Az utóbbi évtizedekben a világon számos példa volt arra, hogy egy ország áthelyezte fővárosát. A mozgatórugók között találhatunk történelmi, politikai, gazdasági, stratégiai, még környezetvédelmi elveket, sőt katasztrófafenyegetést is, amelyekkel ezt a súlyos anyagi következményekkel járó döntést magyarázták, ezért kell a végrehajtó, törvényhozó hatalom, az igazságszolgáltatás és a gazdasági élet intézményeinek átköltözniük egy másik városba.
Az egyik sikeres áthelyezés az ötvenes-hatvanas években valósult meg, mégpedig Brazíliában. Juscelino Kubitschek elnök 1956-ban jelentette be, hogy a semmi közepén felépítik az új fővárost, Brazíliavárost. A cél az volt, hogy jobban elosszák a lakosságot, amely elviselhetetlen arányban a part menti városokban, Rio de Janeiróban és São Paulóban összpontosult. A politikai hatalom helye 1763 óta Rióban volt, és ez a függetlenség 1822-es elnyerése után sem változott. A központi helyen fekvő Brazíliavárossal azt is jelképezni akarták, hogy milyen modern várost képes felhúzni az ország. A kor olyan neves építészeit hívták meg, mint Le Corbusier, Oscar Niemeyer vagy Lúcio Costa, akik itt kiélhették elképzeléseiket. 1960 áprilisában adták át az új fővárost, amelynek mára 2,5 millió lakosa van. Brazíliaváros beépült az ország szövetébe, modern épületei miatt a világörökség része, és ami a legfontosabb, hogy a brazilok is elfogadják az ország központi helyének.
Nigériában is számos érv szólt amellett, hogy a katonai rezsim 1976-ban bejelentette: áthelyezi az ország fővárosát a túlzsúfolt Lagosból Abudzsába. A kikötőváros túlnépesedettsége valóban nem üres indok, hanem tény: mára 21 millió Lagos lélekszáma. De volt egy nem nagy dobra vert elgondolás is: hogy az országot adó három nagy népcsoportból az egyik, a jorubák központi helye a kikötőváros. A katonák el akarták kerülni egy esetleges elszakadás lehetőségét. Sikerült olyan helyet találni, amely viszonylag az ország közepén fekszik, és egyik etnikum sincs túlnyomó többségben. Ez Abudzsa, amelyet 1991-ben nyilvánítottak fővárossá, és jelenleg is betölti a szerepét, de Lagostól a gazdasági és kereskedelmi élet „fővárosa” címet nem lehet elvenni.
Akmolinszk, Celinográd, Akmola és Asztana – ezek az elnevezések ugyanazt a kazahsztáni várost takarják, amely idén márciusban felvette a Nurszultán nevet. Mégpedig az előző elnök, Nurszultán Nazarbajev előtt tisztelegve, hogy az ő nevét viselje az ország fővárosa. Csillogó-villogó házak, pazar terek, égbe törő felhőkarcolók, ultramodern épületek hirdetik a független Kazahsztán jelenkori gazdagságát. Olyan mesterek művei, mint Norman Foster vagy Kurokava Kiso. A volt főváros, Almati ezer kilométerre délre fekszik, közel a kirgiz határhoz, ami talán magyarázatot adott az 1997-ben lezajlott áthelyezésre, de Nazarbajevnek mindenképpen kellett az új hely, hogy nagysága ilyen városban öltsön testet.
Elsődlegesen a biztonsági szempontok játszottak szerepet abban, hogy 2005-ben a mianmari Rangun helyett Nepjida lett a főváros. A katonai junta az ország közepén fekvő helyet választott központul, csak a dzsungelt kellett kiirtani, és helyére felhúzni egy várost. A mendemondák szerint a katonák nagyon hisznek a számok varázslatos együttállásában, és egy asztrológus a bukásukat jósolta, ha nem helyezik át a fővárost. A ranguni kormányhivatalnokok a „költözés” előtti estén értesültek a Nepjidában lévő új munkahelyükről, amely ekkor még csak részben készült el. Kétszer tízsávos autóutak szelik át az új fővárost. Ez kiválóan alkalmas a néhány autó gyors közlekedésére, és ha szükséges, a hadsereg felvonulására tankokkal, hogy akadálytalanul képesek legyenek lezárni a kerületeket. Állítólag egymilliónál is többen lakják az új fővárost, de az arra járók eddig csak hivatalnokokkal találkoztak. Érdemes hinni a jósoknak, a katonai triumvirátus kicsit „demokratizálódott”, de még mindig hatalmon van.
