A helyreállítási paradoxon

A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult és az idei év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét.

Matolcsy György
2021. 07. 19. 11:58
null
Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult és az idei év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét. Ezzel azonban nem ért véget a teljes helyreállítás, mert még rendeznünk kell az egyensúlyi mutatókat és a felzárkózás folyamatait is.

Ezeken belül különösen fontos a költségvetési egyensúly három százalék alatti értékének, a tartósan és érzékelhetően csökkenő államadósság-rátának és a piaci egyensúlynak (három százalék körüli infláció) a helyreállítása. A már elért munkaerőpiaci egyensúly és a nullaközeli folyó fizetési mérleg a közepes, de eredményes válságkezelés miatt nem is romlott el. E két utóbbi mutatónál tehát „csak” a jelenlegi helyzet megőrzése a feladat.

Miként jelentkezik a helyreállítási paradoxon?

Ha csak a reálgazdaság teljesítménye áll helyre, az egyensúly pedig nem, akkor csak részleges a helyreállítás. Minél több költségvetési forrást használ egy állam a helyreállításhoz, annál kisebb lesz az esélye a helyreállt növekedés fenntartására, mert a megbillent egyensúlyok idővel kikényszerítik a költségvetési megszorításokat. Minél gyorsabb az egyensúly helyreállítása, annál gyorsabban nyílnak meg a költségvetésen kívüli források a fenntartható növekedés támogatására.

Matolcsy György: Európa jövője, a jövő Európája A világ, ezen belül Európa és az EU jövőjét a koronavírus-járvány éppen annyira alakította át, mint korábban a 2007–2009-es globális pénzügyi válság. Miben változott Európa, ezen belül az EU jövője?

A fenntartható felzárkózás pénzügyi képlete

2010 és 2021 között végig biztosítani tudtuk az egyensúlyi, a növekedési és a felzárkózási fordulatok, majd a válságkezelés pénzügyi forrásait. E forrásokra a teljes helyreállításhoz is szükség lesz. Azonban már látszik, hogy az új évtizedben minden más lesz, ezért újra kell építenünk a 2020-as évek gazdasági felzárkózásának pénzügyi képletét.

Érdemes a válságkezelés pénzügyeiből kiindulni, mert ez már a 2020-as évtized eleje: ami most történik, az előre jelzi az egész évtizedet. Milyen tényezőkről van tehát szó?

Erősödött az állam és az állami források szerepe

A fejlett gazdaságok (Amerikai Egyesült Államok, eurózóna, Nagy-Britannia, Japán) a GDP 40 százalékát elérő költségvetési és jegybanki forrást mozgósítottak a válságkezelésre. Az összes fejlett ország együttvéve és átlagosan a GDP 30 százalékát kitevő élénkítést hajtott végre. Térségünkben és a feltörekvő országok körében átlagosan a GDP 18 százalékát éri el a válságkezelésre felhasznált források mértéke, ami nagyjából a fele a fejlett országok mértékének. Csehország és Magyarország 25 százalékkal jár az élen. Ha a hitelmoratóriumot is beleszámítjuk, akkor a magyar összeg már 30 százalék körül alakul. A román adat pedig tíz százalék.

Bármelyik számot nézzük, óriási az államok pénzügyi szerepvállalása a válságkezelésben. A térségben a magyar források nem csupán mennyiségben a legnagyobbak, hanem a szerkezetükben is a legjobbak. A válságkezelésre használt teljes összeg kétharmadát jegybanki források biztosították, ezzel döntően belső forrásból kezeltük a válságot úgy, hogy fékeztük az állam eladósodását.

Hitelbővülésre épült a magyar válságkezelés

Itthon döntően jegybanki forrásokból nyújtott banki hitelek bővítésével kezeltük a válságot. A magánszektor (háztartások és vállalatok) hiteleinek 2020-ban végbement 11,8 százalékos bővülése terén az EU27-ek körében az első helyet értük el, szemben a GDP-csökkenés tizenötödik és a kormányzati fogyasztás huszonötödik helyével. A háztartások fogyasztása a hatodik helyen szerepel, ami mögött szintén egy bizalomra épülő hitelbővülés áll.

Jelentős a családok pénzügyi vagyona

A magyar háztartások pénzügyi eszközeinek állománya mintegy 68 ezermilliárd forint, ami már jelentősen meghaladja a magyar GDP szintjét. Ebből 24 ezermilliárd forint az üzletrész és egyéb követelés, valamint 44 ezermilliárd forint a pénzügyi követelés. Ez utóbbit tekinthetjük elvileg mozgósíthatónak a teljes helyreállítás szempontjából. Közel hatezermilliárd az otthon tartott pénz, mintegy 12 ezermilliárd a bankbetét és szintén közel tízezermilliárd a lakossági állampapírok állománya, ezekben jelentős a hétezermilliárd forintot kitevő „privát banki” befektetések szerepe is.

Magas az államadósság belső finanszírozása

Az EU27-ek körében nálunk a legmagasabb a lakossági állampapírok aránya, közel 25 százalék, a régiós országokban átlagosan két százalék. A külföldi befektetők államadósságon belüli aránya 33 százalék. Ez a szám hasonló a térségünkben, míg az eurózónában magas, 53 százalék.

A helyreállítás belső forrásai tehát rendelkezésre állnak a lakosság és a bankok körében egyaránt.

Sikeres és dinamikus a külföldi tőkevonzás

A magyar válságkezelés egyik legerősebb pontja, hogy a külföldi működőtőke-beáramlás érdemben meghaladta az EU27-ek körében tapasztaltat. Ennek is köszönhető, hogy a válság alatt az EU27-körben a tizenegyedik helyet érte el az exportteljesítmény és a 2019. év végi exportvolument már 2020 végére elértük.

Mire épülhet tehát a teljes helyreállítás?

A fenti kiindulópontokból az következik, hogy:

– Az egyensúly és a felzárkózás helyreállításának pénzügyi forrásai döntően belül, itthon rendelkezésre állnak.

– Ezek akkor nyílnak meg, ha először letörjük az inflációt és már 2022-ben beállítjuk a három százalék körüli (3–3,4 százalékos) költségvetési hiányt, amit 2023-tól rendre három százalék alatt tartunk.

– Ehhez még az államadósság-ráta folyamatos és dinamikus csökkentése is szükséges.

– A családok pénzügyi vagyona – egy ezt ösztönző pénzpolitika esetén – bevonható a teljes helyreállítás pénzügyi forrásai közé.

– A bankrendszer képes erőteljesebb szerepet vállalni az állam és az üzleti szektor finanszírozásában.

– A jegybank – középtávú inflációs céljának teljesülése esetén – képes a helyreállítás és felzárkózás zöld forrásait biztosítani.

Mindez azt jelenti, hogy nem a költségvetés három százalék feletti hiányából és újabb külső eladósodásból lehet és kell fedezni a teljes helyreállítás pénzügyi forrásait. Ezek a családok pénzügyi vagyonából és későbbi megtakarításaiból, valamint a bankrendszer és a jegybank mérlegéből belülről is finanszírozhatók.

Sőt, a helyreállítási paradoxon miatt más út nem is járható.

P. S.

„Az erő nemcsak úgy létezik, hanem benned van” – Marie Forleo.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

A Magyar Nemzeti Bank elnökének összes írása a magyarnemzet.hu/rovat/PC19 oldalon olvasható.

Borítókép: Kurucz Árpád

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.