Nőmentes beilleszkedés

Újszerű módja a figyelemfelhívásnak, hogy összetett szavakat szétválasztanak, és külön mondatként vagy vesszővel elválasztva szószerkezetként írják le.

Különlegesnek és véletlennek tekinthetjük azt, amikor az összetett szavak tagjainak a határán egy nem „kért” kétjegyű mássalhangzó „keletkezik”. Holott az valójában nem az. Ilyen például a pácsó, amely nem a pancsó egyik változata, hanem a pácoláshoz nélkülözhetetlen anyag: pác-só. Így, ha kötőjellel írom, sokkal jobban érthető, bár természetesen ez nincs benne a helyesírási szabályzatban. Bezárt piacon kesergő újságíró alkalmi szava a piacsirató, azaz piac-sirató. Így már mindjárt világos, igaz? Az összetételi tagok elválasztása kötőjellel a könnyebb érthetőséget szolgálja. Ugyanez elmondható a következő szavakról: okoszuhanyrózsa, nyílászáró, házsor (okos-zuhanyrózsa, nyílás-záró, ház-sor).

Nemrégiben kérdezték, hogyan kell írni a dzsesszstandard szót. A szabályok alapján a helyes írásmód: dzsesszstandard, azonban a könnyebb olvashatóság és értelmezhetőség érdekében alkalmilag írható így: dzsessz-standard. Mivel azonban a sztenderd írásmód is szerepel a helyesírási szótárakban, így a könnyebb kiejthetőség kedvéért még jobb a dzsesszsztenderd, azonban ennek a szabály szerint is kötőjeles a helyes írásmódja, ugyanis három azonos mássalhangzó áll egymás mellett: dzsessz-sztenderd.

Sokan úgy vélik, hogy az elválasztás a legkönnyebb a magyar helyesírásban. Ez így is van, csak nagyon ritkán hibázhatunk. Mint ismert, az összetett szavakat az alkotó tagok határán választjuk el, például: ugyan-is. Ugyanez igaz a több névelemből összetapadt helységnevek esetében: Tisza-adony, Sajó-örös stb. Nagyon ritkán fordul elő az, hogy nem tud(hat)juk, hol végződik az egyik névelem, és hol kezdődik a másik. Így például a Zala megyei Kemendollár településnevet első nézésre így választanánk el: Kemen-dollár. Azonban ennek a kistelepülésnek semmi köze az USA fizetőeszközéhez, ugyanis két helység(név) egyesítése folytán jött létre: Kemend és Ollár településekével. Ez alapján a helyes elválasztás: Kemend-ollár.

Kisebb bonyodalmat okozhat az, ha az elválasztáskor a sor végén vagy az új sorba átmenő szórész jelentésében önállósul. Miről is van szó? Például a következőt olvastam az egyik napilapban: „Nagyon sűrű volt a karácsonyi programom, ezért zökke-/nőmentes volt a kisvárdai beilleszkedésem, mert nem volt idő foglalkozni apróságokkal.” Egy kézilabdás hölgy nyilatkozott így, és ha valaki csak gyorsan átfutotta a cikket, igencsak felhúzhatta a szemöldökét ezt olvasván: nőmentes beilleszkedés. Mizser Lajos Az elválasztás esztétikája című írásában további példákat hoz: „A si-/lókukorica betakarítása megkezdődött.” „Az orvos kiszólt: Kérem a kö-/vetkezőt!” „Petőfi édesapja a szabadságharcban zász-/lótartó volt.” A félreértés akkor is előfordulhat, ha a szöveget felolvassuk, és az elválasztásnál akár csak egy tizedmásodpercnyi szünetet tartunk: „Szorgalmasan ké-/szülnek a negyedikes lányok az érettségire.” Így tehát az elválasztásnak nem csupán szabálya, hanem esztétikája, illetve célszerűségi szempontja is van.

Újszerű módja a figyelemfelhívásnak – bár még ritka –, hogy összetett szavakat szétválasztanak, és külön mondatként vagy vesszővel elválasztva szószerkezetként írják le. Például az Ökumenikus Segélyszervezet a szeretetéhség szót hangsúlyosabbá tette, és kiemelte az összetételi tagok jelentését azzal, hogy szétválasztotta őket. Így szerepel a mottójában a tört mézeskalács szív mellett: szeretet.éhség. Hasonlóképpen sajátosan kiemelt módját adja az értelmezésnek a következő: Alvás! Zavar. Egy könyv címe pedig ez: Cukor.Baj. Mohácsi István és Mohácsi János 56 06 – Őrült lélek, vert hadak színpadi művének a jelenetcímei a következők: Könny,­ gáz; Csengő, frász; Vas, függöny. A cikknek pedig ez a vég, szava.