Vörös járvány

„Mikor megjelentek, a közönség hidegvérrel nyitott utat nekik, egy hang, egy megjegyzés nélkül.”

1939. január 1. Teleki Pál miniszterelnök (közepén, szemüveges) kormánya tagjaival a Parlament folyosóján. Elõtte megy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, mögötte Csáky István külügyminiszter, a kép bal szélén, takarva Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter. MTI Fotó: Bojár Sándor Fotó: Bojár Sándor

A Szocialista Internacionálé ellentéteként megalakítandó zöld internacionálé ügyének akarja megnyerni augusztus végén a magyar kormányt az osztrák parasztszövetség elnöke. A Teleki-kabinet közben a konszolidáció jegyében törvényjavaslatot terjeszt be a felforgató mozgalmak ellen, s rendeletet hoz az egyesületekkel szembeni jogállami elvárásokról.

A Pesti Hírlap augusztus 24-én közli: „A magyar kormányzópárt klubhelyiségében megjelent ma a Budapestre érkezett dr. Strurm József, az osztrák Bauernbund elnöke, aki a zöld internacionálé szervezése ügyében a mai napon gróf Teleki Pál miniszterelnökkel és Nagyatádi Szabó István földmívelésügyi miniszterrel tárgyalt, este pedig Rubinek Gyula kereskedelemügyi miniszterrel.” A Budapesti Hírlap 24-én értékeli a kezdeményezést. „Nem lehet csodálni, hogy a politikusok a vörös világfelszabadítás nemzetközi járványának a kicsapongásai számára homeopatikus gyógyítószert keresnek a zöld internacionáléban. […] a zöld voltaképpen csak nemzetközi védelem akar lenni a vörös nemzetköziség ellen.”

Mackensen német tábornagy, aki az első világháborúban csapataival döntően hozzájárult ahhoz, hogy a románok ellen megvédhessük Erdélyt, majd Károlyi Mihály kormánya letartóztatta és internálta, válaszlevelet küld Nógrád vármegyének. A 8 Órai Ujság ismerteti a szöveget augusztus 25-én. „Sohasem kételkedtem abban, hogy Nógrád vármegye lakossága is el ne ítélné azt az eljárást, amelyet az a kormány gyakorolt felettem, amely 1918-19 telén Budapesten egész Magyarország felett akart uralkodni. A törvényhatóság határozata, amely ezt a magatartást oly ünnepi és ékes formában teljesíti, érdekes dokumentuma annak a becsületérzésnek, hűségnek, lovagiasságnak, amely a magyar népet olyannyira jellemzi és amelynek minden harctéren tanúja lehettem. […] A magyarok nemzeti érzését nem lehet hosszú időre elnyomni, sőt mindazzal, amit a természet gazdasági és férfierőben Magyarországnak egyaránt nyújt, az ország idővel nemcsak jólétét, de világhatalmi helyzetét is biztosítani fogja.”

Az igazságügyi miniszter törvényjavaslatot terjeszt be az állam és a nemzeti becsület védelméről, amiről 26-án számol be a Magyarország. Az előterjesztés kimondja: „akik az állam törvényes rendjének jogellenes felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést vezetnek, vagy abban tevékenyen részt vesznek, bűntettet követnek el, amelynek büntetése 5–10 évig terjedhető fegyház. […] Aki a magyar nemzet vagy állam ellen nyilvánosan valótlan tényt állít, amely a nemzet megbecsülését sérti, vétséget követ el, amelynek büntetése öt évig terjedhető fegyház, vagy százezer koronáig terjedhető pénzbüntetés. Aki ezt a bűncselekményt külföldön követi el, bűntettéért öt évi börtönbüntetést kap.” Az egyesületekkel szemben is jogállami elvárásokat támasztanak. Az Est augusztus 29-én megírja: „a belügyminiszter rendeletet közöl, amellyel a budapesti rendőrséget utasítja az egyesületek politikai ellenőrzésére. […] Az egyesülési és gyülekezési jog leple alatt az utóbbi időben ismételten jelentkeztek olyan nemzetellenes, rendbontó törekvések, amelyek a visszaállított állami és társadalmi rend megzavarására irányulnak.”

A lap augusztus 26-án magyar ruhás lányok kassai tüntetéséről számol be. „A híres kassai dómban egyenként gyülekeztek össze a kedves fiatal leánykák. Az adott jelre egyszerre felhangzott a magyar imádság, a Szózat, amelyet együtt énekelt a hatalmas székesegyház nagyszámú ünneplő közönsége. Nem volt különbség itt magyar és tót között. […] Mikor a Szózat és a Himnusz elhangzott, két detektív négy úrileányt felszólított, hogy kövessék a rendőrségre. A fiatal leányok nem ellenkeztek. Bátran mentek a detektívek után, azonban nem egyedül. A székesegyház ünnepi közönsége is követte a menetet a szomszédságban lévő rendőrségre. A leánykáknak nem történt bajuk. Az inspekciós rendőrkapitány leszidta a detektíveket túlbuzgóságuk miatt és az előállított úrileányokat elbocsájtotta. […] Az utcán várakozó közönség lelkesen éljenezte őket. A megszakadt istentiszteletet ezután folytatták a székesegyházban, ahol újra felhangzott a Szózat és a Himnusz. A déli órákban a hatvan magyarruhás úrileány a főutcán vonult végig, majd pedig a Széchenyi-liget korzóján. Egyszerre csak az ártatlan mulatságot megzavarta a cseh szokolisták megjelenése. A csehek futólépésben felfegyverkezve jöttek neki a sétáló tömegnek, nyilván azzal a szándékkal, hogy egy kis fegyveres beavatkozást provokálnak. Ez azonban nem sikerült. Mikor megjelentek, a közönség hidegvérrel nyitott utat nekik, egy hang, egy megjegyzés nélkül.”