Vásárokban hódít a dombóvári keramikus betyárpohara

Ötletgazdag és vállalkozó szellemű keramikus Ács Zoltán. Az utóbbi időben inkább a tervezéssel és az értékesítéssel foglalkozik, a kivitelezést jobbára mások végzik. – Olyan ez, mint a ruhakészítés – mondja. – Természetesen tud varrni a tervező is, de nem arra összpontosít elsősorban.

Párkapcsolata révén előbb Dombóvárról Szekszárdra költözött, most meg, válása miatt, 25 év elteltével, a visszahurcolkodás napjait éli.

– Gyűjtögető alkat vagyok – jegyzi meg –, úgyhogy van cuccom bőven. Még ki kell alakítanom az új helyemet a szülői házban.

Éveken át csak hobbi szinten, hétvégéken ült a fazekaskorong mellé, és járta a vásárokat. A rendszerváltás után próbálkozott meg a főállású termékgyártással, gyártatással és értékesítéssel. Szakvizsgát is tett. A Tolna Megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja.

– Kezdettől fogva szeretem a kézműves vásárok hangulatát – emlékszik vissza. – A járvány előtt húsz helyre is elmentem évente: a várba, a Mesterségek Ünnepére, a budapesti Vörösmarty térre, a szekszárdi pünkösdi és szüreti fesztiválra, még egy cseh és egy olasz vásárnak is visszatérő árusa voltam.

Gyűjtögető alkat a tehetséges keramikus
Fotó: a szerző felvéltele

A pandémia miatt beszűkültek a kismesterek lehetőségei. Ács Zoltánnak szerencsére nem voltak alapvető megélhetési gondjai, mert visszament a vasúthoz, és megvan az alapjövedelme. Az öt-hat, általa legfontosabbnak tartott kézműves seregszemlére továbbra is eljár, egyedi portékáit kínálva.

– Minden alkotónak megvan a saját stílusa, termékskálája – hangsúlyozza –, ami az én nevemhez fűződik az a betyárpohár. Ez olyan ivóedény, aminek nincs talpa. Vagy gömbölyű, vagy valamilyen figura van rajta; a lényeg, hogy nem lehet letenni, ki kell inni. Továbbfejlesztett változata a lyukas betyárpohár, aminél még a lyukat is be kell fognia a használónak. Szeretik az embereket az ilyen turpisságokat. Híre megy.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.