Áthallások

Ma Budapesten újra dübörög a lakóparképítési láz, amelynek jelentősebb megnyilvánulásai a Duna menti rozsdaövezetekre tehetők.

A budapesti Marina Part építésének három új üteme egyenként két-háromszáz lakást jelent Fotó: Kurucz Árpád

A budapesti Marina Part építésének három új üteme egyenként két-háromszáz lakást jelent
Fotó: Kurucz Árpád

És hogy valóban milyen itt lakni? Már a hirdetések során elakadhat a tudatos vásárló, mert vannak olyan parkok, ahol – bár a választható csaptelepről és okosredőnyökről mindent megtudunk – a lakások és épületek egymáshoz való viszonyáról csak az eladás reményében túltolt látványtervekről nyerhetünk információt. Nehezen lelünk valós sűrűséget mutató helyszínrajzot, pedig valójában itt van a kutya elásva. Az épületek közelsége, a kilátások, átlátások és áthallások ezekről a kecsegtető látványtervekről nem olvashatók le, így a valós életkörülmény sem. Korábbi kutatásunk (Kanczlerné Veréb Mária–Schneller István–Szövényi Anna: Budapesti lakóparkok, TERC Kiadó, 2012), amely a 2000-es évek eleji lakótelep-építéseket vizsgálta, kimutatta, hogy a lakóparkok legtöbbször a lakótelepi norma majdnem felének tekinthető nyolc négyzetméter/fő zöldterülettel épülnek. Ez az érték nemcsak a zöldfelületek hiányát jelenti, hanem azt is, hogy a túlzsúfoltság érzetét is megvásárolhatjuk. Néha-néha persze jó lehet átszólni a szomszédnak az erkélyről, de ha állandóan az intim szféránkba látnak, az már kevésbé vonzó. Hiába a sokszor trükkös építész, aki igyekszik elforgatni a lakásokat, ekkora sűrűségeknél ezek a helyzetek már maguktól adódnak.

Lakóparkjaink akár 10-12 emeletesek is lehetnek. Néhány esetben tapasztalható a tömegek játékos elmozgatása több szintet egybefogva, vagy a szintszámok redukálása az épülettömeg csökkentése érdekében, ami kedvező magaslati teraszokat ad a negyedik, ötödik emelet táján. Ez a megoldás nemcsak további lehetőségeket, külső tereket jelent a magasban, hanem az épületek léptékét is kellemesen lebontja. Jan Gehl meghatározó urbanista gondolkodó a maximum négy-hat szintes épületeket tekinti még emberi léptékűnek, és ezzel a megoldással a vágyott érték is megközelíthető.

Érdekes jelenség, ahogy a lakópark-építészet mintázza a lakóparknevek hangzatos, hol múltidéző, hol elegáns, hol futurisztikus vagy éppen ideális világát. A Walzer és a Bolero táncra hívnak egy múltbéli világba, az Elite professzionalitást, az Allure könnyedséget sugall, és az elnevezések szerint Budapesten rengeteg „liget” épül.

A jól bevált, kényelmes, de néha már unalmas lakóparkstílusban tervezték meg például a Bolerót és a Marinát, ahol a néhány anyag és az erkélyszerkezet változtatásával képezik a homlokzatokat. És vannak a nagy tömeget egybefogó, azt láttatni akaró, tárgyszerű, kissé futurisztikus megoldások, mint amilyen például az Elite lakópark és az Allure Residence. A máz mellett a sűrűség sajnos egyiknél sem optimális, mindenhol sokan elférünk kis helyen is. Kiemelendő még az építészetileg érdekes kavalkádnak ígérkező BudaPart: itt mindegyik épület újszerű, friss, és mégis kissé más építészeti minőségben épül, ezzel egyfajta változatosságot teremtve a tömbökön belül.

A mai építési láz és a 2000-es évek eleji együtt biztosan kiteszi Budapest korábbi – a lakótelepek előtti – eklektikus belvárosi lakásépítési boomját. Mégis mi dönthetünk, melyik városkép rokonszenvesebb: az elemenként rendezett, átjárható változatosság, vagy a lakóparkok kissé zárt, mégis lakótelepszerű, a várost nem igazán formáló óriástömbjei? Vajon miben szeretnénk lakni, vajon azt építik-e nekünk, amire valóban vágytunk? Dönthetünk-e szép új világunkról, megszépülő új Budapestünkről? A lakásszámok böngészése közben az egyik oldalon ideillő kommentre leltem: „A lakópark is lakótelep, csak fenn hordja az orrát.”