Indián őslakosok tüntetnek gazdasági és kulturális jogaikért a brazíliavárosi Nemzeti Kongresszus épülete előtt
Fotó: Reuters
Kevesen tudnak arról, hogy Malajzia fővárosa 1999 óta nem Kuala Lumpur, hanem az átgondolt urbanisztikai terveken nyugvó, modern és környezettudatos város, Putradzsaja, amelynek területe negyven százalékban zöld, parkokkal, ligetekkel büszkélkedhet. A történelmi szakítás miatt tette át 1983-ban Félix Houphouët-Boigny elefántcsontparti államfő az ország fővárosát Abidzsánból Yamoussoukróba. Milyen véletlen, ez volt a függetlenség atyjának szülőfaluja. Ám a város azóta sem vált Elefántcsontpart hatalmi központjává, az államigazgatás, a nagykövetségek, a kereskedelem irányítói továbbra is Abidzsánban találhatók. Csak a volt elnök iránti tiszteletből nem állították vissza ennek fővárosi rangját. Egyelőre – 2013 óta – folyik a tervezése az új egyiptomi fővárosnak, amely ötven kilométerre Kairótól, a sivatagban található. Az ország elnöke, al-Sziszi a közeljövőben fog előállni az elképzelésekkel. A túlzsúfoltság, a környezetszennyezés, a már-már élhetetlen főváros miatt van szükség az új adminisztrációs központ létrehozására.
Számos ok együtthatásának eredményeként a napokban jelentették be az indonéziai Jakartában, hogy a Jáva területén lévő főváros helyett új épül Borneó szigetén. A kormány a jelenlegi fővárostól mintegy 1300 kilométerre északkeletre fekvő, dzsungel borította területet jelölte meg az új főváros helyszínéül, mégpedig Kelet-Kalimantan tartományban. A bejelentés nem érte váratlanul az indonéz lakosságot. Azóta, hogy Indonézia 1945-ben kihirdette függetlenségét, szinte minden sorban következő elnök napirendjére tűzte a főváros új helyre költöztetését, aztán mégsem lett belőle semmi.
Miért volt ilyen fontos ez az áthelyezés? Egyrészt történelmi indokokkal magyarázták. Jakarta, amelyet ötszáz éve alapítottak a régi főváros, Batavia helyén, a holland gyarmatosítóknak is hatalmi székhelyül szolgált. Mára harmincmilliós megapolisszá nőtt, mindazzal együtt, amivel az ilyen nagy embertömeg jár: elavult tervezésű útjain állandósultak a dugók, szinte belélegezhetetlen a levegő, a környezetszennyezés az egeket veri. Ezek azonban a kisebb okok: Jakarta különböző veszélyzónákban fekszik. Földrengés és vulkánkitörés bármelyik pillanatban lehetséges, nagy az esélye a cunaminak, a földcsuszamlásnak. És ha ez nem lenne elég, akkor a tenger szintjénél alacsonyabb részeket az óceán fenyegeti. Az esős évszakban, mivel nincsen rendes csatornázás, városrészeket önt el az immár alulról feltörő víz. Ha a vízszintemelkedés üteme nem csökken, akkor 2050-re a főváros egyharmada víz alá kerül.
Ráadásul Jáva szigetén a 265 millió lakosú Indonézia több ment fele él. A többi az országhoz tartozó 17 ezer szigeten. A szomszédos nagy szigeten, Borneón a lakosok száma 16 millió. Jáva szigetén majd 60 százalékát termelik meg az ország nemzeti jövedelmének, Borneón nyolcat. Tehát a népesség növelése és a gazdasági teljesítmény fokozása is célja a kormánynak. Az új főváros – amelynek még nincs neve – Balikpapan, az ország kőolajipari központja és Szamarinda kikötő között, éppen Indonézia középső területén kap majd helyet. A költségek a jelenlegi becslések szerint 33 milliárd dollárra rúgnak, az építés jövőre kezdődik el, és az első szakasznak 2024-re kész kell lennie.
A jelenlegi elnök, Joko Widodo áprilisban nyerte meg másodjára a választást, most elég erősnek érzi magát a nagyszabású terv végrehajtásához. Ám – mint mindennek – természetesen itt is vannak a tervezetnek ellenzői. Az egyik csoport a háborítatlan trópusi őserdőt félti, a számtalan fajt, amely itt él, míg mások a nagy embertömeg környezetkárosító hatására mutatnak rá. A kormány ígéri, hogy védett területeket nem érint az új főváros építése. Az ingatlanspekulációra is figyel, épp ezért csak állami földeken folyik majd munka. De mi lesz az orangutánokkal?
