Vigalmi gyász

Minden eddiginél szigorúbb szabályozással próbálja megregulázni a vigalmi negyedét Erzsébetváros. Vajon lehet-e nevelni a turistákat, megvalósulhat-e az az utópisztikus állapot, amikor a városrész rendezett, a lakók tudnak pihenni, és az éjszakai élet is vidáman dübörög?

2020. 08. 01. 9:30
null
Visszafogott viselkedésre buzdító tábla a VII. kerületben. A koronavírus-járvány is új helyzetet teremtett Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Suhan a taxi a Bajcsy-Zsilinszky úton. Szemerkél az eső. A Toldi mozi előtt lelassulunk a piros lámpánál, amikor mély sóhajjal veszem tudomásul, hogy bizony, de régen ültem be egy filmre vagy szórakoztam itt szombat éjjel! Az esténként klubbá alakuló mozi előtt aztán olyasmit látok, amire már hónapok óta nem volt példa: hat fiatal egyenpólóban és rövidnadrágban ugrándozva halad az Erzsébet tér és a hetedik kerületi bulinegyed felé. Kitartás, srácok, már csak pár száz méter! David Attenborough hangja szólal meg a fejemben: felajzott, kábult hímek hordájának kisebb csoportja halad áhított célállomása felé. Ki vannak száradva, mozgásuk darabos, olykor megzavarja a figyelmüket egy-egy lámpaoszlop kikerülése vagy egy mellettük elhaladó nőstény látványa.

Olyan ez, mint az online újságcikkek alatti kommentelés: egy-egy agresszív idiótára jut több tucat kulturáltan vitatkozó felhasználó, mégis az marad meg, aki mások édesanyját inzultálta a virtuális térben. Az alvást mint természetes testi szükségletet kedvelő erzsébetvárosiakat sem igazán érdekli, hogy milyen jót tesz a gazdaságnak a sok turista, amíg az ő ablakuk alatt ordibálnak hajnali fél háromkor.

Június első felében, a fellélegzés napjaiban óriási eufóriát okozott, hogy végre lehet kávézni vagy fröccsözni egy teraszon. Végre lehet találkozni a barátainkkal. Általános randevúpont az Erzsébet téri templom vagy a zebrán átkelve a Deák téren, a Király utca elején lévő élelmiszerbolt, ahonnan aztán megindulhatunk a mindkét oldalról csábító hamburgerezők, pizzázók és gyrososok között a Gozsdu udvar kapuja felé. Az udvarból vagy jobbra fordulunk a kicsit „hipszterebb” Madách térre, vagy átnyargalhatunk a Dob utca és a Kazinczy felé. Hiába járunk a nyár közepén, az utcákon ma nem kell kerülgetni a tömeget vagy a szeméthegyeket, és a taxisok sem okoznak folyamatos dugót. Az összkép – vendégszemmel legalábbis – kifejezetten rokonszenves. Péntek este van, egy borbár teraszán koccintunk egy kerek születésnapra. Nincs nagy nyüzsgés, a felszolgálók zöme maszkot visel, de azért mindegyik helyen szép számmal esznek-isznak. Mégis furcsa valami: mindenki magyarul beszél.

A kétezres években a Belső-Erzsébetvárosban foghíjtelkekre és omladozó házakba életet lehelő, egyedi hangulatú romkocsmák hangulata ma már a múlté, ezeket felváltották a gyakran évente változó, olcsó alkoholra vágyó turisták és legénybúcsúsok hordáit kiszolgáló itatók. A környék emblematikus bulihelyei és kocsmái bezártak, mint például a Kuplung, az Ellátókert, a Wichmann, a Castro vagy az Anker’t; vagy erősen átalakították arculatukat, és alkalmazkodtak a trendekhez.

