Minden tálib pastu, de nem minden pastu tálib – tartja az afgán mondás. A nagyrészt az ország déli területén élő pastu népesség a legnagyobb, Afganisztán 39 milliós lakosságának mintegy 45 százaléka. Még ennél is nagyobb bajban lennének a volt szövetségesek, ha most milliónyi szandálos fegyveressel kellene szembenézniük. De nem ez a helyzet, az újonnan csatlakozottakkal együtt alig haladja meg a számuk a 150 ezret a hét magyarországnyi területen, ahol a Kalasnyikovjaikat lengetve bevonultak a tartományi székhelyekre.
Mikor kezdődött ennek a pastu mozgalomnak – amely iszlamista és nacionalista elveket vall – a felemelkedése, mégpedig olyannyira, hogy másodjára is el tudja foglalni Afganisztánt? A tálib szerveződés, amely a pastu elit Koránt tanuló diákságát jelenti, még a szovjet megszállás utolsó éveiben alakult ki. Főként a menekültek közt talált ez a szemlélet visszhangra, akik pakisztáni táborokban leltek biztonságra. Omár molla visszatért az évszázadokkal ezelőtti oktatáshoz, szinte kizárólag a tiszta forrást, a Koránt tanította a fiatal fiúknak, akiknek be kellett magolniuk a vallásos verseket. Így tudta megóvni őket a különböző nem kívánt hatásoktól.
Az iszlám mint megmentő
Ekkoriban Afganisztánban valóban káosz uralkodott. A szovjetek 1989-ben az afgán hadurak nyomására távoztak az országból, de Kabult még tartotta az utolsó kommunista elnök, Mohammed Nadzsibullah, akit 1992-ben a fővárosba bevonuló mudzsahedek, az Északi Szövetség penderített ki a hatalomból. Aztán a különböző hadurak egymásnak estek, és vívták könyörtelen polgárháborújukat. Kandahárban 1994 őszén alakult meg a tálib mozgalom, a pastu várost és környékét ekkor már katonailag is uralták. Más helyzetekben is a történelem felszínre sodort korábban jelentéktelennek tűnő szervezeteket, amelyek kiválóan ráérezve a tömegek igényére, a rendre, üstökösként emelkedtek fel. Az iszlám szigorú elveihez, a vahabizmushoz visszatérést ígérő pastuk követői mind nagyobb számban ragadtak fegyvert. Ők már inkább a parasztság soraiból jöttek, de ugyanazt vallották, mint „tanult” társaik: csak az iszlám vallás mentheti meg az országot. A tádzsik, üzbég, türkmén haderők ekkor körbenevették a szedett-vedett ruhákban „pompázó” katonákat. Nem kellett volna.