Matolcsy György: A harmadik évtized

2020-ban egy összetett válsággal berobbant életünkbe századunk harmadik évtizede. Eredményesen kezeltük a válságot, de visszatért az infláció és beütött az orosz–ukrán háború. Már sejtjük, hogy nehéz lesz az évtized. Az új magyar tervhez először is érdemes saját választ találni arra a kérdésre, hogy merre vezetnek a 2020-as évek?

Matolcsy György

2022. 03. 21. 12:00

PUTYIN, Vlagyimir — Kijev, 2022. március 17. Ukrán tûzoltók egy bombatalálatot kapott, lángoló raktárépületnél Kijevben 2022. március 17-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai mûvelet végrehajtását Ukrajnában. MTI/AP/Vadim Ghirda Fotó: Vadim Ghirda

2022-ben beléptünk a 21. század harmadik évtizedébe. Rögtön az új évszázad első évtizedének elején, 2002-ben a magyar önállóság határainak félreismerése vezetett a nemzeti érdeknek megfelelő út feladásához. A kormányváltás hibás irányváltást hozott, aminek súlyos belső válság, majd a 2008/2009-es pénzügyi válság kudarcos kezelése volt a történelmi ára.

A 2010-es évek már helyes irányokat és jó fordulatokat hoztak. A 2010–2013 közötti igen sikeres „kis reformkorszak” után azonban elhittük, hogy nem szükséges egy „nagy reformkorszakkal” folytatni a megkezdett utat. Miközben az államot tekintettük a modernizáció erős motorjának, nem hajtottuk végre az állami működés reformját.

2020-ban egy összetett válsággal berobbant életünkbe századunk harmadik évtizede. Eredményesen kezeltük a válságot, de visszatért az infláció és beütött az orosz–ukrán háború. Már sejtjük, hogy nehéz lesz az évtized, különösen a 2026-ig terjedő szakasz, de még nincs tervünk a sikerre. Történelmi hiba lenne azt gondolni, hogy elég úgy menni tovább, ahogy megnyertük a második évtizedet és eredményesen kezeltük a 2020–2021-es válságot. Ez már nem lenne elég a sikerhez, ami az EU átlagos fejlettségének utolérése 2030-ra.

Az új magyar tervhez először is érdemes saját választ találni arra a kérdésre, hogy merre vezetnek a 2020-as évek?

Az új harmincéves háború harmadik évtizedében élünk

Egy másik történelmi metszetben is a harmadik évtizedben hajózunk, de kissé máshogy. A 21. század indulása szinte pontosan egybeesik egy közel 400 évvel korábbi történelmi szakasz, az első harmincéves háború (1618–1648) megismétlésével. Semmi sem ismétlődik ugyanúgy, de a mintázatok, lefutások azonosak lehetnek.

Ezek alapján a 2020-as évek jellege azonos a megelőző két évtizedével: ez egy hosszú háborús korszak. 2001-ben elindult és várhatóan a 2030-as évtized elejéig tart az „Új harmincéves háború”, aminek jellege, főszereplői és szakaszai tisztán felismerhetők.

Akkor, tehát 1618 és 1648 között, egy európai háború zajlott, ami mára világméretűvé tágult. Akkor a mainál nagyobb Németország, ma az Európai Unió az első két évtized fő hadszíntere. Akkor, 1635 után a spanyol–francia frontokra, most, 2019 után az USA–Kína szembenállás ázsiai térségeire tevődik át a fő hadszíntér. Akkor a tét az Európa feletti uralom volt, ma az USA világhatalmi szerepének a megőrzése. Akkor a spanyol és osztrák Habsburgok, most az USA és az EU a szövetségesek. Akkor először a csehek, majd a dánok, ezek bukása után a svédek, majd a franciák vezették a protestáns hitért, ténylegesen azonban a függetlenségért és önállóságért harcolókat. Most mindenki, aki szeretne független és önálló lenni, így vagy úgy, nyíltan vagy rejtve küzd a világkormány és annak európai változata, az Európai Egyesült Államok ellen.

