Az országgyarapítás utolsó fejezete volt a Délvidék nyolcvan esztendővel ezelőtti visszacsatolása. A magyar királyi 3. honvéd hadsereg 1941. április 11-én indított három napos villámháborújának eredményeként visszatért a magyar Szent Korona fennhatósága alá a Bácska, a Baranya-háromszög, majd 1941. április 16-án a Muraköz és a Muravidék.
Mindezért nagy árat fizettünk. Magyarország feladta az 1939 szeptembere óta alkalmazott fegyveres semlegesség elvét, és elkötelezte magát a tengelyhatalmak oldalán, majd bő két hónappal később a Szovjetunió és szövetségesei elleni hadviselő felek sorába lépett a második világháborúban.
A Magyar Királyság 1940 végére az 1938 őszétől tartó területi visszacsatolások eredményeként közép-európai hatalommá növekedett, de külpolitikai mozgástere beszűkült, mert a területi revíziót a tengelyhatalmaknak köszönhette, a németek és az olaszok pedig az angolszászok ellen háborúztak, akikkel titokban gróf széki Teleki Pál miniszterelnök jó viszonyra törekedett, akinek félelmei akkor váltak valóra, amikor az 1941. március 27-én bekövetkezett jugoszláv krízis során két tűz közé került.
Revíziós segítségükért a németek ekkor benyújtották a számlát. A Führer levelet küldött Horthy Miklós kormányzónak, amelyben a jugoszlávokkal szembeni magyar területi követelések jogosságát hangsúlyozta, egyben kérte, hogy a német csapatok magyar területen vonulhassanak fel, és a Magyar Királyi Honvédség csatlakozzon a Jugoszlávia elleni hadműveletekhez. A kormányzó válaszlevelében engedélyezte a német átvonulást, és kifejezte azon reményét, hogy magyar csapatok is részt vesznek a hadműveletekben, de azok feltételeiről akkor még nem született döntés. Javában tartott a levélváltás, amikor a minisztertanács arról döntött, hogy a honvédség csak a Duna‒Tisza közén kezdhet hadműveleteket és nem lépheti át a történelmi magyar határt. A magyar politikai vezetés érzékelte, hogy a háborús Európában mozgástere beszűkült, ezért Teleki javaslatára a Legfelső Honvédelmi Tanács április 1-jei ülésén három feltételt szabott, amelyek közül bármely megvalósul, a honvédség megkezdheti délvidéki hadműveleteit: vagyis ha Jugoszlávia mint önálló állam megszűnik létezni, ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, vagy ha a délvidéki magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Közben – Teleki háta mögött – már napok óta tartottak a német–magyar vezérkari tárgyalások, amelyek során megegyeztek a honvédség bevetésének részleteiről is. A miniszterelnök titkos csatornákon keresztül próbálta megértetni a nyugati szövetségesekkel, hogy geopolitikai helyzetünk miatt nincs más választásunk, ám azokat ez cseppet sem érdekelte. A britek április 2-i válaszukban kijelentették, Magyarországgal megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha a német csapatok magyar területen vonulnak át, és kilátásba helyezték a hadüzenetet, amennyiben a honvédség is részt vesz Jugoszlávia lerohanásában. Teleki gróf fő művét, a békés revíziót és a fegyveres semlegességet látta összeomlani, kilátástalan helyzetéből csak egy kiutat látott, az öngyilkosságot.
A Jugoszlávia ellen április 6-án megindított német támadást követően a jugoszláv légierő magyar települések (Körmend, Zalaegerszeg, Pécs, Siklós, Kelebia, Szeged) és vasúti szerelvények ellen hajtott végre támadást, több, granicsárok által kiprovokált határincidensre is sor került, ám ezek nem váltottak ki magyar válaszlépéseket. Aztán Horvátország függetlenségének április 10-i proklamálásakor, a széthullott Jugoszláviában élő, őshonos magyar nemzetrész védelmében lépett fel a magyar politikai és katonai vezetés. A Gorondy-Novák Elemér altábornagy vezette magyar 3. hadsereg (a budapesti I., a pécsi IV. és a szegedi V. hadtest), a budapesti gyorshadtest és folyami dandár, valamint néhány Fővezérség-közvetlen csapattest mozgósítására április 4. és 6. között került sor és az alakulatokat – azaz 10 gyalog-, 2 gépkocsizó-, 2 lovas-, 1 repülő- és 1 folyami dandárt – április 11-ig felvonultatták a déli határon. A magyar felderítés adatai szerint a határ túlsó oldalán a jugoszláv 1. hadsereg 3 gyalog-, 1 lovas- és 1 erődhadosztálya állt.
A támadás megindítását április 13-ára tűzték ki, de a látványos német hadisikerek arra ösztönözték a magyar hadvezetést, hogy előre hozzák a támadás időpontját, mert attól tartottak, ha a honvédség késlekedve csatlakozik a hadműveletekhez, akkor a Délvidék visszaszerzése meghiúsulhat.
A magyar csapatok így április 11-én, nagypéntek délután 13 óra 30 perckor kezdték meg a határátlépést, amely előtt kihirdették a kormányzó hadparancsát:
Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani. A magyarok Istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van. Előre az 1000 éves déli határokra.
Domonkos László író egyik tanulmányában olvashatjuk, hogy
azokat a magyar katonákat, akik 1941. április 11-én a délutáni órákban átlépték Magyarország déli trianoni határát, nagyjából ugyanaz a kép fogadta, mint a korábban észak, illetve kelet felé menetelőket: lakóháznak vagy éppen kukoricagórénak álcázott, elhagyatott bunkerek, drótsövények, hálók, árkok, tankcsapdák, útzáró betoncsillagok, különböző akadályok.
Jugoszlávia Csehszlovákiához és Romániához hasonlóan tartott magyar szomszédjától, ezért 1938 tavaszától a magyar–jugoszláv határ mentén elkészültek az első tábori erődítések, aztán 1939-ben nekifogtak az állandó erődvonalak megépítéséhez francia hadmérnöki segítséggel. Az első vonal a határ mentén húzódott, megerődített és álcázott határőr állásokból, az ún. karaolákból vagy karaulákból állt, több helyen útzárral és torlaszokkal. A főerődöv a Duna–Tisza közén két vonalból állt, az első Bezdán–Gádor–Őrszállás–Bajmok–Szabadlak–Palicsfürdő–Horgos, a második a Pacsér–Csantavér–Zenta között húzódott. Mindkét vonal vasbetonból épült, jól álcázott erődsor volt harckocsiárkokkal és drótakadályokkal. A Ferenc-csatorna mentén is kiépítettek egy vonalat, harckocsiakadályokkal megerősített kiserődök védték az északi hídfőket, és a déli parton is erődsorok álltak. Más volt az erődítések sora a Baranya-háromszögben. Igaz, itt is karaolák álltak a határ mentén, az első erődvonal Vörösmart–Pélmonostor, a második Pélmonostor–Bolmány között a Dráváig húzódott, ám az első vonal előtt nem voltak harckocsiárkok, a harmadik erődvonal pedig csak papíron létezett. A honvédségnek ezt az erődrendszert kellett harcolva áttörnie, ami nem tűnt egyszerű feladatnak.