időjárás 3°C Andor , András 2022. november 30.
logo

Ki tartozik a magyar nemzethez?

Tóth Ida
2022.10.01. 09:45 2022.10.03. 06:50
Ki tartozik a magyar nemzethez?

Ki tartozik a magyar nemzeti, nyelvi közösséghez? Az anyanyelvi közösség tagja? Vagy az, aki nyelvtudástól függetlenül kinyilvánítja magyarságát? Ma kezdődik a népszámlálás hazánkban, október közepéig online is ki lehet tölteni a kérdőíveket.

Talán túlzás volna Ádámtól és Évától kezdeni, de az elgondolkodtató, hogy népszámláláshoz kötődik még krisztusi időszámításunk is. Lukács evangélista beszámolója szerint: „És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék. […] Elméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Betlehemnek neveztetik…” A történelmi tapasztalat szerint az államok vezetői minden korban kíváncsiak arra, hogy az országukban kik és milyen körülmények között élnek.

A Római Birodalomban a népszámlálás oka elsősorban a hadra fogható férfiak és az adóztatható személyek felmérése volt.

Ma kezdődik a 2022. évi magyarországi népszámlálás, október 16-ig online is ki lehet tölteni a kérdőíveket, majd számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online adatsor. Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke bejelentette: akiket nem érnek el a számlálóbiztosok, azok a pótösszeírás idején, november 20. és 28. között a polgármesteri hivatalokban tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

A legtöbb kérdésre ugyanis kötelező válaszolni, de vannak témák, például a nemzetiségi hovatartozás, az anyanyelv, a családi-baráti körben használt nyelv vagy a vallás, amelyekre a válaszadás önkéntes.

Mégsem mellékes – hiszen a népszámlálás az egyetlen olyan adatforrás, amelyből lehetőség nyílik megismerni a hazai nemzetiségi és vallási viszonyokat. Az idei kérdőív a 2011. évihez képest több újdonságot tartalmaz, rákérdez például a digitális jártasságra és a lakások energiahatékonyságára is. A hazai népszámlálás százötven éves történetéből kitűnik, hogy a témakörök mindig az adott kor igényeihez igazodtak.

Az első népesség-összeírást Magyarországon II. József uralkodásának idején tartották 1784 és 1787 között, amikor a közigazgatási hatóságok a katonaság segítségével lajstromozták a községek, házak és háztartások számát. A háttérben – akárcsak Krisztus születésekor Betlehemben – az adófizetők és a besorozható újoncok számának a felmérése állt.

– Anyanyelvre vonatkozó kérdést az első hazai népszámláláskor nem is tettek fel – mondja Kocsis Károly geográfus, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének igazgatója. – Az osztrák hatóságok csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után kezdtek el érdeklődni az etnikai hovatartozás iránt, így az 1850-es népszámláláson megjelent a nemzetiség a kérdések között, majd a kiegyezést követő első magyar népszámlálás során a vallás is. Egészen 1880-ig kellett várni arra, hogy feltegyék a kérdést: mi az ön anyanyelve?

A válasz nem tűnik bonyolultnak, bár nem is feltétlenül egyértelmű. Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya által múlt héten rendezett, A magyar kisebbségek 100 éve című konferencián az előadók és hozzászólók vissza-visszatértek arra a nüansznyi különbségre, amely az 1880-as kérdést így árnyalta 1900-ban, majd 1910-ben: Mi az ön anyanyelve, melyik az a nyelv, amelyet a legszívesebben használ? Mivel a két kérdés nem feltétlenül fedi egymást, az 1900. évi népszámláláskor a második és a harmadik beszélt nyelvet is megtudakolták a statisztikusok.

