időjárás -4°C Pál 2022. January 25.
logo
Abramović, a piros ruhás, néma művész

Túl a falon

Terján
2021.08.06. 16:27
Túl a falon

Marina Abramović 763 órát ült mozdulatlanul a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) kiállításán 2010-ben, és összesen hétszázötvenezer ember állt sorba azért, hogy találkozzon vele. Az emberek többségének az az ekkor készült videó ugrik be az Abramović névről, amelyben a piros ruhás művész a MoMA aulájában váratlanul szembekerül egykori partnerével és szerelmével a performansz során; mind a ketten könnyeznek, majd rövid, drámai pillanatra megfogják egymás kezét. Maga a performansz – The Artist is Present, azaz A művész jelen van – három hónapig tartott, és Abramović életmű-kiállításához kapcsolódott: a művész nyitástól zárásig az aulában ült, és bárki leülhetett vele szemben, hogy a szemébe nézhessen.

Olyan műfajban szerzett ikonikus státuszt, amely évtizedekkel ezelőtt volt utoljára népszerű, és amely a kortárs művészetre nyitott közönségnek is csak szűk rétegét érdekli. A hetvenöt évesen is aktív Marina Abramović most magyarul is megjelent önéletrajza, az Aki átment a falon kordokumentuma a hetvenes-nyolcvanas évek performanszvilágának, de története bepillantást enged az egykori jugoszláv szocia­lista rendszer működésébe is.

Abramović nem festményekben, tárgyakban találta meg az önmegvalósítás kulcsát. Az ő eszköze, médiuma a saját teste lett. Pályája elején például a kommunizmust jelképező lángoló csillagba feküdt, hogy aztán a fulladás határára kerüljön a füstben. Volt, hogy az egyik kézfejét a padlóra helyezte, a másikkal pedig kést szúrt az ujjai közé, egyre gyorsabban, amíg véres nem lett a padló. Egyik hírhedtté vált kísérletében a nápolyi Studio Morra galériában hat órán át mozdulatlanul tűrte, hogy a látogatók a kikészített tárgyak segítségével azt csináljanak vele, amit akarnak, az emberek pedig egy idő után őt is tárgyként kezdték kezelni: levetkőztették, megvágták és megperzselték, egy férfi pedig még töltött fegyvert is tartott a fejéhez.

Noha ezekből a történetekből úgy tűnhet, hogy a művészet szabadsága megér számára minden fájdalmat, ám memoárjából tisztán kiderül, hogy szó sincs arról, hogy Abramovićban ne volna félelem. Szorongó, szeretetéhes embert ismerhetünk meg, aki csak a színpadra lépve válik rettenthetetlenné, és aki előszeretettel keresi, illetve feszegeti saját lelki-fizikai tűrőképességének határait. Ambíciója a neveltetéséből fakad. Marina Abramović 1946-ban született Belgrádban, szülei Tito bizalmi emberei voltak, ezért családja az ötvenes években különleges jólétben élt. Édesanyja viszont korán ellátta gyermekkori traumákkal: terrorizálta, rendszeresen verte, Marinának pedig még huszonnégy évesen – már ismert művészként és férjes asszonyként – is haza kellett érnie az anyjához este tízig.

Fiatalkori házasságát követően ismerkedett meg a német művésszel, Ulayjal, akivel tizenkét évig dolgozott és élt együtt. Párkapcsolatukat közösen vitték színre, volt, hogy meztelenül álltak ki a bolognai galéria bejárati ajtajába, így minden látogatónak rajtuk keresztül kellett belépnie a kiállításra. Egymás szájából lélegeztek, amíg el nem ájultak az oxigénhiány miatt, vagy éppen egymásnak rohantak, egyik legnépszerűbb művükben pedig megfeszített íjat tartottak ketten: a nyíl egyenesen Marina szívét vette célba. Szakításuk a kínai nagy falon történt: a két végéről indultak el, hogy középen találkozzanak és örökre elbúcsúzzanak egymástól. A hosszú út leírása egyébként a biográfia talán legerősebb fejezete.

Memoárjában Abramović elmagyarázza a performanszai mögött húzódó érzelmi kérdéseket, így ami esetleg a mazochizmus határán táncolt, már az sem tűnik többé öncélúnak, ha megértjük a logikáját. Marina Abramović minden sebezhetőségét és kétségét a művészetbe csatornázza, a performansz számára egyfajta spirituális eszközzé vált, amelynek segítségével létre tudja hozni azt a pillanatot, amikor eggyé válik a befogadóval. Önéletrajzát olvasva viszont felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis hol a határ az én és a performatív aktus között, már ha egyáltalán létezik ilyen? A választ mindenkinek önállóan kell megtalálnia. Abramović számára nincsenek tabuk, ha szenvedésről, fájdalomról vagy a legbelső félelmeinkről van szó, aki pedig látta valamelyik produkcióját, sokáig nem fogja elfelejteni azt. Művészetének lényege ez: nem ábrázol, nem leképez, hanem megmutat.

(Marina Abramović: Aki átment a falon. Ford.: Nagy Ágnes. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2021, 440 oldal. Ára: 5699 forint)

 

(A borítóképen Marina Abramović látható. Fotó: EPA/Manuel H.)