Gyilkos ködfelhő

Az orosz harctérről kapjuk alábbi érdekes sorokat: A Wild und Hund­­-ban olvastam, hogy a gázbombák semmi hatással sincsenek az állatokra. Nem értem, mert én éppen ennek az ellenkezőjét figyelhettem meg idekint.

A katona ugyanis rendkívül szereti az állatokat. Nincs az a lövészárok, melynek ne volna egy macskája, néhány kutyája, kényeztetett tengeri nyúlja és malaca, de még baglya is, nem is szólva persze a sok egér és patkányról (mely utóbbiakra persze már kevésbé pazarolják katonáék szeretetüket). És mikor a chlórgáz első jeleit hozta felénk a gyenge szellő, a kutyák vonítani kezdtek és igyekeztek hátra a front mögé jutni, ezek meg is menekedtek az elpusztulástól. Az árok macskájának hat kis fia volt épen. Az anya ijedt nyávogással fogta szájába a kicsinyeket egyenként és vitte egy távolabbi gödörbe, hol a gáztámadás után kimúlva találtuk az egész családot. A baglyunk ijedt kiabálással járt föl és alá, – elpusztult. A patkányok, egerek kijöttek lyukaikból és mind elpusztult a gáz fojtó hatásától. Rendkívül sajnálatos képet nyújt az erdő az ily gáztámadás után. A fák levelei megpörkölten feketék és fonnyadtak és az erdő apró népsége, rovarok, bogarak, kik nem tudnak elég gyorsan menekülni, miként a nagyobb vad – mind-mind ott feküsznek élettelenül.

(Nimród, 1917)

*

Minthogy a mustárgáz nagyon sokat foglalkoztatta a világháború összes résztvevőit, nem szabad csodálkoznunk, hogy a neveknek egész tömegét kapta meg. Hívják yperitnek, minthogy Ypernnél vezették be elsőízben; hívják sárgakeresztes gáznak, mert a vele töltött gránátokat a német tüzérség ezzel a jellel különböztette meg; hívják hólyaghúzó gáznak, minthogy a bőrre ilyen kellemes hatást gyakorol. Nevezik azután „lost”-nak is; aki csak keveset is tud angolul, az megérti, hogy ez a kifejezés nem sok jót ígér. Meglehetősen ijesztő a tudományos neve is, amely vegyi összetétele folytán jár neki: dichlordiaethylsulfid.

Honnan ered a sokkal barátságosabb „mustárgáz” elnevezés? Gázunk a szabadban nehezen ismerhető fel; egyetlen – sajnos nem mindig jelentkező – ismertető jele egy különös szag, amely nem kellemetlen és az angol csapatokat a mustár illatára emlékeztette.

[…] Másik alattomos sajátsága a mustárgáznak, hogy a már megtámadott ember nem veszi észre, milyen veszedelmes anyaggal került érintkezésbe. Akinek testébe behatolt a mustárgáz, az gyakran órákon keresztül semmi feltűnőt sem érez, pedig esetleg már a halállal van eljegyezve. Hasonló ez a járványos betegségekkel való fertőződéshez, amelyeknél szintén hosszabb lappangási idő telik el a fertőzés pillanata és a betegség első tüneteinek megjelenése között. Csak órákkal az yperit-tel való érintkezés után, amikor az illető gyakran már el is hagyta a gázzal elárasztott vidéket, mutatkoznak az első aggasztó tünetek. A bőrfelületnek azokon a pontjain, amelyekkel a mustárgáz érintkezett, eleinte csak a bőr pirosodása, azután viszkető érzés, később az égési sebekhez hasonló elváltozás mutatkozik és kínzó fájdalmak lépnek fel. Lassanként kialakul a bőrnek egy fájdalmas és nagyon hosszadalmas betegsége. A mustárgáz megtámadja és elpusztítja a szöveteket, szerencsétlen áldozatát megkínozva és hosszú időn keresztül harcképtelenné téve.

(Kincses Kalendáriom, 1931)

*

Gáztisztjeink megfelelőnek találták az időjárási viszonyokat. Mivel az olaszok várható támadásának előjelei is szorítottak, ezért fél hat órakor fellőtték a gázcsapok kinyitását elrendelő sárga színű rakétákat. Erre minden ember feltette gázálarcát, a palackoknál készenlétben álló sappeurök pedig kinyitották a gázcsapokat: az árokból előre nyújtott ólomcsövekből elindult a zöldessárga halál. A hátsó légáramlat 1–2 m magas ködfelhő alakjában vitte az olasz állások felé. Egy perc múlva elhallgatott az olaszok szórványos puskatüze, és árkaikból kiugrálva, futva menekülő olaszokat láttunk. Katonáink megdöbbenve nézték a szokatlan eseményt, de nem lőttek a menekülőkre. Csapataink csendben várták a gázfelhő elvonulását. Hosszú ideig ültek még állásaikban, mert még jó álarccal sem volt ajánlatos ilyen mérges gázba bemenni. Honvédeink csak 6 óra után indultak előre – de akkor sem az egész rajvonal, hanem csak önként jelentkező erős járőrök. Akkor már álarc nélkül lehetett óvatosan előnyomulni, a gáz ugyanis részint elszállt, részint a nedves talaj lekötötte. Az olasz árkok némák voltak: halottak borították, akiket hirtelen lepett meg, illetve álmukban talált a tömény gáz. Egy magasabb helyről, amelyet a gázfelhő elkerült, az általunk „Haláldombnak” nevezett hírhedt 197-es magaslatról az ott életben maradt olaszok géppuska tüzet nyitottak, de lövéseik hatástalanok voltak.

[…] A háború után az olaszok a Monte San Michèle tetejét kerítéssel körülvéve szent területté nyilvánították – „Zona sancta del Monte San Michèle”.

(Hadtörténelmi Közlemények, 1968)

105 éve, 1915. április 22-én vetettek be először mustárgázt az első világháború nyugati frontján a németek. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár