Hadigondozás a rendszerváltozás után

Az 1994-ben megalkotott új hadigondozási törvény szakított a korábbi gondolattal, vagyis nem a rászorultság elve számított, hanem a sérelem bekövetkezte.

Fotó: Délmagyarország/Sándor Judit

A hadigondozás intézménye, vagyis hogy az állam a hadi cselekmények során vagy azzal kapcsolatban bekövetkezett egészségkárosodás, illetve az élet elvesztése miatt anyagi és erkölcsi felelőssége keretében gondoskodik a sérelmet elszenvedett személyekről és hozzátartozóikról nem új jogintézmény, története régre vezethető vissza.

A rendszerváltoztatást követően született a jelenleg is hatályos hadigondozásról szóló 1994. XLV. törvény, amely teljesen újraszabályozta a hadigondozás rendszerét. A jogalkotónak nagy hiányt kellett orvosolni, hiszen a legutolsó törvényi szintű szabályozás e tárgyban 1933-ban történt. A hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikk részletesen szabályozta, hogy ki milyen pénzbeli és természetbeni ellátásra volt jogosult. A jogszabály csak a teljesen „elnyomorodottaknak” (hadivakoknak, két végtagjukat vesztetteknek stb.) biztosított teljes megélhetést lehetővé tevő pénzellátást, a többiek sokkal alacsonyabb összegű járadékot kaptak. A hadirokkantak és a többi hadigondozottak (hadiözvegy, hadiárva, hadigyámolt, hadigondozott családtag) a pénzellátáson kívül egyéb kedvezményekre is jogosultak voltak. Idesorolhatók többek között a közszolgálati és alkalmaztatási, adó- és illetékfizetési, tanulmányi, közlekedési kedvezmények. Megalkotásakor ez a jogszabály még az első világháború áldozatainak a helyzetén kívánt segíteni, de a későbbiek során a második világháború idején hadi eredetű sérelmet szenvedettek gondozására is alkalmassá vált.

A II. világháborút követően, az 1945 és 1949 közötti rendeletek az 1933-as törvényben meghatározott ellátásokat átalakították és nagyban szűkítették az ellátásra jogosultak körét. Ideológia váltás is történik a területen, fő elv szerint csak az volt jogosult pénzellátásra, akinek megélhetése másképpen nem volt biztosított. Ezzel kizárták többek között az önálló iparosokat, kereskedőket. Az elbírálásnál a háborúban való részvétel megítélése is szerepet játszott (például így zárták ki a magyarországi németeket). Felülvizsgálták a korábban már hadigondozottá nyilvánított személyek hadigondozási igényét, és jelentős számú esetben sor került az ellátások megvonására. Az 1960-as éveket követően pénzellátást csak az a hadigondozott kaphatott, akinek a jövedelme nem haladta meg a mindenkori özvegyi nyugdíj legkisebb mértékét. Ezzel a szabályozással gyakorlatilag a hadigondozottak döntő többségét kizárták a pénzellátásból. Vagyis egy olyan visszás helyzet alakult ki, hogy a II. világháború katonai áldozatai és hozzátartozóik ellátások (pénzbeli és természetbeni) nélkül maradtak.

Az 1990-es évek elején megalkotott kárpótlási törvények is jelezték, hogy az Antall-kormány álláspontja egyértelmű ebben a témában: a múltban politikai okból sérelmet elszenvedettek anyagi és erkölcsi rehabilitációját meg kell valósítani. Az 1994-ben megalkotott új hadigondozási törvény is ebbe a sorba illeszthető, szakított a korábbi gondolattal, vagyis nem a rászorultság elve számított, hanem a sérelem bekövetkezte. Ez azt jelentette, hogy akinek a sérülése, rokkantsága a II. világháborús harci eseményekhez kapcsolódott, jogosult lett újra az állami gondozásra, halála esetén hozzátartozóit is megillették bizonyos juttatások. A hadi eredetű eseményeket – amelyek során történt egészségkárosodás vagy életelvesztés miatt járt a hadigondozás – tételesen felsorolja a jogszabály: katonai szolgálat; munkaszolgálat, hadifogság, kötelező katonai előképzés, légitámadás, hadművelet, visszamaradt robbanóanyag felrobbanása. Az egészségükben károsodott, de a hadi eredetű eseményt követően életben maradt hadirokkantakon kívül jogosultságot szerezhettek, az özvegyeik (hadiözvegyek) a gyermekeik (hadigyámoltak), és bizonyos eltartott családtagjaik (hadigondozott családtagok) is. Az ő esetükben viszont életkori korlátozásoknak is meg kellett felelni. Az ellátások különbözőek voltak, lehetett havi pénzbeli juttatást kapni, és természetbeni ellátások is igényelhetőek voltak, valamint a hadigondozottak valamennyien alanyi jogon közgyógyellátásra lettek jogosultak. A hadi esemény következtében elhunyt személyek közeli hozzátartozói (hadiárvák és hadiözvegyek) juttatásra is jogosultak lettek, egyszeri térítést kaphattak: 50, illetve 75 ezer forint volt igényelhető.

Ahogy minden jogszabályi alkalmazásnál, így a hadigondozásnál is az idő bebizonyította, hogy a jó kezdeményezések esetén is vannak olyan személyek, akik kimaradnak a jogosulti körökből, hiszen nagy számban voltak olyanok, akik a hivatkozott történelmi eseményekhez kapcsolódóan sérelmet szenvedtek ugyan, de a gazdaság teherbíró képessége miatt nem fértek bele az ellátottak körébe. A két nagyobb társadalmi csoport, akiket ez legjobban érintett: akiknek a szülője katonai szolgálat következtében elhunyt, illetve akiknek hazatért a frontról vagy a fogságból a szülője, de ott olyan egészségkárosodást szenvedett el, amely az egész család életére kihatott. Ez a két jogosulti kör kimaradt az 1992-től megalkotott kárpótlási törvények hatálya alól, illetve a hadigondozás keretében is csak egyszeri pénzbeli juttatásra volt jogosult. Az ő irányukban történt kedvező változás a hadigondozás törvény 2015-től kezdődő módosításaival. A jogszabályba a már meglévő jogosulti körök mellé bekerültek az alábbiak: „volt hadiárva”, „volt hadigyámolt”, „volt hadigondozott családtag”. Közös volt az ő esetükben, hogy a hadi eredetű sérelem miatt a világháború alatt, vagy utána hadiárvaként, hadigyámoltként vagy hadigondozott családtagként hadigondozásba kellett volna venni őket, de ez politikai okból vagy elmaradt, vagy szüneteltették, vagy megszüntették az ellátást. E sérelmeket próbálták orvosolni a jogszabály módosítások, hiszen havi pénzbeli ellátásra lettek jogosultak ők is, és alanyi jogon közgyógyellátásra. Az ellátások fő szabály szerint csak magyar állampolgároknak járnak, de a jogalkotó gondolt azokra a határon túli magyarokra is, akik nem vehették fel a magyar állampolgárságot, mert felvétel esetén a szomszédos állam szerinti állampolgárságtól való megfosztással járt volna, az ő esetükben elegendő ha magyarigazolvánnyal vagy magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkeznek.