Török átok

A NATO és az Európa Tanács kivételével a törökök számára az európai mozgástér gyakorlatilag bezárult.

A ciprusi válság, a Balkánról érkező török bevándorlási hullám, az iraki–iráni háború, az azeri–örmény háború mind-mind török érdekeket érintett. Ankara ma is a hétszáz évig fennálló Oszmán Birodalom történelmi örökösének tekinti önmagát. Bonyolítja a török politikát, hogy a kis-ázsiai állam valamennyi szomszédjával konfliktusban áll. Törökországnak nincs kidolgozott tengeri stratégája, és ez nehezíti pozícióit. Ugyanakkor az ország ellenőrzi a térség legfontosabb tengerszorosait, a Boszporuszt és a Dardanellákat. A világ kilenc legfontosabb szorosából nyolcat teljes mértékben, egyet (Gibraltár) részint muzulmán államok ellenőriznek.

Az 1999-es koszovói háború jellemzője volt, hogy a világ összes globális játékosa és a térség középhatalmai is beavatkoztak. A globális hatalmak közötti konfliktus, ahogy a történelemben számos alkalommal, ismét a Balkánra terelődött át. Látványossá vált a kettős mérce alkalmazása egyrészt a szerbekkel, másrészt a muzulmánokkal szemben. A válság egyik legfontosabb tanulsága Törökország számára az volt, hogy Európa egy lényeges, de helyi válságot az USA nélkül nem tud megoldani. Ankarából érdeklődve figyelték, hogy 1991-ben, két hónappal Bagdad bombázása után elkezdődött a jugo­szláv háború, és 1998-ban egy bombázás lefújása után éleződött ki a koszovói válság.

A törökök uniós szembenállását csak növelte, hogy az Ankara által terroristának tekintett kurd pártot, a PKK-t több európai uniós tagállam partnerként kezelte. Hogy Németország vízumkényszert vezetett be a török vendégmunkásokkal szemben, az tovább terhelte a kapcsolatokat. 1987-ben Törökország benyújtotta a teljes tagságra vonatkozó kérelmét az EU-ba, de ez több mint három évtized alatt sem realizálódott. Mindezt nehezítette a hagyományos török–görög ellentét.

A térségbeli török politikát erősen befolyásolja, hogy Szaúd-Arábiában és Jordániában mintegy három-háromezer, Irakban hatezer, Kuvaitban és Katarban 13-13 ezer, Irakban hatezer, Ománban hatszáz és az Egyesült Arab Emirátusokban ötezer fős amerikai katonai kontingens állomásozik.

Törökország számára kiemelt jelentőségű a szomszédos Szíria. Mivel a két ország határán nagy létszámú kurd kisebbség él, Ankara alapvető célja, hogy megakadályozza a kurd autonómia létrejöttét.

A szíriai polgárháború a legvéresebb a térségben. Az elmúlt kilenc évben az arab tavasz miatt az USA, Oroszország, Izrael, Irán érdekelt volt a szír jövő kérdésében. Törökországnak céljai elérése érdekében szövetségest kellett választania. Az amerikai célok elsősorban Irakra fókuszáltak. A török–izraeli kapcsolatok mélypontra kerültek. Az Európai Unió­nak a térségben katonai és politikai súlya gyakorlatilag nincsen. Az egyetlen szóba jöhető szövetséges Oroszország lett. Moszkva és Ankara egyeztetése után új helyzet állt elő. A kompromisszum lényege, hogy Törökország tudomásul veszi az oroszbarát Aszad hatalmon maradását és a Szíria területén lévő két orosz katonai bázis létét. „Cserébe” Törökország elérte, hogy nem jön létre kurd autonóm terület. A török táborokból visszatelepítendő szíreket a határ menti kurd területekre viszik, ezzel alapvetően módosítják a térség nemzetiségi összetételét.

Szíriában a kilencéves polgárháború után bár csökken, de még mindig közel tíz százalék a keresztények aránya. Damaszkuszban lett keresztény Szent Pál, az ország legnagyobb mecsete a VIII. századig bazilika volt. A XI–XIII. századig a térségben a lakosság többsége keresztény volt, és csak a XIX. században jelentek meg a római katolikusok és a protestánsok.

Az országban a békére alig van esély. Az Iszlám Állam, amely az ország északkeleti részét uralta, ugyan megszűnt létezni, de a kiújult háborúk miatt egyre több szélsőséges kerül szabadlábra, és az elfogott terroristákkal kapcsolatban az európai cél az volt, hogy állítsák bíróság elé őket, de ne legyenek halálos ítéletek. Az USA célja, hogy térhessenek haza, és ott állítsák bíróság elé őket, az iraki cél, hogy aki terrorista volt, azt ki kell végezni, a török cél pedig az volt, hogy egy részüket szállítsák át Líbiába.

Líbia Afrika leggazdagabb országa. Ennek alapja az ország rendkívül jó minőségű kőolaja és földgáza. Az országban törzsi társadalom van, szemben áll egymással Bengázi és Tripoli, valamint a tengerpart és az ország belseje. Líbiában több mint egymillió migráns van, de ezek mintegy 85 százaléka dolgozik.

Haftár tábornok uralja az ország mintegy nyolcvan százalékát, és őt támogatja az Afrikai Unió, az USA, Oroszország, valamint Franciaország is.

A központi kormány hatalma a főváros környékére korlátozódik. Mögötte áll az Európai Unió nagy része, élén a volt gyarmattartó Olaszországgal, valamint Törökország és Katar is. Múlt év decemberében Törökország megállapodást írt alá a központi kormánnyal arról, hogy együtt termelik ki a Földközi-tenger déli és keleti medencéiben található kőolajat és földgázt. Ez élesen ütközik a görög, ciprusi, egyiptomi, izraeli és francia érdekekkel.

A török stratégiai cél a térségben a politikai, katonai és gazdasági érdekek fokozottabb képviselete. A térségben a feszültség továbbra is állandó tényező.