Ilyen a főváros leghíresebb, egykoron autentikus romkocsmája, a Szimplakert, amely tíz évvel ezelőtt még a magyar fiatalokhoz szólt, ma viszont már leginkább csak nemzetközi utazási magazinokban hirdeti magát. A helyiek egy része elköltözött a negyedből vagy kiadta lakását, másik részük pedig felvette a kesztyűt, és civil szervezkedésbe kezdett saját testi-lelki nyugalma érdekében. Aztán jött a koronavírus-járvány, a bezárásokat a szórakoztatóipar mellett a turizmus-vendéglátás ágazata sínylette meg csak igazán. Erzsébetváros vezetése mindennek tetejébe ekkor hozott szigorú rendeletet, amely gyakorlatilag megszünteti a rengeteg külföldi turistát vonzó, megannyi hazai vállalkozást fenntartó vigalmi negyedet. A vendéglátósok szerint nem éppen a világjárvány kellős közepén kellene megszorongatni őket, amikor hónapok óta alig van forgalmuk, azonban a kerület köti az ebet a karóhoz.

Utoljára Edinburgh-ből hazafelé utaztam repülővel. Január, pre-Covid békeidők, szárnyalnak a fapados légitársaságok, az eredetileg két-két sornyi helyre bezsúfolt három-három sornyi, konzervdoboz méretű ülések majdnem mindegyike betelt.

Óriási szerencsém van, hogy mellettem nem ül senki, az viszont már jóval kevésbé örömteli, hogy a gépen két legénybúcsús társaság is helyet foglal. Azonnal kiszúrhatók: összehangolt ruházat, már kora délelőtt átható sörszag, harsány viccelődés a személyzettel és egymással. Alig várják, hogy megérkezzenek a „bűn városába”, azaz Budapestre, és letépjék magukról béklyóikat!

Visszafogott viselkedésre buzdító tábla a VII. kerületben. A koronavírus-járvány is új helyzetet teremtett
Fotó: Teknős Miklós

– Ami Budapesten történik, az Budapesten marad, ez a mottó. Láttunk mi már udvarias, majd alig néhány óra múlva üvöltve meztelenre vetkőző hollandokat, mankinibe öltözött (tangás, egyrészes férfifürdőruha – T. N.) brit csapatot a februári mínusz tízben, a női vendégek körbezaklatásával szórakozó legénybúcsúztatókat. Baromi fárasztó ehhez asszisztálni, elhiszi? – szegezi nekem a kérdést inkább kínjában, mint őszintén nevetve a Gozsdu udvar egyik klubjában dolgozó pultos lány.

Együtt tudok érezni, miközben másodszor kér tőlem tüzet egy huszonéves forma olasz srác, de továbbra sem dohányzom. A hely félig telt meg, bár még messze a csúcsidőszak, azaz a tizenegy óra és hajnal kettő közötti szakasz. Budapesten legalábbis ennél korábban csak „alapozni” szokás egy barátnál vagy egy házibuliban, esetleg a megfizethetőbb kedvenc kocsmában.

Ha tehetnék, reggelig innának

Pofonegyszerű megérteni, miért szeretik a hozzánk látogató fiatalok a pesti bulinegyedet: Angliában egészen más keretek között zajlik a szórakozás. A munka befejeztével, kora este, 5-6 órakor már dugig vannak a pubok, ahol aztán 8-9-re kellemesen lerészegednek, majd 11-12 körül hazavánszorognak. A buli nem 11 után kezdődik, mint nálunk, a kocsmák nem tartanak nyitva hajnalig, szigorú záróra van, mindenkit kihajítanak az utcára éjfélkor.

Az évek óta Angliában és a skandináv országokban élő barátaim szerint ez azért van így, mert az ottaniak, ha tehetnék, reggelig innának: határt kell szabni, hogy a vigadozás ne menjen az élet rovására. Másfelől az észak- és nyugat-európai vendégek számára fővárosunk nagyon olcsó: míg otthon 6-15 eurós vagy fontos a megszokott italár, itt ennyiből kiskirályoknak érezhetik magukat.

Melyik a fontosabb: a szórakozáshoz vagy a pihenéshez való jog? Hogyan lehetne feloldani ezt az évek óta heves indulatokat kiváltó, antagonisztikus ellentétet, hogy a káposzta is megússza, de a kecske se maradjon hoppon? Abban szinte az összes fél egyetért, hogy nyugalomra és vendégekre, éjszakai életre egyaránt szükség van, viszont a turisták minőségén igenis javítani kell, az olcsósör-szagú partivonat pedig nem zakatolhat fék nélkül. Legyenek utazók, akik nemcsak elköltik nálunk fontjaikat, euróikat, dollárjaikat vagy jenjei­ket, de megismerik csodaszép városunkat is, felfedezik kulturális, történelmi értékeinket, és pozitív élménnyel térnek haza. Adunk nekik valami egyedit, amit nem felejtenek el, és remélhetőleg mi sem csupán az utánuk hagyott összevizelt utcákat és törött üvegeket kapjuk mindezért cserébe.