Trianon-emlékmű Hatvanban. A Kárpát-medencei utódállamok már a kezdetektől igyekeznek statisztikailag is szétválasztani és szórványhelyzetbe kényszeríteni a magyar anyanyelvű közösségeket. Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton

Ki mire válaszolt 1880-ban? A legszívesebben vagy leggyakrabban használt nyelvre? Arra, amelyen a megkérdezett önkéntelenül is számolni kezdett a piacon, vagy amelyiken álmodott?

A statisztika nem feltétlenül tud számolni az élet összetettségével, azokkal, akik tökéletesen beszélnek több nyelven, és egyik pillanatról a másikra váltanak nyelvi kódot. A vegyes házasságokkal – hogy itt, a Kárpát-medencében évezredek óta megszokott a nyelvi és etnikai keveredés.

Amikor csak egyetlen nyelvet lehetett megjelölni, vajon hogyan töltötte ki a kérdezőbiztos azoknak az űrlapját, akik a nagyszüleik és a szüleik után maguk is vegyes házasságban éltek?

Azt hihetnénk, 2022-ben ezen már nincs mit gondolkodni, ám a többnyelvűség továbbra is az élet része a Kárpát-medencében. Demeter Gábor történész hétköznapi példát hozott erre a határon túli magyarok lakta régiók gazdasági fejlettségét vizsgáló előadásban, az MTA konferenciáján. A városok identitásmegtartó vagy éppen asszimiláló hatásairól szólva nyári ipolysági tapasztalatát is felelevenítette, amikor a helyi áruház egyébként magyarul beszélő vásárlója szlovák nyelven fordult hozzá – az idegenhez.

Felvidéken a határ menti kisvárosokra, még a magyar többségű településekre is jellemző, hogy a kívülállóhoz automatikusan az állam hivatalos nyelvén szólnak. Nem feltételezik, hogy az idegen esetleg magyar. A kasszánál is szlovákul indítanak, ha aztán a vásárló úgy dönt, hogy magyarul válaszol, akkor onnantól magyar nyelven folyik a társalgás, hívják bár Mariának vagy Máriának a pénztáros kisasszonyt.

Trianon után Magyarország maradék területe elindult a nyelvi homogenitás felé, de az 1941. évi népszámlálás – az 1938–1941 között visszacsatolt területek miatt – a nyelvében, etnikumában ismét tarka ország képét mutatta. Ezért is jelent meg akkor elsőként a népszámlálási kérdések között a „nemzetiség”. Anyanyelvként továbbra is azt a nyelvet jelölték meg, amelyet a megkérdezett a sajátjának vallott, amelyet a legjobban és a legszívesebben beszélt. Ezúttal a bunyevác, sokác, jiddis, héber és cigány is bekerült a választhatók közé.

– A nemzetiségi hovatartozást az 1941. évi kérdőíveken külföldi példákkal indokolta gróf Teleki Pál. A miniszterelnök ugyanis érzékelte az „anyanyelvi” kérdésben rejlő nehézséget, és azt is látta, hogy az utódállamok inkább a származás felől közelítenek. Csehszlovákiában a két világháború között az anyanyelv helyett a nemzetiség szerepelt a kérdőívben, többek között azért, hogy a német és magyar nyelvű zsidó, illetve jórészt magyar anyanyelvű roma népesség statisztikailag leválasztható legyen a német és magyar nyelvi közösségről. Miután a nemzetiségi hovatartozás nálunk is bekerült az 1941-es kérdőívbe, kiderült: teljesen homogén nemzetiségi területeken nagy számban vallották magukat magyarnak.

A jelenleg Szlovéniához tartozó Muravidéken a szlovén – akkori szóhasználattal vend – anyanyelvű népesség túlnyomó része úgy nyilatkozott, hogy a nemzetisége magyar. A nemzetiség kategórián ugyanis a megkérdezettek, de sokszor a kérdező hatóság is valamiféle állampolgári hűséggel kapcsolatos nyilatkozatot vélt érteni – magyarázza Kocsis Károly. – A történelmi Magyarország idejéből jól ismert a nyelvtudástól, származástól független Hungarus-tudat, ám ehhez hasonlót ma is megfigyelhetünk a szomszéd államokban is, mely így is hangozhat: „Szlovákiában élek, a szüleim ugyan magyarok, de Pozsonyban van állami állásom, itt vagyok otthon, ezért a nemzetiséghez azt írom, hogy szlovák.”

