Árkossy István A lélegző vonal című idén megjelent prózakötetének egyik „művészeti írásában” – Az idő vonzásában – vall indulásának kezdetéről. A családdal baráti kapcsolatot tartó Tóth István festőművésznél kellett tehetségéről még szinte gyerekemberként számot adnia. Egy félig telt vizespohárból, gyufaskatulyából – rajta néhány gyufaszállal – és két „formátlanra sikeredett, jókora” krumpliból hirtelen összeállított csendéletet kellett lerajzolnia a Munkácsy Mihály Miltonjáról és Siralomházáról ábrándozó művészpalántának.
„Amit itt látsz, az nem egyéb, mint maga a kicsinyített nagyvilág” – hallhatta biztatásul. Azóta bő hat évtized telt el. A kolozsvári Farkas utca történelmi légkörében eszmélkedő diák, a Képzőművészeti Egyetem végzős növendéke húsz éven át gondozta az Utunk című kulturális hetilap képzőművészeti rovatát, mielőtt az 1980-as évek végén Budapesten második otthonára talált, és addig is gazdag munkásságát életművé tágíthatta.
Világsíkok című albuma művészi pályájának „közbülső” áttekintése. (Mielőtt a végső összegzést elkészítené.) A szülővárosának, Kolozsvárnak dedikált kötet belső cím nélküli első része képekkel illusztrált szöveggyűjtemény, de tekinthető rendhagyó tárlatvezetésnek is. Résztvevőjeként meggyőződhetünk arról, hogy a Király László Kék farkasok című regényét 1971-ben illusztráló „negatív rézkarc”, Árkossy István művészi felkészültségének képi dokumentuma kifejező erejével, hangulatával, esztétikai színvonalával nemcsak kiegészíti, hanem gazdagítja is az 1950-es évek székelyföldi eseményeit megidéző balladás történetet.
E korai rézkarcra a művész munkásságának legavatottabb ismerője, Banner Zoltán is kitér tömör magyarázatával Árkossy István című monográfiájában. Az album e részében a szerzőt méltató virtuális tárlatvezetők között olvasható Bágyoni Szabó István, Fekete György, Gábor Dénes, Jánosi Zoltán, Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Szakolczay Lajos egy vagy több írása, valamint Kenéz Ferenc, Király László és Zalán Tibor egy-egy verse.
Az album második része címével utal a tartalomra: Képtár. Ez az Árkossy István által tervezett könyvborítókat, folyóiratcímlapokat, valamint vers-, novella- és regényillusztrációkat tartalmazza. Így láthatók egymással szemközt Alexandre Dumas Monte Cristo grófjának jellegzetes XIX. századi regényalakjai és Bálint Tibor Én voltam a császárának mesehősei.
Az előbbiek a történethez illő komor tusrajzok, az utóbbiak jókedvet sugalló akvarellek. Ezt követően oldalakon át golyóstoll-, tus- és ceruzarajzok uralják a „képeskönyvet”. A vándornál, A fáraónál, a Kincskeresőnél, a Nagykalaposnál – és a fehér lapokat egyre-másra életre keltő további rajzoknál – szinte varázslatként élhetjük meg azt, hogy Árkossy István kezében mire képes a köznapi ember által már-már elfeledett ceruza…
Végül eljutunk oda, ahová Árkossy is „csak” alkotói korszakának utolsó emberöltőjében ért el: az olajfestményeihez. Azokhoz a művekhez, amelyek a múlt és a jövő metszetében sejtetik a jelent, s ezáltal az időtlenség érzetét sugallják.
A festmények részleteiben kiérezhető a művész által meghatározónak tartott reneszánsz (és részben barokk) hatása, amely a szellemi alapozáson átütő egyes stílusjegyekben is felfedhető. Ennek izgalmas dokumentumaként a különböző „nagymesterek” életművéből is ízelítőt kaphatunk. Megelevenedik többek között Giovanni Bellini, Paolo Veronese, Van Dyck, Rubens, Rogier van der Weyden, Lorenzo Lotto, Pieter Bruegel, Albrecht Dürer arcképe és egy-egy jellegzetes művének központi részlete.
E festmények arra ösztökélnek, hogy – a teljesség iránt fellobbant igénnyel – ismét fellapozzuk Árkossy István 2015-ben napvilágot látott Nagymesterek – Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka című albumát.
(Árkossy István: Világsíkok – ábrázolás és tükrözés. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2021, 268 oldal. Ára: 5900 forint)
Borítókép: Munkácsy Mihály Siralomház című festménye a Magyar Nemzeti Galériában 2019. november 15-én (Fotó:MTI/Bruzák Noémi)
