Drakula üres bőrönddel

A legnagyobbakkal dolgozott együtt, köztük Fassbinderrel, Andy Warhollal, Wim Wendersszel, Lars von Trierrel és Gus Van Santtel, volt rendőr­főnök, autókereskedő és fodrász, a közönség mégis elsősorban horrorfilmek hőseként és perverz főgonoszként emlékszik rá. Udo Kier pályája során több mint kétszáz filmben szerepelt, pedig csak a vakszerencsének köszönheti, hogy színész lett belőle. Az idei Film Maraton Bódy Gábor Nárcisz és Psyché című filmje frissen felújított kópiájának vetítésével tisztelgett vakítóan zöld szemű főszereplője előtt.

Fotó: Teknős Miklós

Egyszerre csábító és hátborzongató – a rendezők gyakran azzal keresik meg, hogy az adott szerepet csak ő tudja eljátszani. Kultikus figura egészen a hetvenes évek óta, akihez közel áll az abszurd. Annak idején a sajtó a világ legszebb embereként jellemezte. Udo Kier 1944 októberében Kölnben született. Ma már a kaliforniai Palm Springsben él egy olyan házban, amelyet könyvtárból alakított át, amikor pedig éppen nem dolgozik, akkor fákat ültet a kertjében, modern bútorokat gyűjt, és sétáltatja Liza nevű kutyáját, amelyet Liza Minnelliről nevezett el. Nem sok ilyen alkalom akad, hiszen a német színész 1966 óta több mint 200 filmben játszott, és a mai napig akár nyolc szerepet is elvállal egy évben.

Esti kocsmázás Fassbinderrel

– Apám a születésem előtt elhagyta édesanyámat a lebombázott Kölnben. Ha nincs igazi családod, akkor csinálsz magadnak: kevés igazi barátom van, őket tekintem annak – meséli a színész, aki tizenhat évesen találkozott az akkor tizenöt éves Rainer Werner Fassbinderrel. Mindketten ugyanabba a kocsmába jártak, kólát ittak, hiszen még kiskorúak voltak, és figyelték az embereket: a teherautó-sofőröket, a szemüveges titkárnőket. Este tízkor aztán a tulaj rendszerint rájuk kiabált: „Rainer, Udo, kifelé!” Később aztán Fassbinder állandó színésze lett, négy filmet csináltak közösen.

Udo Kier szerencsés találkozásokkal tűzdelt karrierje 1965-ben kezdődött. Ekkor azért utazott Nagy-Britanniába, hogy szerezzen valami irodai munkát, és megtanuljon rendesen angolul. A repülőgépen egy szakállas amerikai férfi ült mellette.

– Beszédbe elegyedtünk, és mint minden bizonytalan, kezdő színész, tartottam magamnál portréfotókat. Megmutattam neki, ő pedig felírta a telefonszámomat az útlevele hátsó oldalára. Megkérdeztem, kihez van szerencsém, azt mondta, hogy ő Paul Morrissey rendező, és Andy Warholnak dolgozik. Néhány hónappal később aztán azzal hívott fel New Yorkból, hogy éppen Carlo Pontinak csinálja a Test Frankensteinnek című filmet Warhollal, és van egy szerepe számomra. Megköszöntem, és rákérdeztem, hogy kit kéne eljátszanom. „Frankensteint”– emlékszik vissza Udo Kier, akivel ezután Morrissey a Vér Drakulának című horrort is leforgatta. Ehhez a szerephez a színésznek egy hét alatt kellett kilenc kilót leadnia, tolókocsiba kényszerült, úgy legyengült, de a film időre elkészült.