Akkor a harmadik évtizedben nyílttá és erőssé vált a svéd–francia szövetség, ahogy most az orosz–kínai együttműködés. Bár 1635 után fokozatosan a nyugat-európai spanyol–francia frontokra tevődött át a háború súlypontja, de a korábbi közép-európai hadszínterek sem csendesedtek el. Bár 2019 után az USA–Kína szembenállás fő hadszíntere Ázsia, de az európai frontok sem szűnnek meg, ahogy azt már látjuk az orosz–ukrán háborúban. Akkor a spanyol stratégia próbálta lezárni a közép-európai frontot annak érdekében, hogy a nyugat-európai francia–spanyol harcokra összpontosítson, most az amerikai stratégia célja, hogy elzárja az EU–orosz együttműködést, valamint Eurázsia integrációját annak érdekében, hogy teljes erejével az ázsiai küzdelemre összpontosítson.

Akkor 1644-től már a békéről tárgyaltak, de közben még háborúztak, most sem várható a hadviselés leállása a 2030-as évek elejéig. Akkor a „Német Birodalom” elveszítette népességének harmadát és anyagi erejének ennél is jelentősebb részét. Ma az Európai Unió vagyonának, jövedelmének, jövőbeli lehetőségeinek, világgazdasági súlyának és lehetséges népességgyarapodásának jelentős részét már elveszítette a 2001-től folytatott, döntően rejtett háborúban. A harmadik évtizedben az európai hadszíntér fennmaradása miatt a veszteségek tovább nőnek.

Az első harmincéves háborúban először úgy tűnt, hogy „csak” a múlt és a jelen vagyona szenvedett el drámai veszteséget. Később kiderült, hogy a német nemzet évszázadokra kiesett az európai fejlődés élvonalából. Most Európa eddigi veszteségeit jelentősen meghaladhatja a jövő lehetőségeinek elvesztegetése. A kockázat ma az, hogy Európa évszázadokra kiesik a világ élvonalának haladási irányaiból.

Mi legyen a magyar stratégia az új háború utolsó szakaszában?

Először is, mindenáron ki kell maradni a fizikai hadviselésből.

Másodszor, az önálló mozgástér eddigi elemeiből meg kell őrizni, amit lehet, de világosan látni kell, hogy a harmadik évtized több korlátot állít a független nemzeti döntéshozatal elé, mint az eddigi kettő együtt.

Harmadszor, az akkori első harmincéves háborúhoz hasonlóan a mostani második is várhatóan egy olyan békekötéssel zárul, ami megadja vagy visszaállítja a nemzetállamok önállóságát. Ha átmenetileg le is mondunk valamiről, semmit sem szabad végleg feladni, ami nemzeti érdekeink felől fontos, mert egy évtized múlva megnyerhetjük, amit ma esetleg elveszítünk.

Negyedszer, már most érdemes felkészülni arra, hogy a harmincéves háborúk lezáródnak, de a 21. század egyik fő ellentéte, az USA–Kína szembenállás folytatódik. Akkor a vesztfáliai béke (1648) után még 1657-ig folytatódott a spanyol–francia háború, most a 2030-as évek elején remélhető békeegyezményt követően egyáltalában nem biztos, hogy leáll az amerikai–kínai hadviselés.

Ötödször, a háborús évtizedet az ország teljes megújítására szükséges felhasználnunk. A nagy kihívásra mint nagy lehetőségre érdemes tekinteni, ami új jövőképhez és új stratégiához vezethet. Célunk nem a túlélés, hanem az évtized megnyerése. Ha nem ezt tesszük, még a túlélés is nehéznek bizonyulhat.

Hatodszor, belső erőforrásaink teljes kiaknázásával és egy dinamikus reformfolyamattal háborús időszakban is folytathatjuk a békés építkezést és emelkedést. Emlékeznünk kell azonban arra, hogy Erdély egészen 1657-ig virágzott, akkor azonban a török porta engedélye nélkül megtámadta az akkori Lengyelországot (a mi időnkben ez a terület Ukrajnához tartozik). A drámai hiba végzetes következményeit ismerjük.