– A legnagyobb gond az, hogy az emberek zöme – kortól és nemzetiségtől függetlenül – nem tudja megítélni, hogy mennyit bír inni. Mikortól veszti el a kontrollt, lesz vállalhatatlanul talajrészeg vagy akár saját magára is veszélyes, mert például nem talál haza egy téli estén, és ledől a járdára – ezt már egy másik pultos mondja.

A járvány után pedig talán még elemibb a vágy a kiszabadulásra, még nehezebb korlátokat szabni magunknak: ha végre kimozdulhatunk, akkor ugyanúgy mindent akarunk egyszerre – a sört, a bort, a vodkát meg a tequilát –, mint angol barátaink öltönyös állásukból néhány napra a féktelen partizásba menekülve.

Az önkontroll hiányát iparkodik kontrollálni az Erzsébetvárost megregulázó, június 25-én elfogadott rendelet, amelynek értelmében az önkormányzat területén található üzletek 24 és 6 óra között nem tarthatnak nyitva, kivéve a szállodákat és az alkoholt nem árusító boltokat. A bulinegyed területén a 24 óra és 6 óra közötti nyitvatartáshoz külön engedélyt kell szerezniük a vendéglátóhelyeknek. Valójában egyébként már 2012 óta nem lehet nyitva terasz önkormányzati területen este 10 óra után.

Aba-Novák Vilmos Piros kalapos nő című képe az Akácfa utca 27-es ház falán. Idei furcsaság,
hogy a pubokban mindenki magyarul beszél
Fotó: MTI/ MTVA/Bizományosi–Róka László

A rendelet egy újonnan alapított szervezet szerint viszont nem csupán a vendéglátásnak visz be mélyütést, de a lakók nyugalmát sem biztosítja megfelelő módon. A Boldog Madách Egyesületet a Madách téri és úti helyek képviseletére hozták létre. Ezek a vendéglátók leginkább a budapesti fiatalokat, a minőségi vendéglátást kereső embereket szeretnék megszólítani, ezt az elvet pedig a jövőben is erősíteni kívánják. A terület vendéglátóegységei olyan törzsközönséggel rendelkeznek, amelyik kötődik ezekhez a helyekhez. Kustán Gergely szórakozóhely-tulajdonos és fesztiválszervező elmondása szerint ezzel együtt azt gondolják, hogy a kerületnek és a városnak is óriási szüksége van a turizmusra.

– Egyértelmű szabályokat kellene felállítani azzal kapcsolatban, hogy milyen viselkedési formák megengedettek, és melyek nem, ezeket pedig egyszerűen és látványosan kellene kommunikálni például kihelyezett piktogramok, rövid üzenetek formájában, és persze be is tartatni őket – húzza alá Kustán Gergely. Össze is állították a Boldog Madách-házirendet, amelyet minden helyen kiplakátoltak: ez például olyan, egyébként alapvető dolgokat tartalmaz, mint hogy a vendégek közterületen ne hangoskodjanak, ne vigyék ki az italukat az utcára, csak a kijelölt helyeken dohányozzanak, ne szemeteljenek – és úgy általában: legyenek jó fejek.

A környező kerületek vezetése az elmúlt évtizedek során szép lassan Belső-Erzsébetvárosra terhelte az éjszakai élet forgalmát, így este már szinte sehol nem volt életnek nyoma a VI., VIII. és IX. kerületben. Ugyan egyre több fiatal lakik az épülő-szépülő VIII. és IX. kerületben, de sem ezek, sem pedig a szintén nyüzsgő VI. vagy a II. és XIII. kerület belső részei sem a nyüzsgő éjszakájukról híresek.

