Különös kegyetlenséggel

Teljesen átlagos nyári napnak indult 1979. július 9-e. A Kádár-rendszer még messze nem kezdte meg vegetálását. A „legvidámabb barakk” csendjébe hasított bele a rádió, a tévé és a másnapi lapok által közölt rendkívüli hír: „Rendőrgyilkosság Budapesten!” Hogyan vetemedett három ember arra, hogy egy egyszemélyes bódéban őrszolgálatot teljesítő rendőr főtörzsőrmestert megtámadjon, elrabolja oldalfegyverét, betuszkolja egy Polski Fiat gépkocsi csomagtartójába, majd elvágja a torkát, és egy Vecsés határában található kukoricás hevenyészett sírjába temesse?

Ítélet a Legfelsőbb Bíróságon: Soós Lajos (képünkön) és György József halálbüntetést kapott 1980. szeptember 10-én Fotó: Tormai Andor Forrás: MTI/Tormai Andor

A negyven évvel ezelőtti döbbenetes bűncselekmény előzményszálainak felgöngyölítéséhez egészen 1963-ig kell visszakanyarodni. Ha valakire, akkor az 1943. szeptember 18-án született Soós Lajosra illik a jelző: született bűnöző. A mindössze öt általános iskolai osztályt végző vagány hamar a bűn útjára lépett. Húszesztendős korára több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett, és 1963-ban, egy júliusi napon Varga László nevű hasonszőrű társával épp egy betöréses lopás után gyilkolt először. Moskolák Istvánt ölték meg, mert nem bíztak benne, féltek, hogy majd „felnyomja” őket az egyik közösen elkövetett betörés után. A szerencsétlen férfit addig heccelték, hogy nem mer úszni a Dunában, míg végül beleereszkedett a folyóba, kiúszni azonban már nem tudott. Addig ütötték az áldozat fejét, míg el nem merült. Bármilyen hihetetlen is, de ezért a bűncselekményért a törvény előtt nem kellett felelnie Soósnak és Vargának. A Belgrád rakpartnál előkerült holttestet még ruházata alapján sem lehetett beazonosítani. Ismeretlenként temették el, aztán a rendőrgyilkosság kapcsán Soós vallomása miatt exhumálták, de megdönthetetlen bizonyíték nem volt rá, hogy ők ölték volna meg, így az ügy vádemelési szakaszba sem jutott el.

Ötszázharminc forint…

Soós mindig is betegesen rajongott a fegyverekért. Mivel azokban az évtizedekben civil állampolgárok nem tudtak lőfegyverhez jutni, ezért Soós és Varga elhatározták, hogy megszerzik egy hivatásos pénzügyőr pisztolyát. A korábbról már ismert Pataki Károlyt 1968 májusában elcsalták magukkal Soós vidéki lakásába, ahol a férfit leitatták, majd amikor elaludt, Soós elment a pénzügyőr lakásába a fegyveréért. Vecsésre visszatérve kiment a kertbe, és az ott alvó Patakit egy kisbaltával fejbe vágta. A holttestnek gödröt ástak az udvaron. Mielőtt eltemették, egy bajonettel levágták a fejét, és a lábához tették. Végül a pisztolyt nem használták semmilyen bűncselekményhez. A hatóságok ugyan keresték egy ideig a pénzügyőrt, de aztán hivatalosan is holttá nyilvánították, csak a több mint egy évtizeddel későbbi rendőrgyilkosság kapcsán tett vallomások után került elő ismét az ügy és maga a lefejezett holttest is. Ekkor már Varga is börtönbe került emberölésért, a Soós és társai ellen lefolytatott eljárás végén 15 évi fegyházra ítélték.

Soós Lajos másik bűntársával, György Józseffel 1972. október 31-én a 65 éves özvegy Farkas Józsefné törökbálinti házához ment. Arra gondoltak, hogy az asszony sok pénzt tart otthon, és be akartak hozzá törni. Az udvaron lévő kutyát elcsalták a kertből, és arra vártak, hogy Farkasné elmenjen otthonról. Az asszony azonban nem mozdult ki aznap, ezért új tervet eszeltek ki. Soós bekiabált az idős hölgynek, hogy a szomszédban lakó anyósán keresztül a feleségének akar üzenni. Mikor Farkasné kinyitotta az ajtót, a két életerős férfi megtámadta. György piszkavassal ütötte a szerencsétlen asszony fejét, amíg az el nem ájult. Ezután Soós ráült a mellére, és egy második világháborús bajonettel (amelyet egyes források szerint a konyhaasztalban találtak, mások szerint viszont Györgyé volt) felvágta a nő csuklóján lévő ereket, a szoknyáját a fejére húzta, majd leöntötte egy lavór vízzel. Megdöbbentő volt az a brutalitás, amellyel ezt a gyilkosságot elkövették, miközben a zsákmány még akkori mércével mérve is csekély, csupán mintegy 530 forint és egy AIWA típusú zsebrádió volt.

