Amire rágörcsölsz, biztos kudarc.

Felháborító!
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Amire rágörcsölsz, biztos kudarc.
Ha nagyon fontos lenne elérned a buszt, biztosan az orrod előtt megy el, ha pedig korán kell kelned, egész éjjel forgolódni fogsz.
Ezt a jelenséget mutatta be Szophoklész, az antik görög drámaíró is az Oidipusz király című tragédiájában, amelynek főhőse mindenáron elkerülné a szörnyű jóslat beteljesülését, hogy megöli az apját, és az anyjával fog hálni. Erőfeszítései ellenére persze végül mindkét sajnálatos esemény bekövetkezik.
A szocialista Gurmai Zitát is feltehetően az késztette arra, hogy korát meghazudtoló lendülettel futásnak eredjen a PestiSrácok riportere elől, hogy nem szerette volna szerencsétlen baloldali politikus, szerencsétlen MSZP, valamint szerencsétlen ellenzék benyomását kelteni. Ám a kukák között törtető, feldúlt asszony látványa ikonikus pillanatképét rögzíti a magyar baloldal lehangoló állapotának. A néma performansz végén az italboltba betérő politikusnő erős képbe sűrítve jeleníti meg a zavarodott, önmagával meghasonlott, nihilbe tartó ellenzéket. Gurmait is meglephette önleleplezésének a mértéke, és szidhatta magát a burleszk hőskorába illő jelenetekért.
De kérdés: mi történt volna, ha válaszol az újságíró kérdéseire? Mit felelhetett volna arra, hogy a gyöngyöspatai cigányok hátrányos megkülönböztetése ügyében még a keresetet beadó Soros-szervezet szerint is a Medgyessy-Gyurcsány kormányok alatt kezdődött a szegregált oktatás, és folyt éveken át? Milyen magyarázatot adott volna Gurmai arra, hogy párttársai és szövetségesei apokaliptikus terminusokkal írták le a mára lecsengő koronavírus-járványt, a pandémiát példásan kezelő kormányt pedig gyakorlatilag népirtással vádolták? Nem csoda, hogy a fejetlen futkorászás zsigeri reakcióját váltotta ki belőle a szembesítés.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
A baloldal alapszabálya, hogy a politikai haszonért bármit!
Büntet a főváros: tíz perc kutyagolás a kánikulában.
Átsétál a másik táborba, és elkezdi megdöbbentő aljassággal gyalázni addigi kenyéradóit; ez és ennyi a magyarpéter.
Aranyosi megint cigányozott, a humorista nem tudja, hol a határ – videó
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Erre figyelmeztet, ha szarka száll a kertedbe
Tőrt szúrtak Ukrajna szívébe: Zelenszkij nem várt helyről kapta meg a kegyelemdöfést
Rutinvizsgálatra ment: megrázó, milyen állapotban ébredt fel két évvel később
Tényleg kezd elszabadulni a pokol: Moszkva is állást foglalt, vérfagyasztó üzenetet küldött Izraelnek
Fordulat a Palatinuson meghalt kislány ügyében
Konferencia-liga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is
A Medián szerint 15 százalékkal vezet a Tisza
Sokk a sorsolás előtt: kizárhatja az UEFA a Győrt a Konferencialigából
Elárulta a gyermekorvos, hogyan védekezhetünk az agyevő amőba ellen a strandon
Konferencialiga: ellenfelet kapott két NB I-es csapat
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
A baloldal alapszabálya, hogy a politikai haszonért bármit!
Büntet a főváros: tíz perc kutyagolás a kánikulában.
Átsétál a másik táborba, és elkezdi megdöbbentő aljassággal gyalázni addigi kenyéradóit; ez és ennyi a magyarpéter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.