Emberi létünk egyik legalapvetőbb gesztusa a mosoly. Vita folyik arról, hogy a mosolyra késztetettség velünk születik-e. Egy nézet szerint a gyermek már az anyaméhben is mosolyog. Ezt nem tudjuk megerősíteni, annyi azonban egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a gyermek zenei és nyelvi fejlődése (ahogy arra Kodály Zoltán is utalt) már az anyaméhben elkezdődik. Miért ne kapcsolódhatna ehhez a mosoly?
A baba első reflexmozgásai veleszületettek: a végtagok mozgása, óvakodás a leeséstől, a sírás s ebből következően valószínűleg a mosoly (vigyor) is. Az úgynevezett preverbális, azaz nyelvhasználatot megelőző életkori szakaszban az első szándékos vagy másként társasági (szociális) mosoly is rögtön, a születés utáni első hónap végén megjelenik a szülők legnagyobb örömére. Ez azt is jelzi, hogy a baba környezetét felismeri, mosolya pedig érzelmi és társadalmi kapcsolatteremtésként is működik, vagyis mosolya válasz a szülői mosolyra (mosolyválasz), ha pedig nevet, az hatással van a környezetére is. A társasági mosolyt nem kell tanítani, az utánzás magától kiváltja.
Az ember mosolya a legfontosabb társasági jelző. Mosolygunk, ha valakinek bemutatkozunk, ha valakit felismerünk, ha ismerőssel találkozunk. Mosolygó, de legalábbis pozitív arcot vágunk minden érdeklődéssel kísért tevékenységre. Ha valakit fel akarunk vidítani, azt mondjuk: mosolyt csaltunk az arcára.
Problémás, nehéz élete van annak, aki keveset mosolyog. Megfigyelhető, hogy mennyire zavarkeltő, ha valakinél elmarad a „kötelező” mosoly. Mi van veled, mi a baj, csak nem vagy beteg? – kérdezik ilyenkor. Szólásaink is utalnak erre: lehervad arcáról a mosoly. Ha pedig váratlan, megrázó esemény következik be, akkor a gyors mosolytalanodásra olyan szólásokkal utalunk, amelyekben az elhidegülést, megdermedést magában foglaló fagy ige szerepel: ajkára fagy a mosoly, arcára fagy a mosoly, lefagy az arcáról a mosoly.
A mosolygásban sok-sok apró izom vesz részt. A „széles” mosolyba bekapcsolódnak a szem és a száj körüli izmok. Az őszinte, szívből jövő mosoly az arc bal oldalán mutatkozik meg, míg a tudatos, akart mosoly a jobb oldalon – a jobb és a bal agyfélteke aszimmetriájának következményeként. A szándékolt mosoly kényszermosoly, el is áruljuk magunkat, ha nem szívből jön.
A mosoly alapvető látványa: a felfelé görbülő száj, míg a lefelé görbülő a szomorúság, a negatív érzelmek jele. Ezt mutatja a másodlagos vagy spontán írásbeliségben leggyakoribb vizuális jel: a mosolyikon. Többféleképpen jelölik: :), hangsúlyozottan: : ))), másként :D vagy XD. Az x az összehúzott szemet, a D a nevetésre húzott szájat mutatja. Ugyanezt jelenti a lol, azaz laugh out loud (hangosan kinevet, felnevet). Sokszor alkalmazzák, hogy az írásban is egyértelműen jelölje a pozitív hozzáállást. Van szomorúikon is, de az jóval ritkább.
A mosoly, ahogy említettem, a kezdetektől végigkíséri az embert, és egészen biztosan megkönnyíti az életét. Létezik olyan személyes, sőt nemzedéki életérzés, amikor az ember tudatosan nem mosolyog. Azt kívánja közölni a társadalommal: ő nem boldog, hanem szenved. Még újabban pedig arról kapok hírt, hogy egyesek leszokóban vannak a valódi mosolygásról. Bár nincs semmi gondjuk-bajuk, mégsem mosolyognak, hanem érzelem nélküli arccal egyszerűen csak azt mondják (és már nem csak írják), hogy XD vagy lol. Ha arcunkról lefagy a mosoly, ha pusztán verbálisan mondjuk, hogy lol, akkor elveszítjük emberi arcunkat. Újabb mozzanat, amely a technológiának a viselkedésre gyakorolt hatását mutatja.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)