Soóshoz 1978-ban csatlakozott egy új bűntárs, bizonyos Németh István, aki akkoriban éppen hogy csak elmúlt 18 éves, és eleinte viszonylag kisebb fajsúlyú bűncselekményeket – lopás, gépkocsifeltörés – követett el, egyre inkább Soóssal közösen. Soós azonban továbbra is egy komolyabb bűncselekmény elkövetésén törte a fejét, melyhez elengedhetetlennek tartotta valamilyen fegyver megszerzését. Vélhetően a tizenegy évvel korábbi pénzügyőrgyilkosság kapcsán gondolta azt, hogy legkönnyebben úgy juthat fegyverhez, ha azt egy rendőrtől veszi el, bármi áron. A főgengszter a Törökbálinton már „bizonyított” György mellett a „kisnémethet” – így hívta a nála 16 évvel fiatalabb és még büntetlen előéletű haverját – választotta ki magának társként.

Előtte azonban még vele is el kellett követni egy „tesztgyilkosságot”. 1979. június 23-án Soós és Németh­ betért egy vecsési étterembe, ahol összeismerkedtek egy épp gyermeke születését ünneplő férfival, Borai Lajossal. Soós azonnal meglátta a lehetőséget, és közölte Némethtel, hogy kirabolják az ittas férfit. Felajánlották neki, hogy hazaviszik Üllőre, majd „viteldíjat” kértek a fuvarért. A friss apuka ezt megtagadta, mire Soós dulakodni kezdett vele, és elvette karóráját, valamint 300 forintját. Ezt követően kirángatták Borait az autóból, földre teperték, és Soós a rugós késével elvágta a torkát. Németh eközben a saját késével kétszer mellbe szúrta az áldozatot, majd a testet egy közeli bokorba rejtették. Miután rájöttek, hogy így hamar megtalálhatják, másnap hajnalban visszamentek érte, és Tiszapüspöki mellett egy mezőgazdasági területen próbálták meg elásni.

Ez sem sikerült, így végül egy közeli csatorna partfalában hantolták el a tetemet.

Fegyverért öltek

Soós napokig figyelte azt az őrbódét, amely Budapest XVIII. kerülete és Vecsés határában, az akkori Vörös Hadsereg útján, a ma már a Mementó parkban található Steinmetz-szobor közelében helyezkedett el. Az itt szolgálatot teljesítő, egymást váltó rendőr őrszemek közül azért esett a választás Gyulai Károly főtörzsőrmesterre, mint Fahidy József–Hegyi Gyula: Az ítéletet végrehajtották – Tudósítás a rendőrgyilkosok peréről című könyvéből kiderül, mert udvarias, segítőkész ember. A már kipróbált gyilkos trió azon a bizonyos 1979. július 9-i estén úgy állt össze, hogy Soóshoz és Némethhez csatlakozott a rendőri felügyelet alatt álló György, aki a hét évvel korábbi törökbálinti gyilkosságban volt bűntárs. Egy Wartburg-féltengellyel és késekkel fegyverezték fel magukat. Éjjel egy óra körül értek az őrbódé elé, de a forgalom miatt még egy órát várakoztak. Hajnal kettőkor a három férfi kiszállt, és hangosan vitatkozva úgy tett, mintha leállt volna a motor. Gyulai Károly főtörzsőrmester kiment, hogy segítsen.

