2022-ben beléptünk a 21. század harmadik évtizedébe. Rögtön az új évszázad első évtizedének elején, 2002-ben a magyar önállóság határainak félreismerése vezetett a nemzeti érdeknek megfelelő út feladásához. A kormányváltás hibás irányváltást hozott, aminek súlyos belső válság, majd a 2008/2009-es pénzügyi válság kudarcos kezelése volt a történelmi ára.
A 2010-es évek már helyes irányokat és jó fordulatokat hoztak. A 2010–2013 közötti igen sikeres „kis reformkorszak” után azonban elhittük, hogy nem szükséges egy „nagy reformkorszakkal” folytatni a megkezdett utat. Miközben az államot tekintettük a modernizáció erős motorjának, nem hajtottuk végre az állami működés reformját.
2020-ban egy összetett válsággal berobbant életünkbe századunk harmadik évtizede. Eredményesen kezeltük a válságot, de visszatért az infláció és beütött az orosz–ukrán háború. Már sejtjük, hogy nehéz lesz az évtized, különösen a 2026-ig terjedő szakasz, de még nincs tervünk a sikerre. Történelmi hiba lenne azt gondolni, hogy elég úgy menni tovább, ahogy megnyertük a második évtizedet és eredményesen kezeltük a 2020–2021-es válságot. Ez már nem lenne elég a sikerhez, ami az EU átlagos fejlettségének utolérése 2030-ra.
Az új magyar tervhez először is érdemes saját választ találni arra a kérdésre, hogy merre vezetnek a 2020-as évek?
Az új harmincéves háború harmadik évtizedében élünk
Egy másik történelmi metszetben is a harmadik évtizedben hajózunk, de kissé máshogy. A 21. század indulása szinte pontosan egybeesik egy közel 400 évvel korábbi történelmi szakasz, az első harmincéves háború (1618–1648) megismétlésével. Semmi sem ismétlődik ugyanúgy, de a mintázatok, lefutások azonosak lehetnek.
Ezek alapján a 2020-as évek jellege azonos a megelőző két évtizedével: ez egy hosszú háborús korszak. 2001-ben elindult és várhatóan a 2030-as évtized elejéig tart az „Új harmincéves háború”, aminek jellege, főszereplői és szakaszai tisztán felismerhetők.
Akkor, tehát 1618 és 1648 között, egy európai háború zajlott, ami mára világméretűvé tágult. Akkor a mainál nagyobb Németország, ma az Európai Unió az első két évtized fő hadszíntere. Akkor, 1635 után a spanyol–francia frontokra, most, 2019 után az USA–Kína szembenállás ázsiai térségeire tevődik át a fő hadszíntér. Akkor a tét az Európa feletti uralom volt, ma az USA világhatalmi szerepének a megőrzése. Akkor a spanyol és osztrák Habsburgok, most az USA és az EU a szövetségesek. Akkor először a csehek, majd a dánok, ezek bukása után a svédek, majd a franciák vezették a protestáns hitért, ténylegesen azonban a függetlenségért és önállóságért harcolókat. Most mindenki, aki szeretne független és önálló lenni, így vagy úgy, nyíltan vagy rejtve küzd a világkormány és annak európai változata, az Európai Egyesült Államok ellen.