Trianon és a szocializmus szörnyű emlékezetpolitikai és társadalmi hatásainak tárgyalása természetesen nem maradhat ki a könyvből, de a szerző jótékonyan hagy minket gondolkodni – mert mint jeleztük: a Fantomfájdalom minden oldala egy külön kis világ, még ha nem is egy-egy külön fejezet. Aztán rájövünk, hogy a múlt nagyon is közel van, s hogy a történelem nemhogy ismétlődik, de visszatér, kísért, ha úgy akar, és átalakít. De meg is öl, ha nem akarunk emlékezni figyelmeztető visszhangjaira. Elég csak a „győztesek” keményvonalas liberálisai által semmibe vett iszlám áradat elfogadására gondolni, amely tetszik vagy nem, egy végzetes elgyengülés, és megannyi amnéziás állapotban hagyott nyugati régió számlájára írható.
A magyar szórvány helyzetének feltárását a kutató hosszú ideje a zászlajára tűzte, s nem csak az erdélyit. Margittai érezvén a téma égető súlyát, kitágítja a fogalmat. Meglátása szerint ide sorolandók az örökségükért még ma is harcoló erdélyi főnemesek ugyanúgy, mint az afrikai magyarabok, és a meghallgatásra soha nem találó tanúnemzedékek tagjai, a nagy háború fogolyveteránjai is, akiket ki kell emelni a homályzónából. A Szórványból szórványba: utazások a végeken című fejezetben ő is tükröt tart azok elé, akik Erdélyben csak a Székelyföldet látják, ami egy hosszú ideje tartó hibasorozat része.
Mert a magyar közgondolkodásba igenis be kell emelni a többi, magyarok által ma már ritkábban lakott Kárpát-medencei régiót, amely a Magyar Királysághoz, és ezzel együtt a magyar emlékezetkultúrához tartozik.
Úgy a szászok által elhagyott falvakat, mint a honi, kényelmes utazók által kikerült Vajdahunyadot, Aradot vagy épp Erdély igazi történelmi fővárosát, Gyulafehérvárt. S ugyanez hasonlóképp igaz a Felvidék, Kárpátalja, a Délvidék és a nyugati végek esetében is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!