időjárás 3°C Mária 2022. december 8.
logo

Uralkodói melodráma – A korona veszített ragyogásából

Terján Nóra
2022.11.24. 09:45
Uralkodói melodráma – A korona veszített ragyogásából

A korona soha nem volt egy szimpla drámasorozat. Központi figurájához, II. Erzsébethez hasonlóan a Netflix 2016 óta futó zászlóshajója is két szereppel bűvészkedik egyszerre, ám míg a néhai királynő a kötelesség és magánéletének érzelmei között őrlődött, a show nehezen tud dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy akkor most az Egyesült Királyság múltjának kulcsfontosságú pillanatait bemutató, pompásan megrendezett történelemlecke legyen, vagy inkább a kulisszák mögött boncolgassa a királyi család tagjainak viszonyrendszerét. Peter Morgan alkotó négy évadon keresztül ügyesen keverte a tényeket a fikcióval, vagyis az igazságot a színtiszta pletykával, azzal érvelve, hogy a brit uralkodói család magánélete elválaszthatatlanul összefügg a szigetország nemzeti identitásával.

 

Beszámolók szerint a továbbra is hihetetlen figyelemnek örvendő (?) brit királyi család tagjai és a hozzájuk közel állók nem meglepő módon soha nem voltak lelkes rajongói A koronának, és mivel a sorozat csak hónapokkal a királynő halála után mutatta be legújabb, szám szerint ötödik évadát, jobban aggódtak, mint valaha.

 

A kilencvenes éveket tapossuk. A szereplőgárdát újfent lecserélték az alkotók, tehát a negyvenes évektől haladva immáron harmadszorra kell a nézőnek hozzászoknia az új arcokhoz – ami kivételesen hamar megy, mivel a szereposztás kitűnő. A korszak bulvárturbulenciája magasabb fokozatra kapcsol: Károly és Diána házassága végképp darabjaira hullik, a folyamatot pedig olyan botrányok tarkítják, mint például Károly és Kamilla véletlenül kiszivárgott, fülledt telefonbeszélgetése, vagy Diána kitárulkozó BBC-interjúja a mára megszégyenült újságíróval, Martin Bashirral. Az évad megjelenése előtti hetekben állítólag maga Vilmos herceg panaszkodott a sorozat miatt, de John Major volt miniszterelnök is bírálta a műsor pontatlanságát, és még Judi Dench veterán színésznő is felszólította a sorozatot gyártó Netflixet, hogy adjon ki hozzá egy nyilatkozatot, hiszen szerinte a széria kegyetlenül igazságtalan az általa ábrázolt személyekkel, valamint káros az általuk képviselt intézmény számára is. Mint kiderült, nem kellett volna annyira aggódni, az egyensúly ugyanis, amelyet a műsor oly sokáig fenntartott, határozottan átbillent a családi melodráma langymeleg ábrázolásának javára. Morgan olyannyira rokonszenvez a királyi családdal, hogy még álmában sem vetemedne arra, hogy elítélje:

 

A korona nem veszélyezteti senki hírnevét, csupán a sajátját kockáztatja.

 

A labda pedig magas volt, hiszen a közelmúlt királyi történelmének legszaftosabb korszakáról beszélünk, amely a mai napig muníciót ad különféle összeesküvés-elméletek hívőinek. Ennek ellenére A korona letompítja a gyomrosokat. Amikor Diána (a hercegnéhez megszólalásig hasonlító Elizabeth Debicki) titokban részt vesz Andrew Morton róla szóló életrajzának megírásában, ahelyett, hogy a királyi család reakciói kirobbanhatnának, az epizód a könyv megjelenésével ér véget. Károly (Dominic West) és Kamilla (Olivia Williams) kínos telefonhívása után a cselekmény pedig ahelyett, hogy a hatalmat vágyó leendő király nemtörődömségének következményeit vizsgálgatná, máris áttér egy jótékonysági szervezet nevében mondott beszédre. Ezek az indokolatlan lépések tompítják a feszültséget, és megakadályozzák, hogy a dráma provokatívabb szálakat pendítsen meg. Hogyan szigetelte el magát a királyi család a nyilvános megaláztatástól? Hogyan sérült Kamilla és Diána hírneve Károlyéhoz képest, és hogyan kezelte másként a család a szex fogalmát, mint a nyilvánosság?

Ez a gyávaság A korona eddigi legegyenetlenebb ütemű évadát eredményezi.

 

Újrahasznosítja az ismerős témákat, és feláldozza a karakterfejlődést, amelyet ez idáig oly gondosan csiszolt.

 

Fülöp (Jonathan Pryce) különösen szenved az írók döntésképtelenségétől: míg az egyik epizódban hevesen támogatja Erzsébet (Imelda Staunton) minden döntését, a másikban puffogva újragondolja az elmúlt évtizedek sérelmeit. Fülöp és Erzsébet kapcsolata a királyi család legtartósabb házassága, ám a negyvenéves konfliktusok felmelegítése nem vezet sehova: A korona éppen akkor ejti el a történet fonalát, amikor már-már kezdene rávilágítani arra a nyughatatlanságra, amely egy hosszú házasságból fakadhat. Erzsébet pedig, akinek uralkodásáról az egész történetnek szólnia kéne, háttérbe szorul: nem igazán látunk tőle mást, mint hogy szeretett királyi jachtjának, a Britanniának leszerelése, valamint gyermekei elfuserált magánélete miatt szomorkodik. A korona ez idáig nagyszerűen illusztrálta kitalált jelenetei segítségével, hogy Erzsébetnek mennyire nincs kapcsolata családja többi tagjával. Ridegsége a monarchia intézményének dohosságát tükrözte, a gondosan kiválasztott történelmi pillanatok pedig a monarchia modernitásra való törekvését mutatták be, azaz a fikció a tényeket szolgálta.

 

A korona mára sokkal inkább szappanopera, amely rengeteg teátrális pillanatot tartogat.

 

Morgan jól tudja, hogy a királyi család állandó gondjainak – működésképtelen házasságaik, hatalmi harcaik, valamint a nép imádata és persze finanszírozása iránti igényük – megfigyelése már nem jelent többé újdonságot, de egyelőre nem találta ki, hogyan lehetne másképpen előmozdítani a helyzetet, ezért húzza az időt. Persze még így is a televíziós sorozatok élvonalában a helye pazar, aprólékosan megtervezett látványával és első osztályú színészi játékkal, ám szép lassan olyanná kezd válni, mint az általa ábrázolt királynő utolsó évtizedeiben: kifogástalan megjelenésű és kötelességtudó, aki saját jelentőségét keresi – noha az már régóta elérhetetlen.

(A korona. Angol–amerikai drámasorozat, 58 perc, 2016. Alkotó: Peter Morgan. Forgalmazó: Netflix)

Borítókép: Károly (Dominic West) és Diána (Elizabeth Debicki) (Fotó: Netflix)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.