– Az Árpád-házi királyok háromszáz esztendejében ez a város megőrizte azt a különlegességét, ami Szent Istvántól a része volt?
– Igen, egészen a török korig szakrális központja volt a magyar nemzetnek, sok Árpád-házi király ide temetkezett, sok királyi házasságot itt kötöttek, sok koronázás itt történt. Szent István társas káptalant alapított Székesfehérváron, de nem alapított egyházmegyét. Ez a társas káptalan királyi kancelláriaként működött. Itt őrizték a koronázási jelvényeket, a magyar írásbeliség születése is ide köthető. E központi szerep jellemezte egészen a török uralomig Fehérvárt. Ezt a hagyományt ápoljuk, és igyekszünk továbbadni.
– Érdekes, hogy az egyházmegyéket alapító király Székesfehérvárt nem tette püspöki székhellyé, arra csak Mária Terézia idején került sor. Nevében mégis ott a „székes”, ami a királyi székre, vagyis a trónra utalhat. Lehetséges, hogy Szent István a nyugati egyház-állam viszony fejlődését figyelembe véve tudatosan nem egy érseki székhelyen akart törvénykezni. Valahogy az állam és az egyház külön útjai és együttműködése is kifejezésre jut ebben.
– Hogy Szent István miért nem alapított Székesfehérvár központtal püspökséget, ezt egészen pontosan nem tudjuk. Talán az lehetett ennek az oka, hogy ez a város annyira az övé volt, nem akart itt senkivel alkudozni és egyezkedni, nem kellett ide egy erős egyházi vezető. De volt itt erős egyházi jelenlét, hiszen a kancelláriaként is működő prépostság meghatározó szerepet töltött be az egész magyarországi egyház életében. Nem véletlenül tartozott a király hiteles koronázásának feltételei közé, bár később alakult ki, hogy Székesfehérváron kell megkoronázni a királyt. Istvánt Esztergomban koronázták, de aztán az Árpád-házi királyokat mind Székesfehérváron.
– Az esztergomi érsek koronázta, kente föl a királyt, a királynékat pedig a veszprémi püspök.
– Valóban így volt. A Szent István-i koronával az esztergomi érseknek Székesfehérváron kellett koronázni. Így aztán volt olyan király, akit csak harmadszorra sikerült igazán királlyá koronázni, mert valami mindig hibádzott. Kellett hozzá az esztergomi érsek, a korona és Székesfehérvár.
– Mit kellene tenni, hogy a „romkert” valóban szép és tanító nemzeti szentély legyen?
– Több próbálkozásnak voltunk tanúi az elmúlt időszakban azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne méltóvá tenni ezt a nemzeti emlékhelyet. Minden más nemzet boldog örömmel őrzi nagy királyainak a sírját, nálunk valóban most kissé méltatlan a helyzet. Nemcsak politikai akarat és pénz kérdése, hanem ezzel párhuzamosan azt is el kell érni, hogy az emberek ezt értéknek tekintsék, szentnek és fontosnak. Ezt aztán ki lehet fejezni a különböző művészeti, építészeti eszközökkel. Ez a templom a magyarság történetében olyan szerepet töltött be, ami egyetlen más templomhoz sem fogható. Ez a hely, ahol vagyunk, ahol élhetünk és dolgozunk, bátran állíthatjuk, hogy a magyar szent föld. Olyan értelemben szent föld, hogy itt jártak a szentjeink, fölkeresték ezt a templomot, itt imádkoztak később is Szent István ereklyéje előtt, hiszen Mária Terézia, amikor az egyházmegyét megalapította, gondoskodott arról is, hogy Szent István fejereklyéjét itt őrizzük.
A teljes interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatják.
(Szerdahelyi Csongor)
