Egyre jobban töpörödik a krioszférának nevezett hó- és jégtakaró.
A krioszféra része az Északi-sark, az Antarktisz, Grönland, a gleccserek és a tengeri jégmezők világa. A Föld legjelentősebb édesvízraktáraként is emlegetett krioszférára az éghajlat melegedése hatalmas csapás: a tengeri jég kiterjedése egyre csökken, a gleccserek visszahúzódnak. A régészek örömére az olvadó jég alól megannyi kiváló állapotban maradt olyan tárgy kerül elő, amely segíthet eldönteni vitatott kérdéseket, illetve felvethet újabbakat.
Az első fagyból kiolvadó emberekre, állatokra és növényekre a XX. század elején bukkantak, azóta egyre sűrűbben kerülnek elő ilyen leletek. Talán a leghíresebb felfedezés a neolitikumban élt Ötzi, akinek maradványát 1991-ben találták meg a tiroli Alpokban. Azóta jelentős felfedezések születtek Európában (Norvégia, Alpok), a dél-amerikai Andokban, Belső-Ázsiában, Grönlandon, Alaszkában, de egyértelmű, hogy a leggazdagabb anyag érthető módon Európáé.
Két éve már az ötmilliomodik látogatóját fogadta a Dél-tiroli Régészeti Múzeumban az előbb említett Ötzi. Az ötezer-háromszáz éves gleccsermúmiát az olasz–osztrák határon, az Ötz-völgyi Alpokban 3210 méteres magasságban egy gleccserben találta meg az arra túrázó német házaspár, Erika és Helmut Simon. Ők látták meg a jégtömbből részlegesen kiolvadt Ötzit, a világ legrégebbi, teljesen épségben megmaradt emberi holttestét. Az időszámításunk előtt harmadik századtól 1750-ig viszonylag enyhe időjárás uralkodott a térségben. A gleccserek visszahúzódtak, így az emberek nyaranta átkelhettek a hágókon. Az ötvenkilós Ötzi 157 centiméter magas volt, sötét, középhosszú haja, barna szeme és valószínűleg szakálla volt. Halálakor 45 éves lehetett, ami akkoriban meglehetősen magas kornak számított. A férfit leterítő nyíl eltalálta egy fő artériáját, perceken belül elvérzett. A gleccser által mumifikált test körül a feltáráskor fagyott gombák és növények maradványait is megtalálták. Legalább 75 növényfajt különítettek el, ezeknek mindössze harminc százaléka a helyszín jellemző növénye. A többi hetven százalék nyomán vissza lehetett következtetni, hogy Ötzi honnan érkezett a mai dél-tiroli régióba.
Második világháborús, P–38-as típusú vadászgép Teterboro (New Jersey) repülőterén. A grönlandi jég fogságából olvasztották ki
Fotó: Reuters
A gleccserrégészet legújabb hírét október közepén tették közzé: a középső kőkorszakban élő vadászó-gyűjtögető csapat kilencezer-ötszáz évre visszanyúló nyomait fedezték fel gyorsan olvadó svájci gleccser jege alatt – írja az MTI. Az ősi vadászcsapat felmászhatott a meredek hegyoldalon, átevickélt egy alpesi gleccseren az értékes kristályokért, amelyekre az eszközeik megmunkálásához volt szükségük. Az emelkedő hőmérséklet miatt az Alpok mintegy négyezer gleccserének 95 százaléka az évszázad végére eltűnik. A drámai változások azonban jó alkalmat teremtenek arra, hogy a régészek megértsék, milyen lehetett évezredekkel ezelőtt az élet a hegyvidéken.
Az 1990-es évek elejéig széles körben elterjedt nézet volt, hogy az őskori ember messze elkerülte a félelmetes hegycsúcsokat. Az olvadó jég alól előbukkanó, meglepő leletek sora megmutatta, hogy az Alpokban évezredeken át nyüzsgő élet folyt. Ma már úgy tartják, hogy az őskori embercsoportok felmásztak a hegyekre, völgyeken vándoroltak keresztül, vadásztak, legeltették az állataikat, és nyersanyagot kerestek. Az őskori ember akár háromezer méteres magasságba is felmászott kristályok és más nyersanyagok után kutatva.
A honvédelem.hu a közelmúltban írt arról, hogy száz évvel az első világháború kitörése után még vannak olyan egykori csataterek, ahol csaknem eredeti állapotban maradtak meg az otthagyott katonai felszerelési tárgyak, robbanószerkezetek és fegyverek. Ilyen hely az Alpok, ahol az elmúlt évek szokatlanul meleg tavaszi és nyári hónapjai miatt a korábbinál jobban visszahúzódnak a gleccserek, így egyre több első világháborús lelet kerül elő. Az olaszországi Dolomitokban az elmúlt években számtalan rozsdás – és kifejezetten veszélyes – robbanószerkezetre bukkantak. Kétszáz gránátot például egy gleccserbe vájt raktárhelyiségben tároltak, amelyre egy rutinellenőrzés során találtak rá a hegyimentők.
Ötzi kicsomagolása a bolzanói Dél-tiroli Régészeti Múzeumban
Fotó: Reuters
A robbanószerkezetek mellett néhány fegyver is előkerült. Újabb leletekről bizonnyal folyamatosan beszámolhat a sajtó, hiszen például 1916. december 13-án több lavina is bekövetkezett a Dolomitokban, amely becslések szerint kétezer, de akár tízezer olasz és osztrák–magyar katona halálát okozhatta. Egyes korabeli beszámolók szerint mindkét oldal szándékosan lőtte tüzérségével a meglazult havat.
