Balogh Ernő, az egyesület elnöke elmondta, hogy minden segítségkérést alaposan megvizsgálnak, és a szervezet lehetőségeihez mérten segítenek. Több utcai cica ivartalanítása már megtörtént az elmúlt hetekben is, több pedig folyamatban van. Van, ahol csapdázni kell, hiszen annyira vadak az állatok.
Az elnök kiemeli, hogy összesen nyolcszáz négyzetméteres területen működnek, ahol egy tizenöt négyzetméteres cicalakot tudtak tavasszal vásárolni az adományozók segítségével. Ez a cicalak most betelt. Nincs örökbefogadás, így sajnos új állatot sem tudnak befogadni, hiszen nem tudják hová tenni az új állatokat biztonsággal. Az egyesület nem áll kapcsolatban olyan külföldi szervezetekkel sem, amelyek havi rendszerességgel szállítanák ki az örökbe fogadható állatokat.
A szervezet szomorúnak tartja, hogy több állatbarát, más szervezet aktivistái negatív színben tüntetik fel az immáron nyolc éve működő egyesületet csupán amiatt, mert kis létszámmal működtetik a központjukat. Szeretnék, ha végre mindenki megértené, hogy ez nem verseny és nem a mennyiségi állatvédelemről kell hogy szóljon. Mindenki annyi állatot fogad jó esetben, amennyit becsülettel el tud látni önerőből, az állatbarátok támogatásaiból. Ezt önként, az állatok iránt érzett szeretetükből adódóan vállalták fel, nem kötelességük, nem dolguk.

Fotó: Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete pár éve vásárolta meg üres telkét a város szélén, ahol csak gaz volt, sem kerítés, sem villany, sem egy darab épület. Mindent a nulláról kellett kezdeniük, és büszkék arra, hogy a főállatorvos hivatalosan is engedélyezte 2019 tavaszán a központot, amely jelenleg minimenhelyként is üzemel. Több mobil épületet kellett felhúzniuk, megvásárolniuk, amelyek fából vagy fémből készültek, hiszen normális épület építtetésére, amely például téglából készülne, nincs pénz.
Folyamatosan fejlesztik a területüket, jövőre pályázni is szeretnének az agrárminisztériumi pályázatra, amelyet minden évben kiírnak állatmenhelyek, ebrendészeti telepek korszerűsítésére.