A honvédeknek leginkább a csetnikekkel gyűlt meg a bajuk, akik diverzáns tevékenységükkel igyekeztek zavart kelteni. Az MTI korabeli tudósítása alapján ismeretes, hogy
a rejtve hátrahagyott csetnikcsoportok minden lehető módon megkísérlik, hogy nyugtalanságot keltsenek. A honvédség mindent elkövet felkutatásukra és remélhető, hogy ezeket a csetnikfészkeket hamarosan kifüstölik. (…) Különösen Szabadka szenved a csetnik garázdálkodás miatt, miután a szervezet központja éppen ez a város, itt képezték ki őket és itt volt a gyülekezőhelyük is. Ennek az illegális harcokra kiképezett szervezetnek tagjait rendes katonai szolgálatuk alatt erkölcsileg fogyatékos és elvetemült elemekből válogatták össze. A csetnikek azután olyan kiképzésben részesülnek, amely teljesen kiforgatja őket a rendes emberi gondolkozásból. Fő szabályuk az, hogy ahol a csetnikek megjelennek, ott vér, jajszó és pusztulás legyen. A csetnikbandákat a szerbek a magyarországi háború esetére különös gonddal megszervezték. Fő feladatuk az lett volna, hogy Magyarországnak az arcvonal mögötti részeibe behatolnak, hidakat, utakat, vasutat, raktárakat, közműveket robbantanak fel, mindenütt szabotálnak és izgatnak. (…) A vad csetnikek támadó és harci szabályai a kulturált ember képzeletét meghaladóan kegyetlenek. Szabályzatuk kimondja, hogy lesből kell támadni az ellenségre és az áldozatot, valamint a saját halottjaikat nyomtalanul el kell tüntetni. Kötelezve vannak a csetnikek arra, ha saját társuk megsebesült és nem tudják tovább vinni, akkor megölik és elássák. A csetnikek esküt tesznek, hogy inkább agyonlövik magukat, semhogy az ellenség kezére kerüljenek. Az ilyen szellemi kiképzésen keresztül ment csetnikek most mindent elkövetnek, hogy a magyar csapatok bevonulását és berendezkedését meggátolják. Ha a magyar honvédség közéjük üt, szétverődnek és azután előre megbeszélt terv alapján valahol újból felütik fejüket és igyekeznek vakrémületet, fejvesztettséget kelteni a lakosság körében, ahol lehet, közműveket, utakat és hidakat robbantanak. A magyar honvédség igen erélyes kézzel látott hozzá a rendcsináláshoz, szívós munkával ártalmatlanná teszik ezeket az elvetemült embereket.
Két nappal később – április 16-án – a nagykanizsai 9. gyalogdandár puskalövés nélkül vonult be a Muraközbe és a Muravidékre, ahol a magyar lakosság „örömkönnyek közt fogadta katonáinkat”. Az új horvát állam igényt tartott e területre, de az – Mindszenty József zalaegerszegi plébánosnak is köszönhetően – végül magyar fennhatóság alatt maradt.
A német 1. páncéloscsoport kötelékében a gyorshadtest két gépkocsizó dandára április 19-ig a Száván túli Valjevóig tört előre. Ezáltal a délvidéki hadművelet magyar részvétele befejeződött, és az alakulatok nagyobb részét április végén visszaszállították békehelyőrségeikbe. Szeptember végéig a Délvidéken az V. hadtest parancsnoksága maradt vissza, alárendeltségében a pacifikálással megbízott három gyalogdandárral és a kecskeméti 2. lovasdandárral. Megkezdődött a jugoszlávok által felrobbantott hidak, megrongált köz- és vasutak helyreállítása, a katonai közigazgatást a polgári váltotta fel: augusztus 15-én a Bácskában és a Baranya-háromszögben, szeptember 21-től pedig a Muravidéken és a Muraközben.
Az országgyarapítás tényét az év végén cikkelyezte be az országgyűlés az 1941:XX. törvénycikk (A visszafoglalt délvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről) révén, amelynek első paragrafusa így szól:
A magyar nemzet testvéri szeretettel öleli magához és veszi újból oltalmába a közel huszonhárom évi megpróbáltatás alatt a haza iránti hűségben megerősödött délvidéki fiait és hálás elismerését fejezi ki a magyar királyi honvédségnek önfeláldozó, lelkes kötelességteljesítéséért. A törvényhozás jóváhagyóan tudomásul veszi azokat az intézkedéseket, amelyeket a m. kir. kormány a visszafoglalt délvidéki területek birtokbavétele végett tett. A birtokba vett területeket a törvényhozás a magyar állam területéhez visszacsatolja.
A délvidéki bevonulás teljesen más volt, mint a felvidéki vagy az erdélyi „csókhadjárat”: a zavarkeltéssel megbízott csetnikek puskatűzzel várták a bevonulókat. A honvédeket csak a magyarlakta településeken fogadták kitörő örömmel, a svábok hűvös távolságtartással, a szerbek pedig többnyire – pl. Szabadkán, Pacséron és Zomborban – ellenségesen. Szeverényi István, a kecskeméti „Zrínyi Miklós” 7. honvéd gyalogezred akkor 17 esztendős zenenövendéke arról számolt be, hogy Szenttamástól Újvidékig a magyarok által lakott települések milyen örömmel várták a honvédeket:
Őrjöngés volt, őrjöngött a nép. Nagyon kedves fogadtatás volt, amerre mentünk, magyarlakta területeken. Én, mint zenekari tag, különösen élveztem ennek az előnyét, mert a mi feladatunk az volt, hogy a katonákat szórakoztatjuk, fölfrissítjük (…) hogy harcedzettek legyenek (…) az volt a feladat, hogy a lakosságot szórakoztatjuk, s ezért hétről-hétre, napról-napra – rendszeres próbák mellett –, hol az egyik városban, hol a másikban: Szabadka, Zombor, Újvidék, Óbecse, Szenttamás, Temerin, Zenta (…) végigjártuk az egészet, mindenütt térzenéket adtunk.
A Délvidék visszaszerzése áldozattal járt, a honvédség véres vesztesége 21 tiszt és 708 honvéd volt. A hadműveletek során 15 ezer jugoszláv katona esett hadifogságba, a honvédek 100 db löveget és nagy mennyiségű gyalogsági fegyverzetet zsákmányoltak.
A Magyar Királyság területe 11.417 km²-rel és 1025508 lakossal gyarapodott, közülük 36,6% volt magyar, 19% német és 16% szerb. Az 1938–1941 közötti országgyarapítási időszakban javarészt vér nélkül növekedett a Magyar Királyság területe 172.149 km²-re, lakossága 14,6 millió főre, de geopolitikai helyzetünk miatt egyre jobban a németek oldalára sodródtunk, akik ezt katonai és gazdasági téren is maximálisan kihasználták. Amikor 1941. június 22-én megindult a „bolsevizmus elleni keresztes hadjárat”, a szomszéd államok egymással versengve kapcsolódtak be a Wehrmacht hadműveleteibe, és abból Magyarország sem maradhatott ki, ha meg akarta tartani visszatért országrészeit.
A szerző Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet munkatársa
Az eredeti írás ide kattintva érhető el.
Borítókép: A kiskunhalasi „Balogh Ádám” 15. honvéd kerékpáros zászlóalj egyik tisztje buzdító beszédet tart a határátlépés előtt Bácsmadaras-délkeleten 1941. április 12-én, 16 órakor. A kép bal szélén távcsővel a nyakában az egyik századparancsnok: Husznay Miklós százados. (Fotó:Babucs Zoltán gyűjteménye)