A nikápolyi csata és előzményei

1396. szeptember 28-án, azaz 625 évvel ezelőtt zajlott a nikápolyi csata, mely az európai népek törökellenes hadjáratának egyik sorsfordító eseménye volt.

A Nikápolyi csata. Sébastien Mamerot festménye Forrás: Wikimedia Commons

Zsigmond 1392-ben sikeres tárgyalásokat folytatott számos uralkodóval, ennek következtében cseh, sziléziai és osztrák segédcsapatokkal megsegítve, sőt angol lovagok támogatásával Ždrelóig nyomult előre. Bajezid szultán kitért a közvetlen összecsapás elől, és 1393-ban inkább a balkáni bolgár államok (Tirnovói Cárság, Vidini Cárság) ellen koncentrálta erejét; amazok elestek vagy teljes oszmán ellenőrzés alá kerültek. Ezután megnyílik a török előtt az út északi irányba. Mircea cel Batrin havasalföldi fejedelem már a rigómezei csatában is a török ellen küzdött a szerbek oldalán, most pedig saját országát kellett megvédenie. 1394. október 10-én a teljes oszmán haderő rázúdult a kis államra, Mircea magyar földre menekült, helyébe Vladot ültette a szultán. Ugyanezen évben István moldvai vajda eltorlaszoltatta a Kárpátok szorosait és hadba szólította híveit a Magyar Királyság ellen. Zsigmond két hadjárattal válaszolt a fejedelemségekben kialakult zavarokra. 1394-ben Kanizsai István vezetésével „a székelyek erős légiói” áttörték a hirtelen emelt gyepű vonalát, majd a beérkező királyi seregrészekkel Szucsaváig nyomultak. A hadjáratban felhívták magukra a figyelmet a kászoni székelyek, akik önálló hadnagyi tisztséget és Kászonszék önállósulását kérték az uralkodótól. Ezt ugyan csak Mátyás király korában érték el teljesen, azonban e jeles tettük adta a kezdő lökést az önálló igazgatás lehetőségéhez és Csíkszékből való kiválásukhoz. A moldvai fejedelem a hadjárat során behódolt Zsigmond előtt, a Kanizsai família pedig újabb adományokkal gazdagodott hűségéért. Nem csoda, hiszen a sikeres katonai akció mellett a kitűnő diplomata, Kanizsai Miklós már a nyugati uralkodók udvarában tárgyalt egy szövetséges keresztes hadjárat részleteiről. 1395-ben indult a Magyar Királyság második ellencsapása, amelyben az erdélyi haderő ismét nagyobb számban vett részt. Ekkor a székelyek, szászok és erdélyi magyarok mellett az időközben szörényi báni tisztséget kapott és Fogaras hercegévé kinevezett Mircea cel Batrin vonult román csapataival Havasalföldre, hogy vajdai méltóságát és trónját visszaszerezze. A hadjárat élén ismét Kanizsai István, a székelyek ispánja vonult, aki a csatározásokban komoly sebesülést szerzett. A Dunáig szorították vissza a törököt és elfoglalták Kis-Nikápolyt (bolgárul Holovnik, románul Turnu Măgurele), amellyel átellenben Nikápoly ősi városa és vára terpeszkedett, erős török helyőrséggel. Zsigmond hadjárata azonban hirtelen megszakadt, hiszen 1395. májusában szerencsétlen lovasbalesetet szenvedett a várandós Mária királyné, aki május 17-én meg is halt, és Váradon helyezték örök nyugalomra.

I. Bajazid szultán. Forrás: Wikimedia Commons

A csata

A Kanizsai Miklós által előkészített tárgyalások eredményeként és Zsigmond tekintélyének köszönhetően 1396-ban egy nagy létszámú (kb. 2500 fős) nyugati sereg gyülekezett Magyarországon, hogy keresztes hadjáratra keljen a török ellen. Francia, burgund, angol, lengyel és német lovagok, illetve kisegítő hadakként íjászok, számszeríjászok érkeztek segítségül. A magyar haddal együtt Orsovánál keltek át a Dunán, majd a folyó jobb partján az útjába eső kisebb várakat szisztematikusan elfoglalva haladtak Nikápoly felé. Az új erdélyi vajda, Stiborici Stibor vezetésével indult egy másik sereg is, amely Havasalföld irányából a visszahelyezett Mircea vajda seregével megerősítve érkezett Nikápoly falai alá. A várost körülzáró seregnek az erdélyi magyar bandériumok mellett a székelyek adták az egyik szárnyát. Bizonyosan a felderítés, és a gyors, ütőképes könnyűlovas harcmodoruk miatt tartotta fontosnak Zsigmond a szárnyakra helyezésüket. Valószínűleg Mircea havasalföldi vajda csapatai mellett foglaltak helyet.

