Még csak néhány példányt vásárolt, amikor rájött arra, mennyi történetet rejtenek ezek az olykor már sárguló, megkopott, gyűrődött papírdarabok. Csakhamar figyelemre méltó gyűjteményre tett szert, majd internetes blogot indított saját szórakoztatására, s meghívta a téma iránt érdeklődő ismerőseit.
A könyvfejezetek nem függenek össze, így egyszer a világhíres magyar ital, az Unicum papírcéduláit, másszor a korabeli mozgófilmszínházak izgalmas grafikájú dokumentumait tanulmányozhatjuk. Először a számolócédulák története került a fókuszba, hiszen az egykoron mindennap használt cetlik mára kikoptak a használatból.
A XIX. század végén megjelenő számolócédula általában 7 × 13 centiméteres méretben készült, a lap egyik oldalán kép díszelgett, míg a másik üres volt. A képes oldal hamar reklámfelületként teremtett kapcsolatot a vásárló, a kereskedő és a gyártó között.
A felhozatal változatos volt: ilyen cédulák terjesztésével próbálta elérni a potenciális vevőket többek között számos játéküzlet, cipőgyár, élelmiszergyártó vagy éppen egészségügyi termékek forgalmazója.
Megtudhatjuk a könyvből, mennyit ért a reklám a Schmollnak, milyen üzlet volt a miskolci Fekete Kutya, mivel csalogatták a toll, tinta, papiros megszállottjait. Nem maradt ki a tartalomból a kávé, majd a pótkávé sem, hiszen volt olyan időszak, amikor Budapesten közel négyszáz kávéház működött.
A téma köré szerveződő néhány cikk nemcsak a képeslapok, hanem kis anekdoták segítségével is elkalauzolja az olvasót egy-egy fővárosi kávéház asztalához, például a Centrál kávéházba, ahol Karinthy Frigyes is sakkozott: „Anno Karinthy és a sakk-kör elnöke és mindenes titkára, Grätzer József [...] játékhoz készülődtek, Grätzer a háta mögé dugta a fekete-fehér figurákat, és viccesen kérdezte »Na, mivel játszom?« Mire Karinthy vészjóslóan: »Az állásával.«”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!