– Vonzom azokat az embereket, akik a maguk módján szabadon, saját látásmóddal közelítenek a filmhez. Én mindig csak egyszerűen odamentem a rendezőhöz, és őszintén elmondtam, ha tetszett, amit csinál. Mannheimben véletlenül találkoztam Bódy Gáborral, pár év múlva ugyanott Lars von Trierrel, akivel most már huszonöt éve dolgozom. Soha nem terveztem el semmit előre. Az akkoriban még ismeretlen Gus Van Santtel Berlinben találkoztam. River Phoenixszel és Keanu Reevesszel tervezett éppen közös filmet, az Otthonom, Idahót, és felajánlott benne egy szerepet. Később ő segített letelepedni Amerikában. Minden fontos emberrel így hozott össze a sors, de sosem kértem egy rendezőt, hogy hadd dolgozhassak vele. Képzelje el, ha azt mondanám David Lynchnek, hogy szeretnék vele dolgozni. Mire ő: „Ki nem?” Szégyenemben elbújhatnék az asztal alá – nevet Udo Kier.

Bódy Gábor a mannheimi találkozás után meghívta a német színészt Budapestre, aki ekkor találkozott először a szocializmussal. Azelőtt sosem járt Kelet-Németországban vagy más szocialista országban. 1979-ben Bódy Katonák és Krétakör című tévéfilmjeiben szerepelt, majd egy újabb szerencsés véletlen folytán megkapta Ungvárnémeti Tóth László, a tragikus tudós-költő szerepét a Nárcisz és Psychében. Beugrott felolvasni a főszereplő színésznővel az akkori Lumumba utcában található Mafilm stúdiójába, a próba pedig olyan jól sikerült, hogy a rendező végül felkérte a főszerepre. Bódy Gábor ezután azt mondta neki: „Csak két rendezővel dolgozhatsz Magyarországon, Huszárikkal és Jancsóval!” Udo Kier ezután Jancsó Miklós Magyar rapszódiájában és az Allegro barbaróban is szerepet kapott ’79-ben.

Fotó: Teknős Miklós

„Ne színészkedj!”

– Lars Von Trier egy fiatal, diákforma srác volt, amikor találkoztunk. Beszélgettünk a filmfesztiválon, aztán felhívott, és felajánlotta Médea című filmjének főszerepét, de azt mondta, hogy van egy kis gond: nem nézek ki vikingnek, úgyhogy ne borotválkozzak és ne mossak hajat egy hónapig, és úgy jöjjek majd el Koppenhágába, hogy eladjon a producereknek. Karrierem során a legjobb tanácsot is ő adta, talán az egyetlen instrukciót, amit valaha hallottam tőle: „Ne színészkedj!” – emlékszik vissza Kier, aki azóta Von Trier majdnem összes filmjében szerepelt, ráadásul a gyermekének a keresztapja. Érdemes évekig dolgozni egy rendezővel a színész szerint, hiszen ha tudják, mire képes és mit akar a másik, akkor a munka is sokkal kreatívabb tud lenni.

– Akkoriban minden rendezőnek megvolt a saját csapata, amin nem nagyon lehetett változtatni. Wim Wendersnek, Werner Herzognak és Fassbindernek is. Csak azután játszottam Wendersnél és Herzognál, miután Fassbinder már meghalt. Féltékenyek, meg akarják tartani a kedvenc színészeiket, és már-már árulónak tartanak, ha mással is szeretnél dolgozni – meséli Kier, aki ugyanúgy szeret néha buta kommersz filmekben játszani, mint kis költségvetésű európai művészfilmekben. Hollywoodban filmipar van, a színész pedig egy lecserélhető gyári munkás, de az ilyen filmek bejárják a világot, ha pedig emiatt az ember némi hírnévre tesz szert, akkor később a nevét adhatja fiatal független filmesek munkáihoz.

Udo Kier sosem tanult színészetet. Leginkább kisebb szerepekben látható, karakterébe azonban mindig belead valami pluszt. Az Otthonom, Idaho forgatására például vitt egy bőröndöt, amit a bolhapiacon talált. Azt gondolta, hogy karaktere, Hans mindig vigye magával, de ennek ne legyen különösebb magyarázata, és az se derüljön ki, hogy mit rejt. Lars Von Trier Melankólia című filmjében a rendező azt mondta neki, hogy interakció nélkül kommunikáljon a Kirsten Dunst színésznő által alakított főszereplővel, ezért úgy járkált a jelenetekben, hogy az arca elé tette a kezét. Werner Herzog Mit tettél, fiam? című thrillerében pedig leszidott egy struccot, amiért ellopta a napszemüvegét.