Nikápoly stratégiai szempontból igen fontos helyen, ősi hadiútvonal mellett feküdt, ott, ahol az Erdélyből kanyargó Olt folyó alig 2 km-re ömlik a Dunába. A város jelentőségét növelte az Olton régóta zajló sószállítás, és az, hogy korábban az elbukott bolgár állam (Tirnovói Cárság) központja volt. Visszafoglalása a török balkáni hatalmának megtöréséhez elengedhetetlen lépés lett volna. Bajezid szultán azonban hadi népét összegyűjtve a vár felmentésére indult. Csapatai között először vonult nagyobb létszámú, közel 2500 főnyi janicsár alakulat. A szultáni sereg – a domborzati viszonyokat kihasználva – saját megerődített tábora előtt több lépcsőben foglalt helyet. Első soraiba a jól manőverező könnyűlovasságot állította, mögéjük a gyengébb harcértékű gyalogos aszabokat. A harmadik vonalba a lovasság megállítására is képes, fegyelmezett, kiképzett janicsárok kerültek, akik állásaikat kihegyezett karókkal erősítették meg. A szárnyakra az anatóliai és ruméliai lovasság szpáhijai sorakoztak fel. A szultáni derékhad mellett a komoly tartalékot képező szerb nehézlovasság a dombok között bújt meg.

A Nikápolyi csata. Sébastien Mamerot festménye. Forrás: Wikimedia Commons

A csata lefolyásáról nem tudunk biztosat, a későbbi források alapján lehet valamelyest rekonstruálni. Az bizonyos, hogy a magyar király vezette sereg nem volt egységes állásponton a csata kezdeményezésének mikéntjéről, mert a keresztény szövetségesek haditanácsában komoly nézeteltérés alakult ki ezzel kapcsolatban. A francia-burgundi vezérek ugyanis ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, és a királyi seregrészek felfejlődése előtt meg is kezdték nehézlovas rohamukat. A székelyek és a havasalföldi lovasság ezáltal nem tudott érvényesülni, pedig harcmodorukból adódóan szerepük az ellenséges csapatnemek vonalainak szétzilálása, íjászokkal történő zaklatása lett volna. A könnyűlovas törökök ugyan nem tudták feltartóztatni a lovagok támadását, vagy szétváltak előttük, így azok egészen a janicsárok által emelt karókig nyomultak előre. Thuróczy krónikája szerint a lendület elvesztése után a lovagok lovaikról leszállva folytatták a küzdelmet. A szpáhik ekkor támadták meg a francia-burgundi sereget. A véres kavargásban a lovak a magyar sereg és tábor irányába futottak, ami nagyobb riadalmat válthatott ki, mert emiatt a hátrébb lévők azt gondolhatták, hogy a támadók első sorai megsemmisültek. A magyar lovasság támadása azonban nem sokat váratott magára, és a szpáhik nehéz helyzetbe kerültek. Ekkor még úgy tűnhetett, hogy a csata a keresztények számára pozitívan zárulhat. I. Bajazid szultán azonban megindította a dombok takarásából a vazallus szerb nehézlovasságot, amely a magyar lovasságot oldalba kapta, s ezzel lényegében eldőlt a csata végkimenetele. A források ezután a keresztények fejvesztett menekülését emelik ki, Luxemburgi Zsigmond is alig tudott a helyszínről elmenekülni. A hagyomány és egyes források szerint Cserey Balázs baróti székely mentette meg a király életét, aki hajóra szállva, Bizáncon keresztül tudott csak kalandos úton hazavergődni Kanizsai István és székely testőrsége társaságában. A vereség következményeként Zsigmond felhagyott a támadó hadjáratokkal és megkezdte a déli határ mentén a végvárrendszer kiépítését; érett uralkodóként hadügyi reformokat vezetett be, így hosszú távon biztosíthatta a Magyar Királyság védelmét.

Sashalmi-Fekete Tamás

A szerző a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Az eredeti írás ide kattintva érhető el.

Borítókép: A Nikápolyi csata. Sébastien Mamerot festménye; Forrás: Wikimedia Commons