Az Észak-Olaszországban található Peio egykoron az Osztrák–Magyar Monarchia legmagasabban fekvő falva volt. A tengerszint feletti magasság miatt a korábbitól eltérő háború alakult ki ott. Jégbe kellett lövészárkokat ásni, a felszerelést olykor felvonók segítségével juttatták el a katonákhoz. 2004-ben három Habsburg-oldalon harcoló katona maradványát találták meg. Tíz évvel később két, 17-18 éves osztrák katona holttestét találták meg a Presena gleccseren. Mindkettő koponyájában golyó ütötte lyukakat találtak. Egy évvel később szintén az Osztrák–Magyar Monarchia elesett katonája került felszínre az olvadó Forni-gleccseren, 3100 méteres magasságban. A katona 1918 szeptemberében, a San Matteó-i csatában eshetett el. Ezt az ütközetet a „világtörténelem legmagasabban vívott csatájaként” tartja számon a hadtörténet, mivel 3684 méteres magasságban zajlott le. Az előbb említett katonai portál szerint a csata az osztrák–magyar hadsereg győzelmével zárult, mivel sikerült visszafoglalniuk az olaszoktól egy stratégiai fontosságú hegycsúcsot.
A térség az első világháború előtt a Monarchia legmagasabban fekvő területe volt. Az itt, vagyis két-három ezer méteres magasság felett lezajlott csatákat nevezték „fehér háborúnak”. Ezek a csaták mind a támadó olaszok, mind pedig a védekező osztrák–magyar katonák számára kimerítőek voltak. Évekig folyt a mindkét oldalon hatalmas veszteségeket követelő állóháború – a legtöbb katonával tüzérségi tűz vagy éppen a felrobbanó gránátoktól szétrepülő sziklaszilánkok végeztek, de nagyon sokan egyszerűen megfagytak a kíméletlen hidegben, illetve lavinák temették el őket. Érdekesség, hogy a heves tüzérségi támadások következtében a San Matteo csúcsa hat méterrel lett alacsonyabb, mint a háború előtt volt.
Az első világháborúban elesett három osztrák katona holttestét egy gleccserben találták meg
Fotó: Reuters
A második világháborúhoz is kötődik fagyott emlék: 1946. november 19-én zuhant le a Berni-Alpokban az az amerikai vadászgép, amelynek roncsai az olvadó gleccserek alól 2018-ban bukkantak elő. A fedélzeten tizenketten tartózkodtak, csodával határos módon senki sem halt meg, ellenben szinte mindenki súlyosan megsérült. A gép egyik leszakadt rotorja már 2012 nyarán kiolvadt, s azt három fiatal túrázó találta meg. A folyamatosan emelkedő hőmérséklet miatt a roncs többi része pár hét alatt kiolvadt.
A globális felmelegedésnek köszönhetően Norvégia déli részén a gleccserek ismét olvadni kezdtek. – Elméletileg újabb jégkorszak küszöbén kellene állnunk, ehelyett az elmúlt húsz évben azt tapasztaltuk, hogy minden nyáron leletek sokasága szabadul ki a jég fogságából – idézte az MTI Lars Pilo norvég régész szavait. Norvég régészek nemrég különös viking kori tárgyakra bukkantak: a ritka kincsek között felfedeztek számos ruhadarabot, sétabotot, famarkolatú kést, nyakörvet és pórázt viselő kutya maradványait. A Lendbreen-gleccser kiolvadt magaslati ösvényén a szakemberek több száz tárgyi leletet tártak fel a viking korból, a vaskorból és még a bronzkorból is.
Egyvalami még nem került elő a jég fogságából, pedig sokan ácsingóznak utána. 1924-ben két brit, Sandy Irvine és George Mallory a Mount Everest megmászására vállalkozott, ám egyikük sem ért le a világ legmagasabb hegyéről. Mallory holttestét halála után 75 évvel, 1999-ben találták meg 8160 méteres magasságban – Irvine maradványa (még) nem került meg. A márványszínűre fagyott, több helyen eltört csontú hegymászó mellett hevert a napszemüvege, magasságmérője, de nem került elő fényképezőgépe. Azóta is heves viták tárgya, hogy Mallory vagy Irvine följutott-e a csúcsra – 29 esztendővel Edmund Hillary és serpája, Tendzing Norgaj előtt, akiket a világ ma az Everest első meghódítóiként ismer –, s a visszafelé vezető úton halt meg, vagy már a csúcs előtt életét vesztette. Ha a képrögzítő előkerül, benne a felvételekkel, lehetséges, hogy újra kell írni a Föld legmagasabb hegyének históriáját.
A jégbe zárt értékek előkerülésének örülhetnénk, ha biztosak lehetnénk abban, hogy azokat olyan szakember látja meg, aki tudja, mivel áll szemben, és azt is tudja, hogy mit kell tenni az éveken, évszázadokon, évezredeken át mélyhűtött maradványokkal. Ez persze nem mindig van így. Számos leletre késve bukkannak, amelyek például az előrehaladott bomlás miatt menthetetlenek. Az olvadás ütemét látva jelentette ki Atle Nesje, a Bergeni Egyetem professzora, hogy a norvég gleccserek kilencven százaléka a század közepére elolvad.
Néha furcsa utat jár be egy-egy kincs. Két olasz túrázó 1999-ben a svájci Wallis kanton déli részén húzódó Arolla-gleccseren – hozott példát az MTI –, mintegy 3100 méteres magasságban talált egy fafaragást. Megtisztították, és nappalijuk falára akasztották. Tizenkilenc évvel később egy sor szerencsés eseménynek köszönhetően az éppen jégkorszaki régészeti kiállítást szervező Pierre-Yves Nicod régész figyelmét felkeltette az egy méter magas emberszobor. Kiderült, hogy a faragvány több mint kétezer éves vaskori kelta alkotás, amelynek a funkciója ismeretlen.