Mivel Soósék azt mondták neki, hogy nincs lámpájuk, a rendőr még vissza is ment az őrhelyére, hogy saját elemlámpájával világítson nekik. Közben a bűnözők már a csomagtartóban matattak, mintha égőt keresnének. Amikor melléjük lépett Soós, a féltengellyel fejbe ütötte a rendőrt, aki az ütés erejétől összeesett. Soós azonnal elvette tőle a szolgálati pisztolyát, és György Józseffel a kocsi csomagtartójába emelte a főtörzsőrmester testét. Németh az őrbódéhoz szaladt, hogy magához vegye Gyulai gépfegyverét, de nem találta meg, és üres kézzel futott vissza a többiekhez. A három férfi ezután beszállt a Polski Fiatba, és elhajtott a tetthelyről. Egy idő múlva meghallották, hogy a még élő rendőr nyöszörög. A bűnözők leállították az autót, Soós felnyitotta a csomagtartót, és újabb ütéseket mért a rendőrre, majd továbbhajtottak. Két és fél kilométerrel távolabb lehúzódtak, és kiemelték a testet a kocsiból, ám Gyulai Károly még mindig életben volt. Soós a féltengellyel ütlegelni kezdte a rendőr fejét, majd elvágta a nyakát. György eközben kifosztotta az áldozatot, Németh pedig egy hevenyészett sírt ásott a közeli kukoricásban. A féltengelyt nem messze onnan dobták el, Soós pedig hazatérve kitakarította az autót. A pisztolyt először a gyáli erdőben rejtette el, majd a XVIII. kerületi SZTK-ban a félemeleti női mosdóban dugta el, ott talált rá később egy beteg. Vagyis immár másodszor fordult elő, hogy Soós és bűntársa(i) fegyverért öltek, amelyet azonban nem használtak fel további bűncselekmények elkövetésére. A rendőrség azon nyomban megkezdte Gyulai Károly felkutatását, amint felfedezték, hogy eltűnt őrhelyéről.

Ítélet a Legfelsőbb Bíróságon: Soós Lajos (képünkön) és György József halálbüntetést kapott 1980. szeptember 10-én
Fotó: MTI/Tormai Andor

Három hónapra volt szükség ahhoz, hogy eredményre vezessen a nyomozás. Miután a gyilkos csapat tagjait sorban begyűjtötték, és minden kétséget kizáró bizonyítékokat tártak fel, Soós szép lassan mindent bevallott. Ilyenkor a „van még egy kajakom” kifejezéssel élt, szinte minden szava a börtönszlenget idézte. György és Németh után a „csak” a pénzügyőrgyilkosságban részt vevő Varga László is ekkor került rendőrkézre, de sikerült elfogni a lopásokban, betörésekben, gépjárműfeltörésekben részt vevő Mester Jánost, valamint Soós feleségét is, ők a per vádlottjaiként néhány éves börtönbüntetést kaptak. A per során Soós ügyvédje védence feltáró jellegű beismerő vallomását hozta fel mentségként, Németh mellett fiatal kora – a gyilkosságok idején még nem volt húszéves –, míg György József mellett az szólhatott – vagy legalábbis azzal védekezett –, hogy „fizikailag nem ölt meg senkit”. Ez azonban nem volt igaz, hiszen mind Farkasné, mind pedig a rendőr kegyetlen meggyilkolásában tevőleg részt vett.

Javíthatatlanul

A bíróság végül Soóst és Györgyöt halálra, Némethet életfogytiglani fegyházra ítélte, Varga 15 éves büntetéséről pedig már volt szó. Soós még az akasztófa alatt is játszotta a vakmerő gengsztert, „Viszontlátásra, uraim!” felkiáltással köszönt el a fegyőröktől. György József egy kupica pálinkát akart inni kivégzése előtt, ám az akkori szabályok erre nem adtak lehetőséget. 1980. október 1-jén a két halálos ítéletet végrehajtották. A harmadik rendőrgyilkos, „kisnémeth” két évtizedet húzott le különböző fegyintézetekben – őt az akkori törvények értelmében csak azért nem lehetett halálra ítélni, mert az elkövetés idején még nem volt húszéves –, majd amikor kérelmezhette feltételes szabadlábra helyezését, megkapta a lehetőséget, ám a jelek szerint úgy tűnik, nem tudott vagy nem akart élni ezzel. A közelmúltban ismét szerepelt neve a bűnügyi krónikákban, a gyanú szerint a szabadulása után létrejött kapcsolatából született gyermekei ellen követett el bűnt, szexuálisan zaklatta a lányokat, vagyis hamarosan ismét a vádlottak padján ül majd. Bár ez sokak számára paradoxonnak tűnhet, Németh István jövőbeni ítéleténél nem fog szerepet játszani az a tény, hogy 2001-ben csak feltételesen engedték ki. A feltételes szabadság ugyanis még az életfogytosoknál is letelik egyszer, ez pedig már megtörtént.

(A korabeli bűnügyek eseményeinek felelevenítésében a cikkben említett könyv, valamint Schmidt Attila és N. Nagy Zoltán történetírásai szolgáltak a szerző forrásául.)