Nem az első alkalom, hogy lehull a lepel a baloldal üzletszerű politikai gyakorlatáról, de ennyire nyíltan és brutálisan ritkán feslik fel a demokratikus álca, mint most Molnár Gyula volt MSZP-elnök ügyében. Maga az újbudai szocialista politikus mondta el őszinte felháborodással, hogy saját pártjának vezetése a feje felett alkut kötött Gyurcsányékkal és átadta őt a DK-nak.
Azt eddig is tudtuk, hogy az MSZP élén álló Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes tandem jó kapcsolatokat ápol Gyurcsány Ferenccel és körével, stabil szövetségesei a DK-nak, de most valami egészen hajmeresztő dologra derült fény. A szocialista párt vezetése gyakorlatilag felszámolóbiztosként működik, hasonló módszerrel dolgoznak, mint ahogy a rendszerváltás környékén privatizálták a magyar vállalatok többségét. Jött a külföldi tulajdonos, akinek esze ágában sem volt tovább működtetni, netán fejleszteni a céget, hiszen piacot vásárolt. Oda küldte az embereit, a megbízható magyar kádereket, akik villámgyorsan felszámolták a vállalatot, az értékesebb részeket, az ingatlanokat bevitték a nyugati cégbe, vagy a rafináltabbjai még időben eladtak mindent és megtömték a zsebeiket.
Ha valaki, akkor Gyurcsány Ferenc igazán ismeri az ilyen rablóprivatizáció minden csínját-bínját, nem csoda, hogy ezt a módszert átültette a pártpolitikába és sikeresen privatizálja az MSZP maradványait. Most éppen az expártelnök Molnár Gyulát adták át ingyen a DK-nak Gyurcsány szocialista felszámolóbiztosai. Konkrétan Tóth Bertalan, az MSZP, és Karácsony Gergely, a szövetséges, egyszázalékos Párbeszéd társelnöke írta alá Gyurcsány Ferenccel a megállapodást, amiről Molnár Gyula csak utólag értesült, majd jó pártkatonához illően elfogadta a szerepet, hogy a 2022-es választási győzelme esetén átül a DK frakciójába. Ezután jött az igazi bolsevik fordulat: az MSZP etikai vétség címén felfüggesztette a párttagságát, és vizsgálatot rendelt el ellene. Ez már a sokat próbált elvtársnak is sok volt, mert rádöbbent, hogy a bőrére megy a játék, a gyurcsányi trükkel éppen kihúzzák a talajt, azaz a szocialista párti bázist a lába alól.