyomán.
Április utolsó vasárnapján ettől függetlenül lezajlott a filmes díjszezont megkoronázó Oscar-gála. Minden idők legszörnyűbb filmévéhez minden idők legpocsékabb Oscar-gálája járt, ám nem a pandémia tette tönkre az eseményt, hanem a kreativitás teljes hiánya. Érdekes módon a jelölt alkotások minőségével nem volt probléma: legalább olyan erős volt a felhozatal, mint az elmúlt években, ám az Amerikai Filmakadémia nem tudta kihasználni azt a fegyvertényt, hogy egy év után végre láthattunk egy majdnem rendes, nem virtuális filmes díjátadót, ahol már pusztán attól elérzékenyültek a vendégek, hogy végre olyan eseményen lehetnek jelen, ahol más emberek között forgolódhatnak, és személyesen cseveghetnek maszk nélkül. A jó háromórás játékidő viszont híján volt bármilyen vizualitásnak, nem voltak filmes bejátszások és megszokott produkciók, csak sok-sok beszéd, ami rövid idő alatt megölte a show-t, és unalomba fulladó rádiójátékot csinált belőle.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!