Már a tavalyi önkormányzati választások előtt is gyakorlatilag mindenki a tombolás megfékezésével kampányolt Erzsébetvárosban, a vendéglátósok szerint viszont hiába jó az irány, a szabályozás a kisebb kocsmákra hatalmas anyagi terheket ró, hogy megkapják ezt a bizonyos engedélyt, míg a nagyobb, jobb helyzetben levő klubok könnyebben tudnak alkalmazkodni. Mindenkinek elege van a randalírozókból, de vajon megváltoztatható-e a közönség, a vendégek minősége a korai zárórával? Egyáltalán: nevelhetők-e az emberek? Az erzsébetvárosi önkormányzat szerint nem is az idősáv betartása a fontos, hanem a kritériumrendszer feltételeinek betartása. Ez jelenti az első lépést a kulturális negyed kialakítása felé, a szabályokkal pedig arra törekednek, hogy a káros, veszélyes magatartású látogatókat kiszorítsák a kerületből.

Életben maradni

A Madách téren, ahol éppen egy nagy napernyő alatt ülünk a lustán csepegő esőben, minden vendéglátóegység egyedi adottságokkal rendelkezik, ám az minden helyről elmondható a belvárosban, hogy magas költségekkel működik. Az elhelyezkedésből adódó magas bérleti díj, a programköltségek, a bérköltség, az árukészlet, az egyéb járulékos költségek, a biztonsági szolgálat díja, a takarítás nincs ingyen. Abban pedig a megkérdezett vendéglátók kivétel nélkül egyetértenek, hogy minden olyan rendelet, amely komoly korlátozásokkal jár, nem csupán megnehezíti a dolgukat, de akár el is lehetetlenítheti fennmaradásukat – hatványozottan igaz ez a jelenlegi járványhelyzetben, ezért semmilyen szigorítást nem tartanak időszerűnek. Kustán Gergely elmondása szerint még a magyar törzsközönséget kiszolgáló helyeket is megtépázta a koronavírus: a pandémia megjelenése óta a forgalom a töredéke az adott időszakban megszokottnak. Az életben maradásért és munkavállalóik megtartásáért küzdenek jelenleg is. Ez a probléma persze azokon a helyeken, amelyek jobban függenek a turizmustól, még súlyosabb.

Hírhedt városrész

Az önkormányzat ugyan tisztában van a vírus okozta válság következményeivel, de a hozzájuk érkező jelzések alapján azt gondolják, hogy nem a kritériumrendszert kell megváltoztatni. Annak legtöbb eleme ugyanis – szerintük legalábbis – befektetés nélkül teljesíthető. Úgy vélik, nem kerül pénzbe, hogy azok is használhassák ingyenesen a mosdót, akik nem vendégek. Nem kerül pénzbe az sem, hogy a vendéglősök dokumentálják, mit tettek azért, hogy biztosítsák az emberek nyugalmát. És ingyen van az is, hogy az ablakok zárva legyenek a zeneszolgáltatás ideje alatt. A helyek dönthetnek úgy is, ha például nem akarnak zsilipes beléptető rendszert szerelni az ajtóra (száz fő felett kötelező), hogy egész egyszerűen csak éjfélig tartanak nyitva. A cél az, hogy a kerület összes vendéglátóhelye a szabályokat betartva, a lakók érdekeit tiszteletben tartva működjön. Vannak persze olyan elemek is, amelyek forrást igényelnek, de ezek egy része eddig is kötelezettsége volt a vendéglátóegységeknek, mint például a járda tisztán tartása az üzlet előtt.

A vendéglátósok és a helyi fiatalok zöme persze nem ért egyet a városvezetéssel: tüntetést szerveztek, amelyet a vigalmi negyed gyászmeneteként hirdettek meg. A Madách tériek viszont nem szándékozzák eltemetni a vendéglátást, ezért nem is csatlakoztak az eseményhez.

Ahogy az este levezetésekor a Dob utcában mondja egy vendég a kedvenc kocsmámban: most egyelőre nyugi van, de nehogy azt hidd, hogy sokáig! Megoldás továbbra sincs, pedig valahol mindenkinek igazat lehetne adni. A vigalmi negyed működése alapjaiban átalakítható, lehet hasonulni északi barátainkhoz a korai zárással, ám a hírhedt városrészből akkor lesz pezsgő kulturális negyed izgalmas éjszakai élettel, ha a közönség megtanul szórakozni, ugyanakkor tiszteletben tartani azokat, akik vendégül látják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.