Hősünk is ilyen tanár volt. Minden nyáron szervezett diáktáborokat, szabadegyetemeket, s ezekre meghívta arra érdemes tehetséges tanítványait. Mert ő is iskolás kora óta járt rendszeresen ilyen táborokba: úttörőtáborba, építőtáborba, szaktáborba, szakmai gyakorlatokra, nyári szabadegyetemekre. És óriási élményt jelentettek. Szempont volt az is, hogy ezek jórészt ingyenesek vagy rendkívül olcsók voltak.
Egy ideig nem is volt gond: a diákok, hallgatók örömmel jöttek, és a táborok végén többnyire elérzékenyülten távoztak, ígérték: jövőre ismét jövünk. És sokszor így is volt. Ám ahogy elszaporodtak a fesztiválok, kezdtek el-elmaradozni a szaktáborokból a fiatalok. Udvariasan hárítottak: nyáron dolgozni kell, és nem marad idő másra. Azután kiderült, hogy azért egy-két méregdrága fesztivál belefért.
De mi ebben a nyelvi kérdés? Az, hogy a kezdeti hárítás után felbukkant a nyílt visszautasítás. Idézet két levélből, amelyet hősünknek legjobb kiválasztott tanítványai írtak az ingyenes szabadegyetemi meghívásra, természetesen minden bántó szándék nélkül. Mégis úgy hatnak, mint egy sértés. Az egyik a kevésbé udvariatlan formát mutatja: „Köszönöm szépen a lehetőséget, de sajnos vissza kell utasítanom, mert a további szabadságaimat a nyáron egy lakásfelújításhoz kötöttem. Egyébként szívesen részt vennék.” A másik az egyetemistákra is jellemző helyesírási változattal már a legkevésbé sem udvarias (bár annak szánták): „Tisztelt X. Y. tanárúr. Köszönöm szépen a megtisztelő lehetőséget de egészségügyi okokból kifolyólag vissza kell utasítanom.”
A tanár elmélázott. Visszautasították. Ajándékot nem szokás visszautasítani. Udvarias felajánlást, kérést sem. Képzeljük csak el: Itt a születésnapi ajándékod. Visszautasítom. Hoztam neked egy szál virágot. Visszautasítom. Menjünk sétálni. Visszautasítom. Segítek neked a házi feladatban. Visszautasítom. A tanár szótárában – és az értelmező kéziszótárban is – a visszautasít meglehetősen határozott, mondhatni erőszakos tartalmú: Elutasít valakit. Például vizsgázót megbuktat. Elhárít, nem fogad el. Megtagadja valaminek a teljesítését. A sajtónyelvben: Tiltakozik valami ellen. A visszautasító melléknév (és melléknévi igenév) jelentése pedig egyértelműen: barátságtalan, rideg (ember).
Szinte bizonyos, hogy a két kiváló tanuló nem akart udvariatlan, barátságtalan, bárdolatlan lenni. A legnagyobb tisztelettel írták: „vissza kell utasítanom”. Vagyis a diákok szótárában a visszautasít ige semleges, sőt talán udvarias árnyalatúvá vált. Vajon otthon is így használják? Anyuka, visszautasítom a vajas-lekváros kenyeret. Illetve a kell segédigével talán kicsit kevésbé udvariatlan, de azért nem is udvarias: Anyuka, vissza kell utasítanom a vajas-lekváros kenyeret. És az iskolában: „Tanárúr” (helyesen: Tanár úr), vissza kell utasítanom a házi feladathoz nyújtott segítségét.
Az emberi kapcsolatok minőségének jelzője a nyelvhasználat. A visszautasít jelentésének effajta durvulása intő nyelvi példa. Hogyan mondhatnánk másként? Mentegetőzéssel, kimentéssel: sajnos már más programom van, fáj a szívem, hogy nem lehetek ott, talán majd jövőre…
És még véletlenül sem utasítgatunk. Különös tekintettel arra, hogy ma már a tanár sem nagyon utasíthat. Viszont vele szemben minden iskolai „fokon” megjelent a visszautasítás.