A Földrajztudományi Intézet igazgatója feleleveníti, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 13 nemzeti-etnikai kisebbséget ismer el a nyelvi tekintetben csaknem homogén Magyarországon.

A Kárpátontúli terület mint „ezüst föld” – olvasható egy ungvári falképen. Ismeretlen egyenletek. Fotó: Kurucz Árpád

A törvény hatálya a legalább egy évszázada honos népcsoportokra terjed ki, a menekültekre, a bevándorlókra, a közelmúltban letelepedett – például kínai, arab vagy orosz – diaszpórára nem. A 2001-es népszámlálás elsőként tette lehetővé a régióban a többes identitás megvallását: akár három választ is elfogadtak egyszerre. A 2011-es magyar népszámláláskor a lehetséges válaszok száma kettőre csökkent.

A cseh és a lengyel statisztika akkor szintén átvette ezt a metódust, amelyet legutóbb a Szlovák Statisztikai Hivatal is követett. Szlovákiában tavaly a Covid–19 ellenére is elvégezték a népszámlálást, az eredményekből pedig már látható, ott is megvallhatta, aki úgy gondolta, hogy szlovák, de egyben magyar is, ahogy megjelentek a válaszokban például a szlovák–ruszin, szlovák–német vagy szlovák–cigány kettős identitások is.

Az elmúlt három népszámlálás alapján mind Magyarországon, mind a szomszédos országokban jelentős ingadozásoknak lehetünk tanúi a cigányság önbevallását nézve. A népszámlálások alkalmával a környezet által cigánynak tartott népességnek csak a harminc-negyven százaléka deklarál valamilyen roma kötődést. A hagyományos nemzeti kisebbségekkel ellentétben ezt az ingadozást elsősorban a cigány identitásformák változatossága, illetve a társadalmi környezet aktuális viszonyulása – a cigányság megbélyegzettségének mértéke – okozza.

– Reméljük, a többes válaszadás lehetőségével a következő napokban élni fognak azok, akik többes etnikai identitással rendelkeznek – mondja Kocsis Károly. – Mert ki tartozik egy adott nemzeti, nyelvi közösséghez? Az anyanyelvi közösség tagja? Vagy az, aki nyelvtudástól függetlenül kinyilvánítja nemzetiségét? A másik esetleg bevallja az anyanyelvét, de nemzetiségként már az államnemzeti hovatartozást vállalja. A többes nyelvi-etnikai identitást rögzítő népszámlálások eredményeit sokszor politikai célokra is felhasználják.

A szomszéd államok sajátos módon a nyelvi jogokat nem az anyanyelvi statisztikához kötik, hanem – előre megfontolt szándékkal – a nemzetiségihez. Általában az adott kisebbség legalább húszszázalékos jelenlétéhez kötik a nyelvi jogok gyakorlását, a hivatalos nyelvhasználatot. Ezzel korlátozhatják azok nyelvi jogait, akik magukat kisebbségi anyanyelvűnek, de más nemzetiségűnek vallják – esetenként idetartozhatnak a felvidéki magyar anyanyelvű, roma nemzetiségű polgárok.

A felvidéki nyelvhatár közelében több olyan település van, ahol a magyar nemzetiségűek aránya húsz százalék alatti (Rozsnyó 19, Somodi 16, Csécs 15 százalék), de a helybeli magyar anyanyelvűek aránya húsz százalék fölötti (a fenti példák esetében: 22, 40, 32 százalék). Ezeken a helyeken a kisebbségi hivatalos nyelvhasználatot lehetővé tenné, ha a nyelvi jogokat nyelvi statisztikák alapján „osztogatnák”.

