A Sajó-gáton túl, a Csorba-tónál levő vízitelepre a főúttól egy rozoga bekötőúton lehetett eljutni. Közvetlenül a bekötőút elején fás-bozótos dzsumbujban megdőlt, összetört, mohos sírkövek bújtak meg, félig taposott ösvény vezetett egy kis tisztásra, néhány földre dobott, szétázott, szétfeküdt matrac, szemét, üvegek, vadborostyánnal, vadszőlővel és bánatfával benőtt kápolnarom, a szóbeszéd szerint éjszakánként ott kísértett az itt nyugvó, kolerában elhunyt katonák lelke. A miskolci koleratemető. Bemelegítésnek legtöbbször temetőfutás volt, ki a főútig, el a temető mellett, aztán vissza, el a temető mellett, utána, hazafelé menet megint a temető. Vánszorogtam fáradtan a félhomályban, néha különös hörgéseket és sikolyokat véltem hallani.