A Közel-Keleten a társadalmi kihívásokra – hasonlóan a harmadik világ nagy részéhez – nem született valós válasz. Sem a nyugati eszmék másolása, elvtelen követése, sem a modernizációt elutasító, múltba révedő modell, sem a modernizációval szembeni katonai és politikai harc nem volt sikeres. Az iszlám világ 57 állama adja a világ GDP-jének kevesebb mint 8 százalékát, és ha ebből az országcsoportból kivesszük a kőolajban és/vagy földgázban gazdag államok adatait, akkor az eredmény még elszomorítóbb.
Különösen érdekes a Balkán helyzete a muzulmán szélsőségesség szempontjából. Ebben a térségben a jugoszláv polgárháborúk után új helyzet alakult ki. Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró és Szerbia egyes területein átvette az ellenőrzést a radikális iszlám, sokan csatlakoztak terrorista szervezetekhez.
A korábbi török miniszterelnök, Davutoğlu Stratégiai mélység című könyvében úgy fogalmazott: a radikalizmus alapja az volt, hogy Európa hagyta lemészárolni a muzulmánokat, nem tett ez ellen semmit. A boszniai népirtás nem csupán a térség, de a muzulmán világ jelentős részét is radikalizálta. A boszniai polgárháborúban részt vett „külföldi harcosok” egy része a háború után is a térségben maradt, családot alapított, és tevőlegesen részt vett a politikai folyamatokban. Itt és ekkor fogalmazódott meg a legerősebben az, hogy a Nyugat el akarja nyomni az iszlámot, és ez ellen harcolni kell. E tevékenység folytatásához, valamint a térségben élő muzulmán fiatalok „megdolgozásához” komoly anyagi támogatás érkezett egyes szunnita államoktól és magánszemélyektől. Miután komoly nyugati tiltakozás volt ez ellen, az államok nagy része ma már magánszemélyek révén juttatja el támogatását e szervezeteknek. Ezek a folyamatok a szíriai és az iraki háborúk nyomán tovább erősödtek, és mintegy ezer fő ment el harcolni oda a Balkán ezen államaiból. Ez mintegy 25 százaléka az európai dzsihadistáknak. A Balkánról származó harcosok – szemben a Nyugat-Európából érkezettekkel – magasabb iskolai végzettséggel rendelkeztek, és az esetek jelentős részében a családjuk is elkísérte őket. A feleségek egy része a harcokban is részt vett. A nők és gyermekek visszafogadása és újbóli integrálása az európai társadalmakba komoly nehézségeket jelent, és országonként más-más megoldásokkal kísérleteznek.
Az 1979-es iráni síita forradalom, ahol a Nyugat és az akkori Szovjetunió is Irakot támogatta Irán ellenében, hatással volt a szunnita államok különböző radikális mozgalmaira is. Így két évvel később Szadat egyiptomi elnök meggyilkolására ugyanúgy, mint az 1990-es évek algériai polgárháborújára. Nem szabad elfelejteni, hogy Algériában a kiírt választások első fordulóját a radikális iszlám szervezetek nyerték meg, mire a hadsereg átvette a hatalmat, és megakadályozta a korábban kiírt második fordulót.
Az arab tavasz sehol sem volt sikeres, eredeti céljait, azaz a társadalom átalakítását sehol sem tudta végrehajtani. Az egyik legkritikusabb helyzet Líbiában volt. Kadhafi meggyilkolása után a polgárháborúban szemben állt és áll egymással a tengerpart és a belső területek, Bengázi és Tripoli. 2014 őszén megjelent az Iszlám Állam is, és több ezer harcosa vett részt a polgárháborúban, az olajexportban és az embercsempészetben.
A saría szabályai szerint megrendezett esküvő résztvevői egy szarajevói mecset előtt. Új helyzet
Boszniában?
Hasonló a helyzet Egyiptomban, ahol a kormány a hadsereg segítségével évek óta fegyveres harcot vív a terrorista szervezetekkel. Tunéziában is teret nyertek a terrorista szervezetek, és a kormány katonai fellépéssel sem tudja a terrormerényleteket megakadályozni. Csak Tunéziából több ezer fő harcolt az iraki és szíriai háborúkban. Ezen országokban a radikális iszlamista csoportok ügyesen kihasználták a kialakult vákuumot, a lakosság elégedetlenségét és a hosszú idő óta megoldatlan társadalmi kérdéseket.
A transzszaharai kereskedelmet is elérte a nemzetközi terrorizmus. A hagyományos évszázados útvonalakat felhasználva folyik a kábítószer- és fegyvercsempészés, valamint az emberkereskedelem. Óriási a profit ezeken az üzleteken, amelyek jelentősen hozzájárulnak a terrorszervezetek támogatásához. Ebben a zónában jelentős a politikai instabilitás, és egyes térségekben a terrorszervezetek – így például a Boko Haram – gyakorolják a hatalmat. A helyzetet csak nehezíti, hogy a volt gyarmattartó hatalmak a térségeket továbbra is félgyarmati sorban tartják. Így viszonylag egyszerű a terrorszervezetek számára az utánpótlás biztosítása. Önálló üzletággá vált a kalózkodás és az embercsempészet, a kábítószer- és a fegyverkereskedelem is.
Egy 2017-es, 38 országra kiterjedő felmérés szerint a lakosság 62 százaléka az Iszlám Állam tevékenységét tekintette a legnagyobb fenyegetésnek. Ezzel az eredménnyel a nemzetközi terrorizmus mint veszély minden más kihívást megelőzött. A kiberveszély, a klímaváltozás, a világgazdaság kihívásai mint veszélyforrások csak ez után következtek.
Magyarországot eddig elkerülte, és remélem, a jövőben is el fogja kerülni a terror. Ennek oka többek között, hogy nem voltak gyarmataink, területünkön kis létszámú, döntően hazánkban iskolázott és vegyes házasságban élő, nagy részben a felső középosztályhoz tartozó muzulmán kisebbség él.
Bár a terror mindenki számára jelent valamit, de még sincs egységes, a világ egészében elfogadott fogalma. Ma több mint száz kifejezést használnak világszerte. Abban egyetértés van, hogy a terror aszimmetrikus hadviselési forma, az állam ellen irányuló nem állami tevékenység.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb tanulsága, hogy sokkal könnyebb terrorcselekményeket úgynevezett puha célpontok ellen elkövetni. Ilyenek voltak és maradtak: Afganisztán, Pakisztán, Szíria, Nigéria és a közel-keleti belső gyűrű több állama is.
Jelenleg talán a legfontosabb kérdés az, sikerül-e megakadályozni, hogy a terroristák bármely csoportja tömegpusztító fegyverekhez jusson. Eddig az ilyen jellegű kísérletek megbuktak, de a veszély fennáll. Ha erre sor kerülne, a veszély teljesen más szintre lépne.
Vége