Kárpátalja: kérdőjel

Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan csökken, és ezt a tendenciát a bevándorlás és a javuló népesedési mutatók sem tudják megfordítani. A Kárpát–Pannon-térség változó etnikai arculata című kiadvány adatai szerint a 2001–2002-es népszámlálások időpontjában 11,7 millió magyar nemzetiségűt és 12 millió magyar anyanyelvűt írtak össze a Kárpát-medencében. Magyarország össznépessége 2011-ben már nem érte el a tízmilliót – itthon a 9,9 milliós népességből mintegy 8,3 millióan vallották magukat magyarnak. A 2001 és 2011 közötti időszakban a magyarok fogyása a Kárpát-medencében felgyorsult. Az okok között szerepelnek az egyre kedvezőtlenebb demográfiai mutatók, az asszimiláció és a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának kiugró növekedése.

A kisebbségi magyar közösségekről Tátrai Patrik geográfus elmondta, hogy minél magasabb a magyarok helyi aránya, annál kisebb mértékű volt a csökkenés. A 2001 és 2011 közötti időszakban a felvidéki, erdélyi és délvidéki szórványmagyarság száma közel negyedével csökkent egy évtized alatt, míg ezen régiók tömbmagyarsága csak nyolc százalékkal fogyott. Az egyes nagyrégiók szintjén vizsgálva megállapítható, hogy a horvátországi, az erdélyi és a vajdasági magyarság csökkenése valamivel nagyobb mértékű volt, mint Szlovákiában, illetve a becslések szerint Kárpátalján.

Az elmúlt évtized belső vándorlásainak leglátványosabb jelensége a szuburbanizációs folyamatok megjelenése volt a Kárpát-medencében: a nagyvárosok agglomerációja növekedni kezdett, ami városkörnyékek etnikai arculatának átformálódásához vezetett. Új jelenségnek számít a határon átnyúló ilyen zónák létrejötte a magyar országhatár mentén például Pozsony, Nagyvárad térségében.

Kárpátalja: kérdőjel. Az ukrán államnak 2001 óta nem volt lehetősége népszámlálást tartani. Akkor 151 ezer magyar nemzetiségűt és 159 ezer magyar anyanyelvűt írtak össze. Számukat 2015-ben 142 ezerre becsülte Tátrai Patrik, hozzátéve, hogy a csökkenés mértéke jóval kisebb volt, mint a többi nemzetrész vonatkozó értékei a Kárpát-medencében.

Kárpátalja ugyanis része annak az elmúlt évszázadban megfigyelt, északkeleti „termékeny félholdnak”, amely a Magas-Tátrától Szabolcson, Máramaroson át a Székelyföldig húzódott. Ezen viszonylag magas termékenységű népesség lakta régióban a vallásosság, a házasságban élők magas szintje, a válások és abortuszok alacsony aránya egyaránt megfigyelhető.

Kocsis Károly szerint már a háború kitörése előtt sem volt egyszerű megbecsülni a kárpátaljai magyarok számát, a február óta lezajlott nagymértékű elvándorlás a szinte napi-heti ingázás miatt pedig szinte lehetetlen. Az sem kizárt, hogy megfeleződött a háború előtti létszámuk. Helyzetük hasonlónak tűnik a délszláv háború idején, különösen 1991-ben lezajlott kényszermigrációkhoz, amikor harmincezer hadköteles korú magyar menekült át a határon. A háborús légkör tömeges távozásra készteti az embereket most is. Hogy hazatérnek-e a fegyverek elcsitulását követően? Még nem látni a háború végét.

Borítókép: Trianon-emlékmű Hatvanban. A Kárpát-medencei utódállamok már a kezdetektől igyekeznek statisztikailag is szétválasztani és szórványhelyzetbe kényszeríteni a magyar anyanyelvű közösségeket (Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.