Az Új-Zélandon tavaly március végén bevezetett korlátozások nyomán az ország legforgalmasabb part menti vízi útjának számító Hauraki-öbölből csaknem az összes nem alapvető fontosságú vízi jármű eltűnt és a zajszennyezés szintje lecsökkent.
„Az első lezárás addig példátlan lehetőséget adott, hogy felmérjük és számszerűsítsük az emberi tevékenységeknek a tengeri élővilágra gyakorolt hatásait. Ezért úgy határoztunk, hogy megnézzük, miként reagálnak a tengeri teremtmények erre az új, viszonylag nyugodt környezetre”
– mondta Craig Radford, az Aucklandi Egyetem kutatója.

Fotó: Pexels
A zajszennyezés jelentős hatással van a tengeri állatokra, amelyek számos életbe vágó helyzetben, például ragadozó felbukkanásakor vagy párválasztáskor is hangjelzésekkel kommunikálnak egymással.
Az új-zélandi szakemberek és a kanadai Victoria Egyetemen dolgozó kollégáik tavaly február és május között a tengerfenékre kihelyezett műszerekkel gyűjtöttek akusztikus adatokat a Hauraki-öböl öt pontján. Naponta 144 hangmintát gyűjtöttek be. A mintákat két – korlátozás előtti és alatti – csoportba osztották.
A Global Change Biology című folyóiratban publikált tanulmány készítői palackorrú delfineket és egy halfajt vizsgáltak, amelyek hangadással tartják a kapcsolatot társaikkal. Ezeknél az állatoknál a szakemberek pontosan meg tudják határozni a kommunikációs hatótávolságot – a maximális távolságot két azonos fajba tartozó állat között, amelyről még észlelik egymás hangját – is.
Az apró csónakok eltűnésével az öböl jóval csendesebbé vált mind az öt vizsgált helyszínen.
Az eredmények szerint a vizsgált állatok több mint kétszer jobban hallhatták egymást a korlátozások idején.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.