Naplót az ember azzal a kíváncsisággal olvas, hogy beleláthat az írója fejébe. A naplóolvasás akkor az igazi, ha szerzője érdekes személyiség, olyan valaki, akire érdemes odafigyelni. Böröndi Lajos költő, szerkesztő, tanár, művelődésszervező, közéleti ember igazán érdekes személyiség a szónak abban az értelmében, amelyet az intellektuális érdekesség jelent. A 2007 és 2010 között rögzített naplójegyzeteivel igazán közel engedi magához az érdeklődőket, erre utal kötetének címe – Feljegyzések a Hold túlsó oldaláról –, amely jelzés arra nézve, hogy életének és gondolatainak máskor és másutt nem látható részleteibe is bepillantást enged.
A Böröndi-napló sajátossága, hogy az olvasását érdemes hátulról kezdeni; a kötet végén található ugyanis Magánbeszéd című vallomása gyermekéveiről, valamint a 2020–2021-ben rögzített Kérdezz – Felelek című életinterjú. Mielőtt az olvasó a naplójegyzetekbe belefogna, jól teszi, ha elolvassa ezeket a vallomásokat, mert így a napi bejegyzésekben meg nem magyarázott utalások java része megvilágosodik előtte.
A szerző a rendszerváltozástól a mai napig rendületlenül vezet naplót, ezért adódik a kérdés: miért a 2007 és 2010 közötti esztendők anyagát emelte ki följegyzései sokaságából. Aki elolvassa a negyedfélszáz oldalt, apránként magyarázatot kap: ez az időszak a rendszerváltozás utáni magyar közélet egyik legsötétebb korszaka, nem mellesleg a szerző pályájának is kritikus periódusa. A négy esztendő alatt született sok száz bejegyzés szembetűnő vonása, hogy a magánélet eseményeinél a naplóíró sokkal többet foglalkozik a munkájával, hivatásával, közügyi gondokkal, kultúrával, irodalommal. Nem érdektelen jellegzetessége naplójának, hogy bepillantást enged alkotói műhelyébe, sokszor közli újonnan megszületett verseit, esszéit, újságcikkeit. Ami pedig egészen eredeti a naplójegyzeteiben, az az, hogy mint szakácskodásban jeles családfő megosztja olvasóival az általa elkészített étkek receptjét, ilyenformán ízelítőt ad a nyugat-dunántúli vagy épp a felvidéki magyar és szlovák konyha ínyencségeiből.
Aki költészetén túl valamelyest ismeri a szerző munkásságát, tudja, hogy abban meghatározó szerepe van a határon túli magyar művelődés és irodalom szolgálatának. Ennek egyik fóruma az általa kiadott Szél-járás című negyedéves folyóirat, amelyet a Mosonmagyaróvár–Bécs–Pozsony-„háromszögben” szerkeszt Deák Ernővel és Görföl Jenővel hármasban. Az egyetemes magyar kultúra horizontját példázó lapról is sok szó esik a följegyzésekben. Böröndi Lajos a munkája során úgy jár-kel heti rendszerességgel Bécsbe, Pozsonyba, Somorjára, Lendvára, őrvidéki és felvidéki iskolákba, könyvtárakba, művelődési házakba, szerkesztőségekbe, mint a köznapi ember a piacra vagy a patikába. Ezért is roppant találó egyik hazaérkezése után született bejegyzése: „Megjöttem, újra elmentem.”
A több száz följegyzés ezerszínű tartalmáról még hozzávetőlegesen sem lehet tájékoztatást adni egy könyvismertetés keretében, fölvillantani is esélytelen a kérdésfölvetéseket, gondolatfutamokat, érzelmi megnyilvánulásokat, aktualitásokhoz fűzött megállapításokat, kulturális reflexiókat. Ízelítőül álljon itt a sok politikai tartalmú megjegyzés közül egyetlen: „Romlik minden. Nincs jogbiztonság, az életlehetőségek beszűkülnek, nincs véleményszabadság, a demokrácia szót már nem is mondja ki az ember pirulás nélkül” – írja jó egy évvel a 2006. őszi rendőrterror után és egy évvel a gazdasági krízis beütése előtt.
A Feljegyzések a Hold túlsó oldaláról a Közép-Európában, összmagyarságban, Kárpát-hazában gondolkodó, ám ízig-vérig mosonvidéki lokálpatrióta értelmiségi naplója, éspedig élete egyik nehéz korszakáról. Talán épp az egzisztenciáját is megingató „éles helyzet” epizódjainak megörökítésével lesz műve igazán hiteles önportré.
(Böröndi Lajos: Feljegyzések a Hold túlsó oldaláról. Napló 2007–2010. Mosonvármegye Lap- és Könyvkiadó, Feketeerdő, 2022, 382 oldal. Ármegjelölés nélkül)