– Amikor nem főszerepet játszom, úgy akarom csinálni, hogy emlékezzenek rám. Különben mi értelme van? Egy főszerepben több idő van kibontani a karaktert, de én őszintén utálom azt a szót, hogy mellékszerep. A német azt mondja, „unterstützen”, az angol pedig azt, hogy „support”, holott az egyik színész nem támogatja a másikat, csak egyszerűen rövidebb ideig látható a vásznon – magyarázza a színész, akit gyakran találnak meg extrém ötletekkel a rendezők. John Carpenter például egyszer azzal állt elé, hogy egy filmgyűjtő milliárdos szerepét szánja neki, az egyik jelenetben pedig ki kéne nyitnia a hasüregét és kivenni, majd befűzni a beleit a vetítőgépbe, majd megnyomni a gombot, hogy elinduljon a „film”. Más színész vajon megcsinálta volna?

Udo Kier játszotta magát az ördögöt, Drakulát, Frankensteint, Adolf Hitlert és Hasfelmetsző Jacket. Sosem tudta volna elképzelni magát embereket daraboló eszelős tudósként vagy vérszívó vámpírként, mégis valahogy megtalálták ezek a szerepek.

Rosszfiú, kertész, műgyűjtő

– Látni kell bennük a költőiséget: Drakulában azt, hogy egy nő vérét kell kiszívnia ahhoz, hogy életben maradjon, Frankensteinben pedig a teremtés iránti szenvedélyt. Ha rosszfiút játszol, akkor muszáj élvezned, amit csinálsz. Kétféleképpen lehet fegyvert fogni valakire. Elkiálthatod magad, hogy „megöllek, te rohadék!”, mielőtt lelövöd az illetőt, vagy dönthetsz úgy, hogy inkább lassan tisztogatod a körmeidet, miközben odaszúrod, hogy „ha ezzel végeztem, akkor megöllek”. Ezt imádják a nézők, mert szerintük ördögi, pedig csupán gyakorlatias – magyarázza Udo Kier, aki szerint rosszfiú és rosszfiú között óriási különbség van, és sosem játszana komoly filmben nácit, pedig rengetegszer ajánlottak neki ilyen szerepeket. Hitlert egyébként már háromszor is megformálta, de közben mindig Charlie Chaplin Diktátorára gondolt.

– Nem tudom, miért szerződtetnek mindig rosszfiú szerepre. Ha máshogy alakult volna az életem, akkor kertész lennék. Szeretem öntözni a növényeimet, és van több mint száz pálmafám, amelyeket én ültettem. Műgyűjtő vagyok, imádok kiállításokra és árverésekre járni, Budapesten például annak idején Mednyánszky- és Czóbel-rajzokat vettem. A mai napig odajönnek hozzám az emberek, és csillogó szemmel mondják, hogy milyen gonosz voltam ezekben a filmekben, ez pedig nagyon jó visszajelzés, még ha a valóságban teljesen más ember vagyok is – meséli a veterán színész.

Az internet szerint Udo Kier több mint kétszáz filmben szerepelt, elmondása szerint ezekből mondjuk száz rossz, ötven elmegy egy pohár borral, és van ötven jó. A rossz filmek pedig könnyedén válhatnak kultikussá, és elvégre ha Pamela Anderson úgy tudna játszani, mint Meryl Streep, az tragédia lenne. Arról nem is beszélve, hogy rossz filmeket is jelölnek Oscar-díjra, így ha valaki elmondhatja magáról, hogy csinált ötven jó filmet, az már bőven elég ahhoz, hogy hátradőlhessen. Udo Kier mégis addig szeretne forgatni, amíg észben tudja tartani a szövegét – ha pedig már az sem fog menni, akkor felírja majd a kezére, és onnan fog puskázni.